Sosem Látott Szerelem [1.-2. Évad]

Újabb meglepetés

A kivilágított rész már nagyon közel volt.
Már láttam. Ott egy palló mellette pedig egy csónak. Az egész palló ki van világítva. Csodálatos. Imádom ezt a fiút, mennyi meglepetés...s ezt mind nekem? Mivel érdemelhettem ki? Ebben a pillanatban Attila megszólalt.
- Gyere kicsim. Hajókázunk egyet.
- Őőő..rendben de ha felforul a hajó?
- Jaj nefélj! Nem fog felborulni. Megigérem.
- Huhh...jól van. -elindultunk. Hagytuk, hogy sodorjon az ár, de azért vigyáztunk, hogy nehogy elsodorjon a víz vagy véletlenül felboruljunk, lassan haladtunk, egyszercsak a hajó megakadt egy ágba. Attila próbálta kiszabadítani, de nem ment. A hajó dölt jobbra majd balra. Egyszer azon vettem észre magam hogy a csónakunk eldölt s én a vízben kapálózom, mivel nem tudok úszni. Attila pedig ijedten úszik felém, még szerencse, hogy ő tud úszni. Felém úszott s kivitt az Olt partjára. Újra kaptam levegőt. Nagyon megkönnyebbültem. Attila a szemembe nézett s hírtelen mind ketten hangos nevetésbe fakadtunk.
- Nem mondtad, hogy nem tudsz úszni! - mondta.
- Nem kérdezted! -mondtam.
Majd mellém feküdt s néztük a csillagos eget. Olyan szép volt. Na meg olyan romantikus. Annyira örültem, hogy vele lehettem. Nem érdekelt, hogy csuron víz vagyok, az sem érdekelt, hogy ő is az. Ránéztem s láttam azt a csillogást a szemében. Odafordultam és megcsókóltam. Annyira jó volt na meg annyira vízes, de nem bántam. Egyre jobban belebonyolódtunk a már elég rég elkezdett csókunkba, ami már átment nyelves csókba, annyira jó volt, annyira szerelmetes, annyira romantikus, de mint ahogy eddig mindig valaki félbe kell szakítson, óóó hát persze. Ki lehet más? Drága egyetlen barinőm, az egyetlen, a nélkülözhetetlen.
- Megint mi van?-kérdeztem.
- Vártalak, de nem jötetek vissza. Azt hittem bajotok esett. Gondoltam utánatok jövök. Hoztam pokrócokat, hideg van már s ahogy látom úszkáltatok szóval szükség lesz rá. - mondta és már oda is adta a pokrócokat nekünk s így szólt - Tessék, nem is zavarok tovább. - majd megfordult és elindult arra fele, ahonnan jött.
Utánna szóltam:
- Emilia! Köszönjük!-mondtam és mosolyra húztam amugyis vízes szám.
- Nincs mit. Takarózzatok be, nehogy megfázzatok.-mondta.
- Oké - mondtam s már Attilát néztem.
Meglepődést láttam arcán.
- Mi van? - kérdeztem.
-Semmi, de mi volt ez? Nem tudok eligazodni rajtatok. - mondta és már nevettünk is. Hát igen. A nő neműekben sosem lehet eligazodni.
Valahogy olyan jó érzes fogott el. Olyan elégedett voltam. Megbocsátásra készen, de eközben tudtam, hogy ha meg is bocsátok neki sose fogom annyira közel engedni magamhoz, mint régen. Éreztem, hogy nem tudnék megbízni benne, úgy ahogyan anno. Tudom, hogy mindenkinek jár még egy esély, de mi van ha azt is elbassza? Többet nem kap! Pont ezért gondolkoztam el, hogy ha adok is neki egy újabb esély, sosem leszünk mi olyan jóban mint azelőtt. Igazából nem is nagyon vágytam újra a barátságára. Neki is meg van már a baráti köre s nekem is. Nem nagyon lenne szükségünk egymásra.

Köszönöm, hogy elolvastad ezt a részt is. Ettől a résztől kezdődnek a bonyodalmak. Várom a kommenteket, szerintetek mi lesz tovább? :* ♡