Sosem Látott Szerelem [1.-2. Évad]

Újra együtt

Képzeletemet is túlszárnyalta az, hogy mit akarhat? Mi van vele? Miért ír? Talán még mindig szeret? Nem tudom. Láttam még mindig fent van, gondoltam írok neki.

" szia :) miért mennék fel? " - kérdeztem.

" Beszélni szeretnék veled " - mondta, én pedig újra nem kaptam levegőt. Mit akar velem beszélni? Miről?

" Nekünk van még miről beszélnünk?" - kérdeztem. Kíváncsiságom hajtott, ha jó választ ad holnap felmegyek hozzá, ha nem akkor nem fogok felmenni, nem csinálhatja velem azt amit akar, azért én sem vagyok olyan hülye.

"Igen van. Tévedtem és szeretném ha meg tudnánk beszélni " - olvastam végig, amit írt, és elgondolkodtam. Már biztos, hogy felmegyek hozzá, lesz ami lesz, de miben tévedhetett? Nem tudtam, de már nem akartam annyit érdeklődni. Inkább készültem lefeküdni.

" Jól van, holnap felmegyek. Hívlak holnap majd. Jóéjt! " - írtam neki.

" Várni fogom. Jóéjt!" - írta én pedig bezártam az ablakot és beraktam a telefonom a töltőbe majd álomba szenderültem.

Másnap kora reggel keltem fel. Apukám már ébren volt, így volt alkalmam elkéredzni tőle. A szüleim még most sem tudják, hogy engem elraboltak, csak annyit tudnak, hogy mi lett Attilával, azt nem tudják, hogy az ők lányukat rabolta el az a barom. Ennek köszönhetően el is engedtek, annyi feltétellel, hogy elmondtam melyik busszal jövök haza. Mivel a háromnegyed négyes busz az utolsó gondoltam azzal jövök haza, de a kilences busszal megyek fel. Legyen időnk beszélgetni. Mivel reggel nyolc óra volt hamar nekifogtam öltözni. Valamiért jobban akartam kinézni mint máskor. Felvettem a fekete farmeromat, a fekete Erdély Rappes pólómmal, és egy fekete tenisszel. A hajam copfba kötöttem, smink gyanánt pedig tust és szempilla spirált használtam és egy kis száj fényt. Végezetül pedig a tükörbe néztem. Meg voltam elégedve a látvánnyal. Felvettem a dzsekim és már indultam is. Fül hallgatómat a fülembe dugva indultam ki a kapun. Jó kedvűen és dúdólászva haladtam végig az utcán, mire odaértem a buszmegállóba inkább elhallgattam, mert túl sokan voltunk ott. Pár perc várakozás után már jött is a busz. A városba felérve elkezdtem sétálni. Megnyugtató volt nézelődni a kirakatok előtt, és végigsétálni a parkban. Mikor odaértem a Gimnáziumhoz felhívtam Tihamért.

- Szia - köszöntem neki.

- Szia - köszönt vissza.

- Itt vagyok a Gimnáziumnál, te merre vagy? - kérdeztem.

- Ha vársz pár percet akkor én is jövők s ketten kimehetünk hozzánk - mondta.

- Rendben, várod, de siess! - mondtam majd kinyomtam a telefont és rágyújtottam egy szál cigire. Mire elszívtam Tihamér is megérkezett. Közeledett felém. Kaptam tőle három puszit.

- Jól emlékeztem. Még mindig a három puszi a menő - mondta.

- Igen. - mondtam egyszerűen.

Csend költözött közénk. Nem szóltunk egymáshoz, de szívem a megszokottnál többet vert és a megszokottnál is többet vettem a levegőt, mire vettem egy hatalmas erőt magamon és megszólaltam.

- Mi az, amiről kell beszélnünk? - kérdeztem.

- Kettőnkről - mondta egyszerűen és lényegre törően.

- Azaz? - kérdeztem rá pillantva, láttam, hogy nehéz neki, de láttam a szemeiben, hogy szeret, még mindig szeret. Mosolyra húztam a számat. Abban a pillanatban megálltunk és elém lépett.

- Figyelj Gabici, tévedtem. Hatalmasat tévedtem. Emlékszel, hogy azt mondtam, hogy láttalak az Amiba? - kérdezte, mire egy bólintással feleltem. - azt hittem téged láttalak, de tévedtem, annyira be voltam én is rúgva, hogy már nem láttam rendesen, és azt hittem te vagy ott, pedig nem. - fejezte be.