Hádész szerelme

Spin-off- A halál segédje. By: Mithrel

Kedves egybegyűltek! Mivel szeretnék nektek köszönetet mondani, amiért még mindig itt vagytok, ha már el is múlt karácsony egy kis utó-ajándékkal készültem nektek. Vagyis nem én, leginkább  Mithrel. A történetet még szülinapomra kaptam tőle válaszul... szóval válasz-bosszúból. (#TeamWimmy). Talán a hatodik vagy hetedik résznél tarthatott  akkor még a történet, így lesznek benne olyan dolgok, amik talán nem illenek teljesen a képbe, viszont szerintem zseniális! (És tudatosult bennem mennyire is össze kell kapnom magam, mert a fogalmazása komoly szintekkel jobb az enyémnél, szóval kicsit szégyenlem is magam, ezt nézzétek el.)

És azért is éreztem úgy, hogy az ünnepek alkalmával megérdemlitek, mivel sajnos még egy vagy két nyugodtabb rész és elkezdődik a finálé.

Jó olvasást és Boldog karácsonyt! (És mitológiában gazdag újévet!)

A HALÁL SEGÉDJE 

By: Mithrel

Ann egy félhomályos, ablaktalan helyiségben ült. Előtte ajtós szekrények sorakoztak, melyek felértek a seszínű plafonig, a szintén seszínű falat támasztva. Az egész szoba oldalát eltakarták, körbevéve a lányt. A szürke szekrények unalmas hangulatát a szintén szürke, de már egyel sötétebb árnyalatban pompázó poros szőnyeg egészítette ki. A plafonon fénycsövek próbálták eloszlatni a mindent betölteni igyekvő sötétséget, több-kevesebb sikerrel. Ahogy Ann megfigyelte, az egyik ki-kihunyt, átlagosan tíz percenként. Bőven volt ideje a neoncsövet bámulni, mert már háromnegyed órája várakozott. Pontosabban negyvenhét perce. Ha nem a pislákoló lámpát figyelte, akkor az egyetlen szabad falon lógó antik óra mutatóit szuggerálta. De azok csak nem mentek gyorsabban.

Állát a tenyerébe támasztotta, és a fekete ügyfélszék karfájából kihajtható kis asztalkára helyezte a könyökét, megtámasztva ezzel fejét. Lustán lepislantott a vékony, kitaposott irodai padlószőnyegre, és azon türelmetlenül topogó tornacipőjére. Teljesen beleillett a berendezésbe fekete dorgójával, szürke farmerével, és sötétkék, minden mintát mellőző blúzával. Nem egészen tudta, hogyan kéne felöltözni egy ilyen helyre, de ahogy látta, úgyse volt ott senki rajta kívül. És azon az alkalmazotton kívül, aki a falióra alatt elhelyezkedő asztalnál ücsörgött, bár ő nem kavart sok vizet, mert lassúságából ítélve akár halott is lehetett volna. Lehet, az is – futott át Ann agyán a gondolat. Nem különösebben zaklatta fel ez a tény, hiszen elég időt töltött el az Alvilágban ahhoz, hogy megszokja már a halott lelkekből álló személyzetet.

Igaz, pár hete vissza kellett térnie a földre, mint egy valamire való halandónak, aki még nem lépett át a halott stádiumba. Furcsa volt neki visszatérni a Holtak birodalmába, ha ezt az irodát már az Alvilághoz lehet számítani. Furcsa volt újra nadrágot és pólót húzni a selyem khitónok után, amiket lent tartózkodása alatt hordott. Furcsa volt, hogy nem érezte az Ő jelenlétét, de nem volt más választása, érzelmei ellenére is vissza kellett térnie a saját világába.

Most azonban újra itt volt, két, emberek között eltöltött, semmit sem jelentő hét után. Ezt az időt kedvenc elfoglaltságával töltötte, név szerint a céltalan, magába zuhant tengődéssel. Az évek során tökélyre fejlesztette ezt a sportágat. Szinte megnyugtató volt újra ennek ahobbinak hódolni, mert a nagy izgalmak és intrikák közt Hádész birodalmában már majdnem elfelejtette, milyen jó is ez a kockázat nélküli, monoton élet. Tudta, hogy most nem fog huzamosabb időt eltölteni itt, csak erre az alkalomra kellett visszajönnie. Sőt, szívesen ment volna már, mert a rádióból szóló halk zene teljesen elvette a kedvét az élettől. Bár, a Tartarosz fm-től nem is nagyon várható el más, mint a különféle temetési himnuszok és siratódalok.