Sosem Látott Szerelem [1.-2. Évad]

Utazás

Pár óra múlva, és még egy alvás után, megérkeztünk a repülőtérre. Nem tudom mi van velem. Rengeteget aludtam az elmúlt 24 órában, ez a tea hatása, anyukám tehet az egészről. Tényleg, megfeledkeztem anyukámról.
- Azt hiszem ideje felhívni a muttert. - mondtam nevetve.
- Ooo igen! Jobb ha felhívod, eddig halálra aggódta magát, igaz én csak akkor beszéltem vele, mikor átléptük a határt. - mondta. Pffú...nézz oda. A barátom jobban tartsa a kapcsolatot a szüleimmel, mint én.
- Hát jó. - mondtam felvont szemöldökkel. - akkor én következek - és már húztam is el az ujjam anyukám neve mellett. Már csengett is be.
-Halló? - mondta anyukám.
-Szia mamii - mondtam boldogan - mit csináltok? - kérdeztem egy kevéske idő után.
-Szia kincsem - köszönt - megvagyunk, apád tévézik, mi pedig főzünk a lányokkal, Szilvike pedig alszik. - mondtam, én pedig megnyugodtam.
-Jól van akkor. - mondtam, majd eszembe jutott, hogy mekkora egy sunyi alakok a szüleim - amúgy - kezdtem bele - köszi az altatót a teámba, a repülőjegyet, és azt is, hogy Beki velünk jöhetett! - mondtam igazán hálásan. 
-Nincs mit szívem, minden rendben van? - kérdezte - csak mert Tihike azt mondta, hogy volt egy kisebb balesetetek, és hogy fáj a karod, nincs semmi baja úgy-e? - kérdezte olyan hangon, mintha ő most kiderítene mindent.

-Így igaz anyu, volt egy kisebb, de nincs nagy baj. - mondtam meggyőzően.
-Jól van kincsem, akkor nem is zavarlak, legyen még perced hívni minket. - mondta majd letette. Hát jó, maaaaaaajd hívom őket. 

Hatalmas mosoly terült el mindenki arcán, boldog voltam, mert azokkal lehetek, akiket szeretek, boldog voltam, mert két hétig azt csinálok, amit csak akarok, de ugyanakkor aggódtam a kezem miatt, remélem nem lesz nagy a baj.

Egyszer csak látom, hogy Bekii emeli fel a telefonját, és egy szelfi félét próbál csinálni négyünkről, majd mikor kész lett körbemutatta, és mindenki belegyezésével felkerült a Facebookra.
-Na így, irigykedjen mindenki, hogy milyen jók vagyunk - mondta majd elnevette magát. 
-Így van, lássa mindenki, hogy boldogak vagyunk - mondta Tihamér utána egyből. 
-Hát igen, még az is aki keresztbe akart tenni - mondtam és pillantottam Tihamérre, mire ő bólintott egyet. Mindenki elhallgatott. Néma csendben folyt a még hátra maradt utunk. 

Fél óra múlva odaértünk. Életembe nem voltam ekkora helységbe. Tihamér után ment mindenki, egy kis idő után mindent elintéztünk, és már tartottunk a gép fele. Megfogtam Tihamér kezét az "egészséges" kezemmel, és Bekii is megkarolta Abost. Ezek szerint nem csak én félek, Yess! Elfoglaltunk a helyünket, kettős ülések voltak a repülőn, és én Tihamér mellett kaptam helyet, Beki pedig Abos mellett, ki más mellett? Pár perc múlva a hangos bemondón beleszólt a pilóta, bemutatkozott, és jó utat kívánt. Ez igazából, csak rajta múlott. Életembe nem féltem annyira, mint akkor ott. A szívem a torkomban volt. Egyre jobban szorítottam Tihamér kezét, majd mikor felszálltunk és kiértünk a "rázós" részből lenyugodtam és kikapcsoltam az övem is. Oldalra néztem és láttam, hogy Bekii épp Abos vállán pihenteti a fejét. Olyan cukik lennének együtt, ha jobban belegondolok, minden körülmény megvan. Lehet, hogy Beki Magyarországon lakik és Abos Romániában, de rengeteget van kint Magyarországon. Magasabb is Bekiinél egy fél fejjel, és ha jól tudom két évvel idősebb is mint Bekii, majd mindent megtudnak egymásról. 

Odanéztem Tihamérra és láttam, hogy valami nagyon nyomasztja. 

-Mi a baj életem? - kérdeztem tőle csendesen.
-Nem így terveztem a dolgokat, minden olyan balul sült el. - mondta megbánóan.
-Kincsem minden rendbe van, időben ideértünk s minden. Nincs is semmi baj. - mondtam nem annyira nyugtatóan, mint amennyire szerettem volna. 

- De igen kincsem, sok baj van, semmi sincs rendben - mondta, majd folytatta - itt van például a kezed is. - hajtotta le a fejét.
-Ooo kincsem, az meggyógyul,  nincs amiért aggódj. - mondtam és közben megsimítottam az arcát. 
-Jól van, de akkor is miattam van - mondta és rám pillantott majd le a földre. 
-Tévedsz! Nagyon tévedsz! - emeltem fel az ujjam, hogy figyeljen rám. - Erről nem te tehetsz - mutattam a kezemre - hanem az az idétlen Attila, mert azt hiszi, hogy megbocsátok neki, hát nagyon téved. - húztam mosolyra a szám és adtam Tihamérnek egy puszit az arcára, mire az ő arcán is felfedeztem egy kisebb mosolyt. 

-Mondtam már mennyire nagyon szeretlek? - kérdezte Tihamér tőlem.
-Igen életem mondtad. - nevettem el magam, és nyomtam egy puszit a szájára. 
-És azt is mondtam, hogy soha sem foglak elhagyni? - kérdezte, már egy kicsit komolyabban.

-Na erre pont nem emlékszem - mondtam egy kis gondolkodás után. 

-Akkor jól jegyezd meg, amit most mondok! - mondta, majd egy nagy levegőt vett. - Tudom, hogy rossz vagyok, tudom, hogy nem kellett volna köszönés nélkül elmennem németbe de nem volt mit tennem, ezt láttam kiútnak, mikor meghallottam, hogy van barátod, azért is nem kerestelek egyáltalán, mert nem akartam, hogy veszekedés vagy vita legyen miattam, mert beszélsz velem. Te el sem hiszed, de én már az első találkozásunkkor beléd szerettem, annyira szép voltál, mikor ott a millió ember között ültél és vártál engem, először nem mertem odamenni hozzád csak néztelek, ahogyan a lágy szellő fújja a  gyönyörű szép hajad, elég sok ideig néztelek, majd írtál egy sms-t, hogy vársz rám, én pedig egy nagy levegőt véve odaléptem hozzád, és megöleltelek hátulról, már akkor nagyon tetszettél, és az az illat egyszerűen fantasztikus volt, tudtam, hogy te vagy az a lány, akire mindig vártam. - vallotta be, majd adott egy csókot a számra és folytatta - Igaz, hogy az előtt is rengeteget beszélgettünk, de nem láttam benne azt, ami kellett volna, nem éreztem semmit akkor se mikor megegyeztük, hogy a búcsún találkozunk, de ahogy közeledett a nap egyre jobban izgultam, és csak úgy számoltam a napokat és a perceket, akkor nem tudtam, hogy mi lesz és, hogy mit fogsz kiváltani belőlem, de most már tudom, a szerelmet, azt a szerelmet, ami által mindent megtennék érted, csak hogy neked jó legyen, ha kell a csillagokat is lehoznám az égről, ha azt szeretnéd. Érted? Mindent! Te vagy életem nagy szerelme. - fejezte be a vallomását és ölelt át, én szóhoz se tudtam jutni. Ezt eddig nem tudtam, azért döbbentem le, de annyira jó volt hallani a vallomását. Hirtelen egy parányi könnycsepp gördült le az arcomon, majd a többi követve őt, patakokban kezdtek jönni lefele. Tihamér észrevette ezt és a kezével törölte le a könnyeim, majd mikor már látta, hogy nincs mit tenni, ugyan úgy fognak folyni abbahagyta és csak ölelt. Nem engedett el egy percre sem. Annyira jó volt tudni magam mellett. Mire kieszméltem a könnyeimből hallottam, hogy a mellettünk levő ülésen a barátaink nagyon nagyban beszélgetnek valamiről, így elővettem egy papír zsebkendőt, és kifújtam az orrom, majd egy másikkal letöröltem a száradt könnyeim az arcomról. Oda néztem és arra lettem figyelmes, hogy Abos átölelte Bekit, és mind ketten mosolyognak. Mikor észrevették, hogy nézzük őket, kibontakoztak, majd egy levakarhatatlan mosoly terült el mindkettő arcán. Beki elővette a telefonját, majd láttam, hogy valamit írt, azt tudtam, hogy üzenetet biztos nem, mert nem szabad a gépen, vártam, hogy mi lesz. Egyszer csak észrevettem Beki telefonját mellettem, oda nyújtotta nekem, én meg elvettem. A jegyzetekben volt benne. Rákattintottam az utolsó írt jegyzettre és olvastam

Képzeld el, Abos azt mondta, hogy nagyon tetszek neki, és megölelt, az igazság az, hogy nekem is tetszik, és a helyzet az, hogy bele tudnék zúgni, ezt majd a jövő eldönti, szerinted mit csináljak? 

Visszaírtam neki, hogy szerintem összeillenek, és hogy még ismerkedjenek, majd mikor úgy érzi, hogy eléggé ismeri, és szereti, hogy egy párt alkossanak, akkor mondjon igent. A válaszomra csak bólintott egyet és vissza dőlt Abos vállára. Tényleg szépek voltak együtt. 

Pár perc csend után a hangos bemondón újra megszólalt a pilóta, kérte, hogy csatoljuk be az öveinket, mert hogy leszállunk hamarosan. Már itt vagyunk Németországban? Már itt? Úr Isten! Ismét elfogott a boldogság és a hála. Fél óra múlva már szálltunk ki a repülőgépből. A repülőtéren vártak Tihamér szülei. Mivel sokan voltunk (Tihamér, én, Beki, Abos, Tihamér anya, Tihamér apja, és Tihamér tervére) így két kocsival jöttek, az egyikben ültünk mi, akik a repülővel jöttünk, Abos vezetett, a másikban pedig a szülők Tihamér testvérével, és ők mutatták az utat, hogy merre kell menjünk. Röpke egy óra alatt megérkeztünk Tihamérék lakásához, majd kipakoltunk a kocsikból..