Best Friends...or more?- Befejezett-

I.rész

Mikor bértünk a terembe, Luke elengedte a kezem, s elindult a fiúk irányába, ami egy kicsit szarul esett. Azért van most egy óránk- mivel ő igazából két évvel idősebb mint én- mert akiknek nem megy végzősöknek jól a kémia, azok velünk ismételnek( remélem érthetően elmagyaráztam)
Leültem a helyemre, majd nekiálltam a füzetembe rajzolgatni.
Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy valaki elfoglalja a mellettem levő helyet. Abban reménykedtem, hogy Luke, de nem. Josh. Josh az első barátom volt, ismétlem volt. Mivel megcsalt, egy kis ribivel.
- Szia Lora! - mosolygott rám.
- Csá..- morogtam.
- Jajj még mindig haragszol mert szar csaj vagy és nem voltál elég nekem? - kérdezte egy gúnyos mosoly kiséretében. Éreztem, hogy ha most nem áll le elsírom magam..de kordában tartottam a könnyeimet.
- Egy paraszt vagy, ugye tudod? - mosolyogtam rá.
- Ugyan, Lora! Te is tudod, hogy apád halála óta, sőt mióta apád inni kezdett, és verni azóta egy rakás szerencsétlenség vagy! - nevetett- Azt a Hemmings gyereket sem értem. Itt barátkozik veled mikor látszik, hogy a terhére vagy! - nem szabadott neki hinnem, de az előbb olyan dologgal támadt ami elgyengített.
- Hazudsz! - emeltem fel a hangom.
- Oh igen? Akkor miért Cliffordékkal lóg és nem veled? - húzta fel az egyik szemöldökét.
- Mert más barátai is vannak, ez természetes.- dadogtam.
- Aha, ezt te sem hiszed el magadnak! Gondolkozz el, én a te helyedben békén hagynám őt, mert csak tönkreteszed az életét, hisz mióta, azaz apád halála óta ilyen lógok semmivel sem törődöm lány lettél, azóta ő is így viselkedik! - és igaza van. Megváltoztattam Lukeot. - Gondolt át! - kacsintott, majd felált és elment a helyére. Épp akkor jött be a tanár, de én összeszedtem a cuccom és kirohantam a teremből.
- Miss Wans! - kiált utánam a tanár, de nem érdekel.
A suliból kiérve, az udvaron, leültem egy nagy fa tövébe és gondolkodni kezdtem.
Egy kiáltás zökkentett vissza.
- Lo! - lihegte Luke mikor ideért hozzám. - Mi történt? - kérdezte aggódó tekintettel.
- Semmi, nem volt kedvem tovább maradni! - vázoltam fel arcomra egy műmosolyt.
- Akkor ne mond el.. - morogta majd rágyújtott egy cigire. Ezt is én szoktattam rá...
- Én..én csak, ahj igaza van megváltoztattalak!- emeltem fel a hangom- Nézz magadra Luke! Mióta cigizek, iszok és lógok a suliból, te is így viselkedsz! Ez nem te vagy! Tönkre teszlek..- a mondat végére már suttogtam.
- Mivan? Lora te meg miről beszélsz? Nem változtattál rajtam semmit! Én szoktam rá a dohányzásra, és azelőtt is ittam! Amúgy meg 18 évesen eltudom dönteni mit akarok, és én döntöttem így! Nem te változtattál meg! Ki a franc mondta ezt a baromságot?! És a legfontosabb kérdés: Miért hittél neki?
- Sajnálom..
- Ki volt az? - kérdezte dühösen.
-Josh.
- Az a rohadt patkány meg nem tud rólad leszállni? Istenem! Megint apáddal jött mi?
- Ja..
- Na figyelj! Soha a büdös életbe ne higyj neki, mert csak arra játszik, hogy tönkre tegyen, és tudja jól, hogy azt rajtam keresztül teheti! És tudom, hogy kemény csaj vagy, de ha valaki nem hagy békén szólj nekem! Olyan mintha a húgom lennél, és a húgom senki sem bánthatja, különben letöröm a kezét, és feldugom a seggébe! Na gyere ide! - mondta majdmagához húzott. Nagyon jól estek a szavai.
- Szeretlek Luke, és köszönöm! - morogtam vállába.
- Én is Lo. De nem kell megköszönnöd!
Azután végig ültem öt nyomasztó órát, majd hazaindultam.
Mikor haza értem, a bejárati ajtót magam után becsapva, mentem be a konyhába.
- Lora te vagy az? - hallottam anyám kiabálását.
- Nem anya egy betörő vagyok saját kulccsal a lakáshoz!- morogtam szarkasztikusan.
- Ne beszélj így velem mert pofon váglak! És hívott az igazgató. Mi az, hogy fogod magad, és az óra közepén kirohansz a teremből, letojva mit mond a tanár?! - emelte fel hangját..hurrá megint kezdődik. Amióta az az apának nem nevezhető személy meghalt, állandóan veszekszünk..
- Először is, nem az óra közepén volt, mert épp akkor csengettek be, másodszor mi köze hozzá bárkinek, hogy miért mit teszek?!
- Hogy a fészkes fenébe képzeled, hogy így beszélsz velem? Miaz, hogy nincs közöm hozzá? Tudtommal az anyád vagyok!
- Ja sajnos..- motyogtam, de mégis meghallotta. Ekkor olyat tett amit eddig csak igérgetett, de sosem gondoltam komolyan. Keze lendült és az arcomon csapódott.
- Te rohadt kis liba! Hogy képzeled, hogy így beszélsz velem! Bármikor berakhattalak volna egy retkes árva házba, mert apáddal, sokszor terveztük már, de nem tettem! Mindig csak a terhünkre voltál, de ez most sem változott! Ide a telefonod, laptopod, és el vagy tiltva Luketól!
- Na majd biztos te mondod meg! Hogy rohadnál meg!
- Igen én!
- Ch..csak hiszed! Amióta apa, vagy ki a szar meghalt sosem beszélsz velem, sosem kérdezed mi a bajom, csak azt figyeled és várod, hogy mikor hibázok! Gyűlőllek! Te vagy a legpocsékabb anya a világon! - órdítottam.
És akkor durr..még egy pofon, ami jobban fájt mint az előző.
- Takarodj a házamból, és soha többet meg ne lássalak!
- Nem kell kétszer mondanod! - mondtam majd a telefonomat fogva kiléptem az ajtón, de mielőtt becsuktam volna visszadobtam a kulcsokat, majd ahogy csak tudtam becsaptam az ajtót.
Könnyeim eleredtek. Két éve nem sírtam..de most a szavai nagyon fájtak.
Hemmingsék felé vettem az irányt. Közben az esső is szakadni kezdett.
Anyám szavai vizhangoztak(◀nem tudom, hogy kell írni sorry!) a fejemben:
Bármikor berakhattalak volna egy retkes árvaházba..
Terhünkre vagy! És ez nem változott...
A Hemmings házhoz érve felhívtam Lukeot.

Luke szemszöge...

Épp az ágyamon ültem és gondolkodtam. Kinn szakadt az eső.A hangfalból bömbőlt a zene, mivel egyedül voltam itthon. Hirtelen csörögni kezdett a telefonom. Lora neve jelent meg a képernyőn. Kikapcsoltam a zenét és rányomtam a zöld kis telefonra a képernyőn.
- Szia Lo!
- Luke..ki..kinyitod az ajtót- zokogott. Sír? Itt valami nagy gond lehet..
Nem szóltam bele kinyomtam, majd azonnal lerohantam, s kinyitottam az ajtót. Egy ázott, kisírt szemű, zokogó lány állt velem szembe. Azonnal szorosan megöleltem és belepusziltam a vizes hajába. Hátát simogattam, s nyugtatgattam.
- Jólvan, semmi baj minden rendben lesz! Cshh..
Kettő, kettő kibaszott hosszú éve nem láttam sírni. Valami olyan történhetett mitől a húr elpattant rendesen nála.
Vállai már nem rázkódtak, megnyugodott, viszont el még nem engedett. Kinn álltunk a szakadó esőben, de ez semelyikünket sem zavarta. Furcsa érzésem támadt, ahogy karjaim között tartottam, de ezt az érzést gyorsan elhessegettem.
- Jobban vagy? - kérdeztem, mikor elengedett, bele nézhettem kávébarna sötét íridzeibe, mik könnyesek voltak.
- Igen.- sutgogta. Megfogtam a kezét, s elkezdem befelé húzni.
Felmentünk a szobámba. A kezébe nyomtam egy melegítőnadrágot és egy pólót.
- Menj fürödj le, nehogy megfázz..
Elvette a ruhákat majd bement a fürdőbe. Én addig megtöröltem a hajam, majd leültem az ágyamra telefonozni.
Egyszer csak egy sikítást majd egy dübörgő hangot hallottam a fürdőből.
- Lora! Lora minden rendben? - kérdeztem de nem jött válasz. Benyitottam, s nem túl jó látvány fogadott...