Sosem Látott Szerelem [1.-2. Évad]

Egy új fiú

Száradt könnyeimet letörölve, vettem egy nagy levegőt, és újult energiával fogtam neki a dolgaimnak. Egész napom azzal telt, hogy mind olyan dolgokat csináltam, amivel eltereltem a gondolataimat Tihamérről. Utáltam még magát a gondolatot is, hogy elment és itt hagyott.

Következő héten már suli, így neki fogtam összepakolni a felszerelést, ami kell a nap nyolc óra kínhoz, amiben a tanáraim is részt vesznek, nagy elkeseredésemre. Majd elolvastam pár leckét, amit felhagytak a drága tanáraim és már készen is voltam.

Csak én vagyok így a tanáraimmal? Azt hiszik, hogy egyedül csak ők tanítanak s van időnk tanulni. Hát kurvára nincs. Ezer meg ezer dolog van, amit elvárnak tőlünk, s szidnak ha nem üssük a szintet. Hát kapják be.

Reggel nagy nehezen kikászálódva az ágyból néztem a tükörben, de amilyen látvány fogadott visszaléptem egy lépést, nehogy lekapja a fejem az a szörny a tükörbe vagy valami.

- Uram Isten. Basszus. Félek magamtól - suttogtam az orrom alatt magamnak elismerően. Szemeim körül hatalmas karikák hevertek, a hajam égnek állt, szó szerint ahány hajszálam volt annyi fele álltak, pedig hosszú a hajam. Hamar felöltöztem és újra tükörbe néztem, majd nekifogtam rend beszedni magam. El sem hiszitek mire képes egy kis víz, alapozó, és szempilla spirál. Csodákra. Nem is értem, hogy nem létezett ezeknek a nagyja, mert úgye víz az az előtt is volt, és hogy hogy tudtak nélkülük élni? Mit kentek akkor magukra? Homokot? Egy picit elkalandoztunk. Mikor már kész voltam, és a hajam is szép hullámokban omlott a vállamra, elégedett képet vágtam és már indultam is a vonatra. Az út az otthonomtól a vonat állomásig egy kisebb túra, de tényleg, körülbelül háromnegyed órát kell gyalogolnom, ahhoz, hogy a vonat állomáshoz érjek, és ami nem szépít a dolgokban az, hogy sötét van, az út mellett egy árva lélek sem lakik csak a mező na meg az Olt, ami ketté szeli szerény falucskámat. Egy szerencsém van, hogy nem csak én vagyok ebben a helyzetben, így jó pár társammal karöltve szoktunk menni a vonat állomás fele, így csökkenteni a félelmet bennünk. Átérve a vonat állomásra, már csak pár percet kellett várjunk a vonat érkezésére, amiből a legjobb barátom, Szabi, szokott reggeli kedvvel integetett, hogy arra menjek. Felszállás után egy arcra puszival köszöntöttem, majd néma csend költözött közénk, mind addig amíg meg nem csörrent a telefonom, egy új üzenetet jelezve, mire mind ketten felfigyeltünk, én meg kiszedtem a telefonom a zsebemből és elolvastam a kapott üzenetet.

"Szia" - írta az ismeretlen, mire én felcsattantam és visszaírtam dühösen.

"Szia. Ki a franc vagy?" - válaszoltam az ártatlan üzenetére, de baszki, be se mutatkozott.

" Az nem érdekes" - kaptam a választ, mire még mérgesebb lettem, és dühből visszaírtam neki.

" Hát figyelj kicsi barátom! Én nem azokra a kicsi fruska lányokra hasonlítok, akiket olyan könnyen el lehet varázsolni, és akik lázba jönnek egy idegen személy üzenetétől. Egyszóval, kopj le, mert nem vagyok kíváncsi arra, hogy ismerkedni szeretnél. Miután pedig elment az üzenet, egyből letiltom a számot, mert nem vagyok kíváncsi rád! " - fejeztem be mondandómat majd elküldtem az üzenetet és már tiltottam is le a számot. Utálom az ilyen embereket! Szem pillantás alatt baszta fel az agyam. Miután befejeztem a dührohamot, összenéztünk Szabival és kitört belőlünk a nevetés, pár perc múlva már könnyes szemmel és nevetve szálltunk le a vonatról. Kiért az iskolához, ami egy másik túra (utááálooooom!!) , már egy fokkal jobb kedvem lett a reggelihez képest, mert a telefonom egyből kapcsolódott a Wifihez, így meg tudtam nézni az Ask.fm oldalam, ami egy ilyen kérdezz-felelekes oldal, amin nem meglepődésetekre, kérdéseket lehet felrakni embereknek, akik azokat megválaszolják, na meg fordítva is. Jött nekem is egy kérdés, ami első olvasásra is már nagyon tetszett.