Sosem Látott Szerelem [1.-2. Évad]

The Boldogszág

Annyira örültem, hogy nem láttam már az este Emiliát. Éreztem, hogy boldog vagyok végre Attilával. Igaz, hogy ő az első hivatalos barátom, de érzem, hogy szerelmes vagyok. Egy olyan bizsergés féle fogott el, annak tudtam be, hogy a szerelem bizsergése vagy mi a franc.

Egyszer csak azon vettem észre magam, hogy nem tudom hol vagyok. Mi a franc? Ebben a faluban lakom s élek 15 éve s nem tudom, hogy hol vagyok? Hogy lehet az?
Kérdőn néztem életemre:
- Hol vagyunk életem?-kérdem Attilától.
Rámmosolyogott s mondta: - Kincsem, te laksz itt már 15 éve, csak tudod hol vagyunk - gunyos mosoly terült el gyönyörű szép száján. Megbolondít.
- Igen így van, de erre még sosem volt alkalmam járni, na meg sötét is van. - mondtam neki meglepődötten.
- Nyugodj meg kincsem! Van egy meglepetésem. -mosolygott. Vajon mi lehet a meglepetés? Mit tervez?
Egy sétálás után arra lettem figyelmes, hogy valami nagyon világít. Mintha gyergya lenne. El nem tudtam kepzelni, hogy mi lehet az. Ahogyan közelebb értünk rájöttem, hogy hol vagyunk és arra is rájöttem, hogy mi a meglepetés. Annyira jó érzés volt érezni, hogy valaki törődik velem, boldogság töltött el újra,majd hírtelen kirajzolódott előttem minden a fényben. Ez egy asztal, amin gyergya van és két tányér. Enni fogunk? Itt? Ki fözőtt? Mit eszünk? Nem vagyok éhes azt hiszem, ki fogja hozni nekünk az ételt, mert egy lelket sem látni. Attila felém fordult.
- Na kicsikincs. Itt lennénk.
- Jó, azt látom - mondtam -de hol is?
- Az Olt partján vagyunk. Szerettelek volna meglepni téged valamivel, mert annyira jó vagy hozzám s mert szeretlek - mondta. Szeretlek. Imádom ezt a szót, főleg az ő szájából hallani.
- Én is szeretlek - mondtam - de mit fogunk csinálni? -kérdeztem.
- Hát a tervem az, hogy egyet eszünk, majd sétálunk egyet és utánna hazakisérlek.
- Értem, de ki fog felszolgálni? Hogy csináltad ezt meg?
- Azt majd meglátod. Könnyű volt. Mindennek meg van a maga helye és oka. Jöhet a kaja! -elhangzott a parancsszó.
Megjelent életem nagy szerelme, akit annyira imádok, hogy inkább meghalnék minthogy lássam. Még a hányinger is elfogott. Azt hiszem ma inkább nem eszem. Na ki volt az? Hát a drága Emiliácska.
- Mit keres ez itt?
- Ő fog felszolgálni, azért tünt el nemrég, s azért kérdezte, hogy hazakisérem-e, mert kellett volna segíteni neki a diszítésben, mert csak elmondtam neki az elképzelésem. Ő meg megcsinálta. Főzni pedig nagymamám főzött. Tudod itt lakik a szomszédba. -  mindent értek már. De akkor is, miért kellett Emiliát belevonni. Talán Attila sporolni akar a kajával? Hogy ne egyek olyan sokat? Vagy félti az alakom?
- Értem - mondtam - de akkorsem kellett volna Emiliát idehívni. Elment az étvágyam is.
- Életem. Féltékeny vagy? Azért mert ő tudott segíteni nekem csak senki más. Ismeri az elképzeléseimet, ezért elég hamar meg tudta csinálni. - Nem vagyok féltékeny, de igérd meg, ahogy kihozta a kaját nem látom többen a mai nap. - elmosolyodott.
- Megigérem.
Hozta is már a kaját. Megettük majd Attila megfogta a kezem és elindultunk.
- Na akkor gyere. Még nincs vége a meglepetésnek. - mi jöhet még ezek után?
Elindultunk az Olt mellett, mentünk-mentünk és beszélgettünk, hírtelen újabb fényre lettem figyelmes...
Mi lehet ismét?