Nem tudva mire válalkozva jöttem el otthonról, én hülye mit is gondoltam? Hogy majd lefekszünk és alszunk reggelig? Ez nem olyan dolog volt, amit eltervezünk, és az úgy fog történni. Akármit tervezzek el sosem úgy van, ahogyan én azt szerettem volna. Természezesen most sem.
Hajtott a vágy, a szerelem, az akarat Attila fele. Látta, hogy valami van...én nem mondtam neki semmit, de arcomon látszódott, hogy küszködök valamivel, egyszer közel mentem Attilához, máskor pedig hátat fordítva küszködtem, de arra nem gondolva, hogy Attila végig néz, és látja bajom. Azt hittem, hogy szóvá fogja tenni, de nem tette, valamiért nem!
Egyszer csak egy kéz fogta meg a derekam, és húzott maga fele, hátra néztem, Attila pedig hatalmas vigyorral az arcán nézett rám.
- Mire készülsz? - kérdeztem, de választ azonban nem kaptam.
Attila tovább folytatta, amit elkezdett, már ott voltam nagyon közel hozzá, éreztem minden porcikáját és azt is, hogy milyen jó meleg a lába, mivel nekem mindig hideg. Hőforrásra találva, odaraktam a lábam az ővéhez mire ő megrezzent, egyből szembefordultam vele. Nagyon közel kerültünk egymáshoz, azon vettem észre magam, hogy minden percben arra vágyom, hogy minél inkább kerüljön közel hozzám, és tegyen magáévá. Igaz, bennem volt a félelem is, mivel nekem ez lenne az első "közösülésem".
Egyre közelebb és közelebb kerültünk egymáshoz. Nem tudtam mit kell ilyenkor tenni. Semmi ilyesmit nem tudtam. Soha nem is akartam ilyenekről tudni, lehet, hogy túl fiatal vagyok még ehez? Szeretem Attilát, vagyis azt hiszem, hogy szeretem, de én azzal szeretném elveszíteni a szűzességem, akit mindennél jobban szeretek, nem pedig egy olyan emberrel, akit csak kedvelek és szeretetet érzek iránta, nem pedig szerelmet!
Hírtelen átfutott az agyamon, hogy mit érzek én igazából Attila iránt, majd rájöttem. Lehet, hogy jól érzem magam mellette, lehet, hogy jól csókol, lehet, hogy beindítja a fantáziám, de nem ő a nagy ő. Nem ő az akivel eltudnám képzelni a jövőm. Lehet, hogy Emiliát letudtuk s nem fog közbeavatkozni, de tehetett akármit, nem éreztem egyszer sem azt, hogy nagyon nagyon szeretne, és le tudna komolyodni mellettem hosszabb ideig. Nem érzem, hogy jó lenne, nem érzem azt, hogy kellene.
Mi lesz majd, ha ténylegesen beleszeretek, és pont akkor fog megunni, mert ő egy ilyen fiú?
Mindenki úgy tartja, hogy a velünk egykorúak nem komolyak és, hogy csak kihasználják az embert, de az a legnagyobb baj, hogy én ezt kinézem Attilából.
Hírtelen azt éreztem, hogy nekem nincs helyem Attila mellett, neki Emilia a megfelelő partnere vagy mi a franc. Ránéztem Attilára, de ő már aludt. Szembe fordultam vele, és csak néztem, és néztem...és gondolkodtam.
Gondolkodtam, hogy mit tudnék tenni nélküle, és milyen lenne.
Eszembe jutott Tihamér.
Ki is ő? Hát igen. Tihamér ő egy külőn fejezet az életembe. Még Attila előtt ismertem meg és rengeteget beszéltünk Facebook-on, telefonon és sms-be is. Mióta Attilával vagyok, nagyon elhagyagoltam. Vele mindigis azt éreztem, amit Attilával sohasem! Éreztem, hogy vonzódik hozzám, éreztem, hogy minden percemről tudni akar, mert félt. Éreztem a tiszteletet, amit éreztetett velem. Nekem ő kell.
Vágtam volna a fejem a falba, hogy csak most jöttem rá, hogy mennyit is jelent nekem Tihamér. Úgye mi Attilával már elég hosszú ideje együtt vagyunk...már augusztus vége van. Szülinapom is mindjárt itt van, és már lassan 2 hónapja nem beszéltem Tihamérrel. Már hiányzik, hogy úgy hívjon, hogy "csajszi", és hogy úgy köszönjön el, hogy: "álmodj jól, aludj szépeket. Csók"...imádom, mikor így köszönt el. Szerettem azt a csávót, és azt hiszem most is szeretem, máskép nem érezném a hiányát nem?
Attila nem olyan. Attilát nem szeretem annyira, mint Tihamért. Tihamér kell nem más. Újra Attilára néztem. Még mindig aludt, olyan nyugodt volt, olyan angyali. Nem tudtam mit csináljak.
Elővettem a telefonom, megkerestem Tihamér nevét. Elmosolyodtam mikor megláttam, hogyan van beírva: Tíhííke <3. Azért volt Tihike, mert az anyukája is így szólította. Annyira édes volt. Magas, rövid-barna hajú, csodásan ragyogó kékes-zöldes szemei mindig megigéztek, mikor rám nézett. Egyszerűen imádtam.
Rámentem a nevére, és az üzenet ikonra kattintottam. Gondolkoztam, hogy mit írjak neki, majd hírtelen megindulásból kezdtem írni. Azt írtam, amit éreztem.Én: Szia Tihiiike! :* remélem nem zavarlak. Eszembe jutottál, és már nagyon hiányzol. Rég nem írtál. Mi van veled? :* - írtam. Annyira kiváncsi vagyok mi van vele. Tudom, hogy egy másik fiú mellett vagyok, de akkoris ő jár az eszembe. Mit tegyek? Reggel elmondom Attilának, hogy mit érzek. Hírtelen megrezzent a telefonom a kezembe. Ekkor Attila is átfordult a másik felére. Örültem. Így legalább nem ébred meg a fényre, ami a telefonomból áradt ki.
Tihamér: Szia csajszi :* hogy vagy életem? Te is nagyon hiányzol. Azért nem mertem írni, mert úgy hallottam, hogy van barátod, és nem akartam, hogy balhé legyen köztetek. Hogy mit csinálok? Épp buszozok. - írta. Olyan jól esett, hogy életemnek szólított. Olyan rég hívott csajszinak is. Annyira hiányzott még az is, ahogyan írt, és ahogy megosztotta velem a dolgait, a mindennapjait. Mi az hogy buszozik? Hova megy éjjel 11:37-kor?
Én: Életem! :* Imádom, ha így szólítasz! Hová buszozol ilyen későn? Igen :( van barátom, de nem jó valami. Nem találkozunk valamikor? - oo igen tudom, most egy álnok kígyónak gondoltok. Igen tudom, de most mit csináljak? Rájöttem mi a jó nekem. Nekem pedig Tihamér a megfelelő és a jó.
Tihamér: Jaj csajszii! :* olyan késő már, visszafordulni meg nem tudok sajnos. Hamarabb akartam elmondani, hogy tudjak elbúcsúzni. Annyira fogsz hiányozni. Már most annyira hiányzol :( Németbe megyek drága! Majd decemberbe jövök csak haza, de tudnod kell, hogy szeretlek! :* <3 - írta és annyira fájt, annyira rossz volt. Megy el? Itthagy? Decemberig? Nem látom? Belehalok.
Én: Miért nem szoltál Tihaa??? :'( annyira fogsz hiányozni, miazhogy...már most hiányzol de nagyon. Lehet, hogy van barátom, de akkoris téged szeretlek jobban. Fontos vagy nekem Tiha! Nagyon fontos! Alig, hogy elmentél, de máris várom, hogy gyere haza! De hogyhogy tudsz írni?
Tihamér: Még nem vagyunk kiérve az országból...felhívhatlak?
Én: Igen, persze! Sőt! Én kérlek meg!- hamar elmentem wc-re, mert nem akartam, hogy Attila felébredjen és olyanra gondoljon, ami nem igaz, ami valójában igaz. Na mindegy. Egyszer érzem, hogy hosszasan rezeg a telefonom. Én már a wc-n ültem, várva, hogy Tihamér hívjon.
- Sziia Tihamér! Hogy a faszba gondoltad, hogy elmész úgy, hogy el sem köszönsz? Pontosan hová mész? Mit fogsz csinálni? Hogy fogunk beszélgetni? Úgy-e felhívsz? Úgy-e nem felejtesz el? - mondtam és már szimmogtam is, folytak a könnyeim, nem gondoltam, hogy egyszer így fogok sírni utána.
- Lassan lassan csajszii! Mindent megtudsz idővel. Dolgozni fogok Gabici. Persze, hogy felhívlak, ha tudlak minden nap. Nem hagylak csendben. Fontos vagy számomra tudod? - mondta. Olyan jól esett. Fontos vagyok a számára, én meg így elhanyagoltam. Pedig szeretem. Nagyonis...
Sírni kezdtem mégjobban. - Úgy-e nem sírsz életem? - kérdezte összezavarodott hangon.
- Nem, csak valami belement a szemembe, és meg vagyok fázva egy picikét, azért szimmogok. - mondtam, de ez egy nagyon gyenge kifogás volt, amit ő is tisztán tudott.
- Ezt amugyse hiszem el. Nem hazudsz valami jól életem. Tudom, hogy fáj neked. Nekem is fáj, hogy ott kellett hagyjalak. - mondta, és már tudtam, hogy lehet akármi én akkoris meg fogom várni, de Attilával holnap szakítok.
- Igen fáj, és igen sírok azért, mert nem akarom, hogy megszakadjon ez a szoros kötelék közöttünk... - mégjobban sírtam.
- Ne sírj életem. Mindig veled leszek. Sosem hagylak el, de most kell hagyjalak. - mondta, nekem pedig olyan rosszül esett.
- Miért? - kérdeztem értetlenül.
- Mert ideértünk a határhoz. - mondta szomorúan.
- Értem. Ahogy átértetek tudsz még hívni? - kérdeztem.
- Igen még 10 km- ig igen. - mondta.
- Renden. Ahogy átléptétek a határt hívj! - mondtam parancsolóan majd köszönés nélkül letettem.
Gondoltam míg hív rendbeszedem magam, mert a szempillaspirálom nagyon elfolyt, mivel az este nem volt mivel leszednem magamról a festéket. Mindent hoztam magammal csak sminklemosót nem.
Megmostam arcomat, megtöröltem és már zörgött is a telefonom.
- Szia újra csajszi. Már Magyarba vagyunk. Annyira fáj a messzeség. Romániából csakis te fogsz hiányozni. - mondta, és mintha szopogni hallottam volna. A háttérbe egy hang szólalt meg.
" Tihike, ha Gabicival beszélsz mond meg, hogy üdvözlőm és te meg ne pityeregj! " - mondta valaki. Gondoltam az anyukája volt.
- Mond meg anyukádnak, hogy én is üdvözlőm, és te se sírj szépfiú! - mondtam és mosolyra húztam szám. Elnevette magát.
- Rendben. Átadom. De tudnod kell valamit! - mondta, már egy kissé komoly hangon.
- Mond Tihike! Hallgatlak. - mondtam kiváncsian.
- Tudnod kell, hogy én nagyon... - és megszakadt.
Annyira fájt, annyira rossz volt. Annyira sírtam már, hogy levegőt sem kaptam. Hallottam, ahogy épp valaki közeledik a fürdő fele. Hamar lehúztam a wc-t, hogy ne tünjön fel, hogy nem csináltam semmit a wc-n. Odamentem a kagylóhoz és megengedtem a vízet. Hamar lemostam az arcom (újra) és kezetmostam, elvettem a törölközőt és megtöröltem magam. Ekkor valaki belépett az ajtón...Köszönőm, hogy ezt a részt is elolvastad! ^^ ne felejts el vote-olni! :*
Hamarosan jön a következő rész is.
YOU ARE READING
Sosem Látott Szerelem [1.-2. Évad]
Non-FictionGabici sosem tudta mi is az az igazi szerelem, mindenki átgázol rajta így vagy úgy, de mindenki darabokra töri a szívét. Majd rájön, hogy ez így nem mehet tovább. Visszavág! Ezentúl ő fog szórakozni a fiúkkal. Épp egy nyári munkát végez, mikor egy n...