Sosem Látott Szerelem [1.-2. Évad]

Féltékenység

Életem egyik legnagyobb elensége állt előttem. Nem tudtam mit mondjak, köszönni nem akartam, mert nem érdemli meg, inkább néztem lenézően rá, majd Attilára pillantottam. Láttam nem érti a helyzetet, majd lassan elindultunk. Mivel voltak még velünk páran így a drága "barátnőm" velük ment elől, én pedig megfogva Attila kezét és egy kicsit visszatartva, hogy el tudjak beszélgetni vele, mentünk hátul.
-Mit keres ez itt? - kérdeztem értetlenül.
-Tudod ő a volt barátnőm.. - tessék? Pont az ő nyomába kellett lépjek? Miért nem mondta ezt Attila? A francba! - és mivel most nincs baratja, és barátok maradtunk szakítás után, gondoltam kirángatom egy kicsit otthonról! - pff..miért kell az én barátom ilyen jó legyen mindenkihez? Ő csak az enyém senki másé! Nem engedem, hogy másé legyen, ami az enyém az az enyém! - de kicsikincs, téged ennyire zavar? -persze hogy zavar! Hogyne zavarna!
- Áá dehogy zavar, csak...-de hírtelen elhalgattam. Nem tudtam mit mondjak. Csak mi? Inkább ráhagytam. Gondoljon amit akarm
- Kicsikincs! Ha szeretnéd nem az ők bandájukban leszünk, hanem kettesben! - nagyon jól hangzott. Egy mosollyal jeleztem, hogy ez az ötlet így már nagyon tetszik! Végre igy picit vele lehettem. Imádom az ilyen ötleteit.
Odaértünk a bál helyszínére. Mivel ez egy utcabál volt, így az uton táncoltak az emberek és az utca egyik felében egy szinpad volt építve a zenekar számára, az utca másik felében pedig egy pult volt, ahol minden innivalót és még ropogtatnivalót is lehetett venni.
- Életem innál valamit?- kérdezte Attila.
- Csak egy üdítőt.- mosolyogtam rá boldogan.
Eközben szúros szemmel néztem a drága "sogorasszonyomra"...

~~Visszaemlékezés~~

Emiliával minden nap együtt voltunk, reggeltől estig és estétől reggelig.
Volt, hogy ő evett nálunk volt, hogy én náluk. Mindig mindent megbeszéltünk. Sohasem veszekedtünk. Olyan jó barátnők voltunk, hogy a világ összes pénzéért sem hagytuk volna egymást a bajban. Imádtuk egymást. Majd hírtelen valami megromlott. Egyik napról a másikra már nem is köszöntünk egymásnak. Ha véletlenül találkoztunk az utcán még a fejünket is elfordítottuk.

~~Visszaemlékezés vége~

Eppen abban a pillanatban ő is rám nézett. Ki tudtam volna kaparni azt a két szemét, ami anno az én barátomra nézett, és el tudtam volna törni a kezét, ami az én baratomat ölelte!
Attila látta, hogy van valami bajom, majd arra nézett amerre énis. Látta, hogy Emiliát nézem. Rögtön elrángatott onnan. Szerintem sejtette, hogy letepertem volna s addig ütöttem volna míg az erőm tart.
- Kicsikiiincs!!
- Igen?
- Te féltékeny vagy!? - akkor ezt most kijelentette vagy csak kérdezte? Kérdőn néztem rá. - figyelj életem. Nekem ő lezárult. Nem szeretem már nagyon rég. Már több mint egy éve szakitottunk, és tudod, hogy miért? - újra kérdőn néztem rá - mert megcsalt. Az is igaz hogy bevalotta nekem. Megbocsátottam neki de újra és újra ezt tette, majd egy idő után semmi sem érdekelve én is úgyanezt tettem vele, azzal a külőmbséggel, hogy én nem mondtam el neki. Mikor rájött kirugott. Még neki esett rosszul, az utolsó 3 hónapban már nem is szerettem, csak ültem mellette. - mondta. Meglepődésem látszott az arcomon. Szóra nyílt a szám de félbeszakított. - de azt is tudnod kell, hogy nem érzek iránta semmit, csak sajnálom, mert utánna annyit hívogatott s minden. És azt is tudnod kell, hogy nekem már te vagy életem szerelme s nem kell nekem senki más rajtad kivül... -bhát én egyszerűen imádom ezt a pasit! Csókra nyilt a szám, majd az övé is. Boldogságunt és nyugalmam kezdett teljes lenni, mikor hallottam valamit.
- Khm...Khmmm... - hát ezt én nem hiszem el. Nem lehet nyugodtan csókolózni sem? Valaki mindig meg kell zavarjon? Arra pillantottam és elfogott a hányinger.

Köszönőm figyelmeteket és türelmetek! Egy kicsit hosszabbra sikerült de nem bánom! :)