HellóSzia mindenki! :*
Mostantól ez események egy kicsit felpörögnek...haladnunk kell a korral gyerekek. Annyi mesélni való van még, de hát mindent nem írhatok le, mert akkor nem győznétek olvasni.
Csók manóim :*
Jó olvasást! :)
Reggel, ahogy felkeltünk rögtön elmentem megfürödni, majd leszaladtam a konyhába és csináltam valami reggelit. Fél órával később Tihamér és szülei is lejöttek és megköszönték a reggelit, majd nekiálltunk enni. Jó volt látni, hogy az én saját kezem által készített ételt esznek ennyire jó ízűen.
Reggeli után felmentem a Tihamér szobájába, majd rendes ruhát öltöttem magamra, majd Tihamér is megérkezett.
- Készülj is! Ma buli van szívem! - mondta egy kicsit hangosabban a kelleténél.
- Mi van? - kérdeztem felvont szemöldökkel - milyen buliról beszélsz? - folytattam.
- Ma este megyünk bulizni a Caméleonba - mondta mosolyogva.
- Kincsem - mondtam - tudod jól, hogy reggel van és egy csomó idő van még estig, a másik meg, hogy tudod nem szeretek ilyen helyekre járni. Inkább a bálozós fajtából vagyok. - mondtam az érveimet a mellett, hogy nem akarok menni bulizni.
- Jól van kincsem én tudom, hogy nem szereted a letapíznak, ha rá lépnek a cipődre, ha leöntenek valamivel, főleg ha az bor és piros, és ha cigi füst illatú lesz a ruhád - sorolta - de ezt most igazán megtehetnéd a kedvemért. Csak egy évben egyszer kérek ilyet, nem fogsz belehalni, ha most velünk jössz. - mondta annyira kérően, hogy nem tudtam ellenállni, annyira megesett rajta a szívem, hogy tudom én ennyire szeretni ezt a csávót? Rejtély marad örökre.
Egész nap nem csináltunk mást csak jöttünk mentünk Bekiiékkel, vásároltunk, ebédeltünk, voltunk játszótérre (?), és kocsikáztunk jobbra balra. Este Bekii átjött hozzánk és ott készültünk el a bulira. Annyira nem volt kedvem. Olyan rossz elő érzetem van, rossz érzésem van az estével kapcsolatosan. Fura.
Bekii a szekrényem elé lépett és kinyitotta egyetlen mozdulattal. Mikor kinyitotta csak egy mondat hagyta el a szám.
- Nem szeretek rendet rakni na - mondtam nevetve.
- Látom - mondta sóhajtva, majd egy mozdulattal felölelte a ruháimat, majd lassan egyesével kezdte visszarakni összefogva, közben pedig próbáltuk kiválasztani azt a ruhadarabot, ami ideális lesz az estére. Utolsó darabok között talált egy bézs színű ruhát, ami hálós volt, de nem volt átlátszó, és pánt nélküli volt. Imádtam azt a ruhát, igaz, hogy egyszer sem volt rajtam. Valamiért sajnáltam felvenni.
- Ez lesz az - mondta boldogan Bekii.
- De hát édesem - kezdtem bele, mire ő már forgatta is a szemeit, mert tudta, hogy épp ellenkezni óhajtanék. - nincs egy kicsit hideg ebben az időben ehhez? December közepe van. Ki az aki ilyenkor ruhát vesz fel egy bulira? - kérdeztem mire ő már válaszolt is.
- Te és én egy, kettő kocsival megyünk szóval nem fogsz fázni, három nagyon jól fog állni rajtad, főleg ha kenek rád valami színt is - nézett rám úgy mintha nem tudná mit kezdjen velem. Szó mi szó nem igazán szoktam sminket használni, inkább csak spirált és kész..
- Szerintem Tihamérnek nem fog tetszeni ha kicsípem magam, azt fogja hinni, hogy kelletem magam. - mondtam elgondolkozva. Nem akarom, hogy Tihamér azt higgye rólam, hogy kelletem mások előtt magam.
YOU ARE READING
Sosem Látott Szerelem [1.-2. Évad]
Non-FictionGabici sosem tudta mi is az az igazi szerelem, mindenki átgázol rajta így vagy úgy, de mindenki darabokra töri a szívét. Majd rájön, hogy ez így nem mehet tovább. Visszavág! Ezentúl ő fog szórakozni a fiúkkal. Épp egy nyári munkát végez, mikor egy n...