Hádész szerelme

Alku

Sötétség. Csak ennyit éreztem. Minden honnan, ugyan az a lehetetlen és fojtogató sötétség ölelt körül. Rémülten próbáltam menekülni, de nem ment.

- Kussolj taknyos! - ordította egy hang.

Kétségbe esetten sikítottam a vak sötétbe, ahogy a nyirkos tenyerek a bőrömhöz értek. Riadtan kapálóztam, de az erős karok vissza nyomtak.

-Nem végeztünk, amíg azt nem mondtam!

Tehetetlen könnyek gördültek végig az arcomon.

Sikítottam, de senki nem hallott.

Senki nem akart hallani.

-Ann! Ann! Minden rendben! - valaki magához ölelt.

Sikítottam.

-Jól van! Most már minden rendben!

Hadesz aggódó arcát pillantottam meg a könnyeimen keresztül. A karjai közt tartott és lágyan csitított.

Semmi nem volt rendben.

Megtörten figyeltem fekete szemeit, amelyek kedvesen mosolyogtak le rám. Nekem ilyenben sohasem lehet részem.

Csendben ült és a tekintetemet kutatta.

Egyikünk sem szólalt meg.

-Mi történt? - kérdezte halkan egy kis idő múlva.

Megráztam a fejem.

Este volt. Legalábbis azt hiszem. A levegő hűvösebb lett, a fények pedig elfakultak.

Hádészon kívül senki nem volt a szobában, mégis, mintha ezernyi szempár meredt volna rám a sötétből. Az emlékeim kísértete.

Hádész türelmesen várt. Várta, hogy megszólaljak. Várta, hogy felzokogjak. Várta abba hagyjam a remegést.

Még mindig magához ölelt. Az ágy szélén ült és szorosan tartott, mintha ezzel megszüntethetné a remegésem.

-Tudod itt hádészban egészen megváltozik az álmok természete. A holtak álmok nélkül viselik létezésük súlyát. A megnyugvó lelkek, pedig átélik álmaik. De a halandók, ők álmukban emlékeik és életük egy apró pillanatát élik újra. - szeme sarkából rám nézett. - Pontosan mi történt veled?

Tudtam, hogy a kérdése nem csak az álmaimra vonatkozik. Arra volt kíváncsi miért menekülök, olyan kétségbeesetten az élet elől, ha ennek ára akár a kárhozat is.

Érzéstelen arccal meredtem a márvány padlóra és nem feleltem.

-Tegnap Hermész járt itt. - közölte rezzenéstelen hangon. - Az istenek tudomást szereztek róla, hogy valakit szánt szándékkal a két világ közt tartok. És ez egyáltalán nem tetszik nekik.

Rémülten néztem rá, ő pedig nyílt kíváncsisággal kémlelte arcom apró rezdüléseit.

Pontosan erre a reakcióra várt.

-Nyilván nem muszáj elmondanod. De megkönnyítenéd a dolgom ha megtennéd.

Pár percig némán bámultam csak magam elé.

A folyosókon halk sípolással süvített keresztül a dermesztő szél.

Lassan bólintottam.

Hádész feszülten figyelt.

- Öt éves lehettem, mikor a vér szerinti apám és az öcsém meghaltak egy autóbalesetben. - kezdtem halkan. - Azt hiszem minden akkor kezdődött. Anya és az apám éppen veszekedtek az indulás előtt. Mikor a rendőrök felhívták egy óra múlva, valami végleg összetört benne. Egy évvel később feleségül ment egy Walter nevű fickóhoz, aki csak Joenak hívatta magát. A férfi rendszeresen verte anyát, mikor ivott. De ő nem tett semmit. Azt hiszem azt hitte, ezzel vezekelhet. De tévedett.