Hádész szerelme

Kezdet

Lassan sétáltam a kihalt utcán. A levegő hűvös volt, de nem fáztam. Egyáltalán semmit nem éreztem.

Néztem az utcán lézengő pár embert, életük egy apró pillanatát amibe belátást nyertem. Vajon milyen életük van? Vajon kik ők igazából?

A nap még nem kelt fel, így egy kicsit megálltam nézni a város éjszakai fényeit. Mintha valaki megállította volna az időt egy tökéletes pillanatban. Olyan békés volt és nyugodt.

Mióta vagyok ilyen álmodozó?

Lényegtelen.

Felgyorsítottam a lépteim és tovább haladtam.

A hideg lassan bekúszott a kabátom alá, ami egy kicsit felélénkített a korai órában. A hűvös levegő szelíden simogatta a bőröm.

Tudtam, hogy ez nincs rendben. Tudtam jól, de nem érdekelt. Csak egy mellékhatás.

Lassan elkezdtem érezni az émelygést. A szervezetem már nem bírja sokáig. A torkomban éreztem a fojtogató érzést, és a mellkasom is nyomott. Legszívesebben ott kiadtam volna a gyomrom tartalmát, de nagyokat lélegezve legyűrtem az érzést.

Hamarosan úgyis vége.

Az órámra pillantottam.

6:48

Sietősebre vettem a lépteim, hogy időben beérjek a 0. órámra. Felpillantotta és megláttam az ismerős arcot.

A fiú minden reggel elsétált mellettem. Nem tudtam ki ő, még a nevét sem tudtam. Csupán annyit tudtam, hogy a másik irányba tart. Másik irányból, talán másik életből érkezik mint én.

Nem köszöntünk egymásnak, de miért is tettük volna. Nem ismertük egymást.

Minden reggel egymás szemébe néztünk, és ez mégis olyan volt mint egy köszönés, mindketten tudtuk, hogy a másik a világon van, és nem csak egy folt a szürke embertömegből. De ennyi. Semmi több.

Ma is jól szemügyre vettem őt. Fekete szövetkabátját nem gombolta be a hideg ellenére. Fekete inget és fekete farmert viselt. A bőre elefántcsontszínével tökéletesen kontrasztban volt minden amit viselt. A szeme olyan sötét volt, hogy nem tudtam megmondani pontosan, milyen színű is, de lenyűgözött. Olyan volt mint ha mindent látott volna már, de mégsem hittem el. A haja rendezetlenül és hollófeketén meredt az ég felé. Akár egy fekete-fehér képről is leléphetett volna, ha a csuklóján nincsenek azok a vérvörös fonalak. Mintha napról napra egyre több lett volna. Nem tudtam mit jelent, de nem is számított.

Minden nap ugyanakkor láttam meg. 6:48. Mint egy menetrend.

Ma azonban valami más volt.

Ahogy elhaladt mellettem nem nézett a szemembe. Egyáltalán nem nézett rám, habár tudtam, hogy észrevett. A vállai megfeszültek, amint mellém ért. Egy pillanatra azt hittem megáll, vagy mond valamit. De a pillanat elszállt, és ő rezzenéstelenül tovább haladt.

Lehajtottam a fejem és egyre lassuló léptekkel megálltam.

Nyilván nem számított, de bennem valami mégis összetört.

Már senkinek nem számítok.

Láthatatlan vagyok.

Az agyam hátsó felébe száműzött emlékek megrohamoztak és teljesen elborítottak. Mint egy fájó seb lüktettek bennem. A szemem könnybe lábadt és a könnyeim megkezdték megszokott, csendes útjukat a föld felé. Nem adtam hangot nekik. Nem érdemeltek hangot. Sosem adhattam nekik hangot.

„Kussolj taknyos! Vagy azt akarod, hogy előröl kezdjem?!"

Hallottam meg a kegyetlen hangot az emlékeim áradatából.

Megráztam a fejem és futásnak eredtem.

Mintha elfuthatnék előlük.

Az emlékek elől.

Magam elől.

▶▶▶▶▶▶▶▶▶▶▶▶▶▶
Másnap reggel még rosszabbúl voltam.

Szédültem és a gyomrom még jobban émelygett.

A karomon hatalmas, fájó, kék folt éktelenkedett.

A hozzá tartozó emléket a többi közé száműztem. Nem akartam újra átélni.

Az órámra pillantottam.6:47.

Az utcát kémleltem de sehol nem láttam. Nem jött.

Hosszú ideje most először nem jött.

Talán beteg vagy késik, futott át az agyamon.

Nem. Csak téged akar elkerülni, súgta egy könyörtelen hang.

Hirtelen fájdalom nyílalt a mellkasomba. A szívemhez kaptam a kezem. A szemeim kikerekedtek és a homlokom gyöngyözni kezdett. Melegem volt. Égtem belül. A fojtogató hőtől nem kaptam levegőt, habár tudtam, hogy az idő fagyos.

Néhány pillanatig tartott csak.

Aztán hirtelen vége lett.

Semmit sem éreztem már.

A földön feküdtem és az összetört órámat néztem, amin megállt az idő az ütközés pillanatában.

6:48

Ennyi volt.

Ennyi.