Sosem Látott Szerelem [1.-2. Évad]

Félelem

Nem hittem a szemeimnek, már folytak le a könnyek az arcomon örömömben. Annyira örültem, hogy újra láthatom.
Na ki volt az ajtómba? A nagy szerelmem, aki rég nem láttam, de nagyon szeretem és nagyon hiányzott. Nem más mint Tihamér. Első csókunk tanúja is Attila volt. Megérdemli, hogy ezt kapja. És, hogy milyen volt a csók? Sokkal jobb mint az Attiláé, sokkal édesebb, szenvedélyesebb, szerelmetesebb. Ebből látszik az is, hogy ő igazán szeret, és nem akar átverni, mint Attila. Annyira örültem, az arcomon is látszott, egyből kivirultam és eltűnt a sápadtságom is.
- Azt hiszem nem zavarok tovább - mondta Attila szomorúan.
- Maradj haver - mondta Tihamér és fogott kezet vele.
- Nem maradhatok. Elmondtam, amit szerettem volna Gabicinak - rám pillantott - nekem itt már dolgom nincs. Sziasztok. - mondta, majd elköszönt.
-Szia. - mondtuk Tihamérrel egyszerre.
Ki sem lépett az ajtón Tihamér már hangosan mondta.
-Pakolj életem! Megyünk németbe. - mondta annyira hangosan, hogy Attila biztosan meghallotta. Nem érdekelt. Az járt az eszembe, hogy elmegyek, el innen.
- Meddig maradok odakint? - kérdeztem kíváncsian.
- Suli előtt 2 nappal jössz haza. - mondta boldogan.
- Az tudod mit jelent? - kérdeztem vidáman. Ő csak kérdőn nézett rám - azt hogy két hétig a tied leszek. - ugrottam a nyakába.
-Igen így van, de most pakolj. Holnap reggel már megy a gépünk. - mondta parancsolóan.
Mi gép? Tessék? Életemben nem utaztam repülővel, és ezt Tihamér is jól tudja.
Ezzel nincs akkora baj, de a szüleim?
- Nem kell a szülők beleegyezése? - kérdeztem felvont szemöldökkel.
- De igen - mondta gúnyos vigyorral az arcán.
- De biztos nem fognak elengedni... - mondtam annyira szomorúan, és elkeseredve, hogy még én sem hittem el, hogy ennyire el tudok szomorodni.
- Már elengedtek - vágta rá, gondolkodás nélkül. - én meg rápillantottam.
-Tényleg? Hogy? - kérdeztem meglepetten.
- Felhívtam őket, mikor még odakint voltam, hogy mi a helyzet. Ők meg elintézték a papírokat és azt mondták, hogy engedjem meg, hogy a repülőt ők fizessék nekünk, mert nem szeretnék ha buszoznánk. - mondta egy lélegzetvétellel. Újra a nyakába borultam és örömömben újra folytak a könnyeim. Nem tudom mi van velem. Mindenen sírok, legyen jó vagy rossz. Valami bajom van. Mikor hazajövök elmegyek egy pszichológushoz.  
- Értem. Milyen kedvesek. Vajon mi ütött beléjük? - kérdeztem, de Tihamér csak nevetett.
- Szeretnek engem, és látták, hogy nem vagy jó a napokban és úgy gondoltál nem árt neked egy kicsi kikapcsolódás - mondta, én meg egyre szerelmesebb lettem. Hát ha már a szüleim is szeretik miért ne. Minden mozdulatát végignéztem. Annyira megnyugtató volt, hogy végig nézte, ahogyan pakolok. Mikor befejeztem a pakolást rá néztem és egy ilyen "akkor most?" nézéssel tudattam, hogy kész vagyok. Bolintott, majd intett, hogy mennyek feléje. Odamentem majd szorosan megölelt. Annyira jó volt érezni az erős karjait.
- Annyira nagyon szeretlek! - mondta.
- Éniiis - mondtam - de most menjünk ágy anyumékhoz, hogy búcsúzzunk el - mondtam, és egy nagy levegővel készültem fel a búcsúzkodásra. Hogy miért?Mert mintha látnám előre. Le kell adjunk nekik 100 darab telefonszámot, hogy ha egyen nem érnek el legyen amin még hívjanak, és ez egy nap körülbelül 200-szor fog megtörténni. Ilyen okokkal fognak majd felhívni, hogy "ettél-e már?", "minden rendben van?" , " Mit ettél?", "van valami baj?", "jól bánnak veled?", "Miért van olyan síros hangod?" s ilyenek. 

Mikor letudtuk őket és 100 elérhetőséget leadtunk nekik, hogy ne aggódjanak kiléptünk a kapun. Egy autó állt a kapunk előtt, nagyon rég várakozhatott ott. Ránéztem az autóra és egy ismerős arcot láttam épp kiszállni belőle. Rápillantottam Tihamérre, ő csak bólintott egyet. 

-Aboooos...-ugrottam nyakába - mit keresel te itt? Ti ismeritek egymást? Mikor vetted ezt a kocsit? Megvan még a kutyusod? - halmoztam el a kérdéseimmel, ő csak mosolygott, rákacsintott Tihamérre és így szólt.
- Kész a taxi. - mosolygott még mindig, majd kinyitotta a kocsi ajtaját. Mind ketten hátuk ültünk. Nagyon be lehetnek drogozva basszus. Úgy csinálnak mind ketten, mintha valami király családból származnék. Szépen mosolyognak s minden. Mit tervezhetnek? A fekete Audi A8-as kigurult a kapu elől, anyukámék csak úgy integettek, mintha nagy utazásra mennék (arra is megyek!), és már látják azt a pillanatot, amikor jövők visszafele. Na pont az a rész, amit nagyon nem várok. Nem akarok elválni Tihamértől. 
-Miért pont taxi?-kérdeztem értetlenül, mint aki nem tudja miben ül, és mit csinál.

- Még mindig jobb, mint a halottszállító! - mondta Tihamér és kacagott, annyira, hogy fogta a hasát. Hülyén éreztem magam.

-Jól van na. Be lehet fejezni. - néztem rá sértődötten, majd duzzogtam egy kicsit, és mikor ránéztem Abosra és láttam, hogy ő is ki van nyúlva a röhögéstől,  és is kezdtem nevetni. imádom ezt a társaságot. 

Míg a városba értünk, minden világos volt, hogy merre megyünk, de azonban mikor kiértünk a városból, annyira álmos lettem, hogy pillantani nem volt erőm, annyit hallottam, hogy Abos odaszól Tihamérnek, akinek a vállán volt a fejem.
-Azt hiszem elaludt. - mondta Abos.

-Végre. Azt hittem sosem alszik el. Tudod merre kell menni úgy-e? - kérdezte Tihamér. Hogyhogy végre? Mi a francot terveztek? Akkor én nem csak úgy aludtam el. A tea, amit ittam mielőtt eljöttünk volna, de azt anyukám csinálta nekem, hogy ne izguljak reggel a repülőn. Szóval altató volt benne, ezért kuncogtak a hátam mögött? Anyukám is benne volt. De miért?
- Persze, hogy tudom. 100-szor jártam arra, csak odatalálok, majd reggel a repülőtérre úgy-e? - kérdezte Abos.
-Igen. - mondta Tihamér, a többire meg már nem emlékszem, mert álomba zuhantam. 
Egyszer csak egy nagy csattanásra ébredtem, és arra, hogy nem érzem a bal karom. Mi a franc? Kinyitottam a szemeim és látom, hogy Tihamér fejéből folyik a vér, és Abos épp telefonál az autón kívül, de mind ketten jól vannak, majd arra lettem figyelmes, hogy nekünk jött egy autó, pont arról, ahol én voltam. A másik kocsi sofőrjének nem lett semmi baja, nekem pedig eltört a karom, ezért nem éreztem. Majd Tihamér észrevette, hogy ki próbálok szállni a kocsiból, ami sikerült is, de ahogyan kiszálltam, egyből össze is estem. Futottak hozzám azonnal mind a ketten. Szerencsére csak az erő ment ki a lábamból, majd Tihamér megkérdezte.
-Minden rendben drágám? Fáj valamid? Jól vagy? - halmozott el a kérdéseivel.
-Jól vagyok nyugi, de mi történt? - kérdeztem teljesen megfeledkezve arról, hogy nem érzem a karom.
-Épp térültünk le az útról, mikor az utánunk jövő autós belénk rohant, szerencsére nem lett semmi komolyabb bajod. - mondta egy lélegzetvételből. Ja hoppá, elfelejtettem a kezem, és pillantottam rá a kezemre. 
-Egy picit fáj a karom - mondtam, és újra rá pillantottam. Tihamér egyből megfogta a karom és megnézte. 
-Baszki el van törve. Kibírod Németországig? Még van egy pici a repülőtérig, biztosan kapunk egy gyógyszertárat, és ott veszünk neked fájdalomcsillapítót, majd odakint elviszünk orvoshoz, mit szólsz? - kérdezte annyira rémülten, ahogyan még sohasem láttam. 
-Mi lesz a szüleimmel? Nem mondjuk el nekik, vagy nem megyünk vissza? - kérdeztem.
-Figyelj, ha most visszamegyünk, akkor begipszelik a kezed, és anyukádék nem fognak gipszes kézzel elengedni. - hadarta - és akkor azt a két hetet is, amit velem töltenéd egyedül fogod otthon, mert csak 2 napra kaptam szabadnapot. - mondta elkeseredett arccal.
-Értem - mondtam - de a kocsival tovább tudunk menni? - kérdeztem. 
-Abos épp most hív egy másik kocsist, hogy vigyen el minket. - mondta.
-Jól van, mikorra ér ide a kocsi?- kérdeztem.
-Körülbelül 15 perc. - mondta már egy kevés mosollyal az arcán.
-Jól van, akkor hozz egy egyenes ágat és kötszert az elsősegély dobozból, és fertőtlenítő szert  is. - parancsoltam rá, ő csak kérdőn nézett, de megértette mit akarok és sietett is hozva a dolgokat amiket kértem. Mikor meghozott mindent odaraktuk az ágat a karomhoz, és kiegyenesítettük a kezem. Hatalmas fájdalom tört rám, sikítottam a fájdalomtól, és csak úgy potyogtak a könnyeim. Láttam Tihaméren, hogy ő sem bírja sokáig, ahogyan szenvedek, így sietett mihamarabb bekötni a kezem. Mikor végzett szorosan megkötötte a kötszert majd felnézett rám és letörölte a könnyeimet az arcomról. 

-Jól vagy? - kérdezte, és láttam, hogy összegyűltek a könnycseppek a szemében.
-Igen, most már jobb. - mondtam és megsimítottam az arcát - te következel! - mondtam és hirtelen rám pillantott.

-Hogy? - kérdezte rémülten, én meg már a fertőtlenítő szert öntöttem egy kicsit bénán a vattára.
-Lefertőtlenítem a sebed a homlokodon, és a kezeden - mondtam, majd ugyan úgy tettem, ahogyan elmondtam. Tihamér sziszegett kettőt, majd befejezte. Megkönnyebbülten néztem, ahogyan már nem vérzik sehol, majd rápillantottam Abosra is. Szerencsére nem lett semmi baja, majd a másik autó vezetőjére pillantottam, neki ugyan úgy véres volt a feje, mint Tihamérnek, ezért odamentem kötszerrel és fertőtlenítő szerrel. Nem hittem a szememnek mikor megláttam, hogy ketten vannak, és, hogy kik is azok...