SÖTÉT TITKOK | DRACO MALFOY

14. rész

Ne haragudjatok a kimaradásomért! Nem volt időm szinte semmire, írni meg főleg nem. Na, meg ihletem sem volt. Még egyszer bocsi!☺

- Emily! Itt, jobbra! - ordított Marcus, valahonnan a hátam mögül, mire megfordultam. A kis csoport (hívjuk inkább baráti társaságnak) egy fülkébe tömörülve integetett nekem.

- Na végre, hogy megtaláltalak titeket! Már fél órája járkálok a vonaton!

- Mondtuk, hogy a hármas kocsiba gyere! - röhögött Nicky, miközben kibontott egy csokibékát. - Úú, ezen Marcus Flint van!

- Hogy mi?! - pattant fel az említett, és szinte rekordsebességgel a barátnőm mellett termett. - Héé! Ezen nem is én vagyok! - nézett mérgesen Marcus, aki tényleg elhitte, hogy felkerült egy csokibékás kártyára (?).

- Te ütődött! Szerinted hogy kerülhetnél fel egy ilyen kártyára?! - kérezte hitetlenkedve Draco, miközben mi szakadtunk a röhögéstől. - Annyira nem vagy jó kviddicsező!

- Mondd még egyszer! - gurult dühbe egy pillanat alatt Marcus. Utálta, ha őt bírálták, főleg ha a kviddics is szóban volt.

- Mr. Flint, ugye maga épp nem Mr. Malfoyt készülte megütni? - lépett a fülke elé McGalagony professzor. Pont jókor, ugyanis Marcus már emelte a kezét, hogy egy jókora taslit adjon Draconak.

- Dehogy, professzor asszony! Az milyen lenne már! - adta elő magát (ismét) Marcus.

- Úgy legyen! - hagyott ott minket McGalagony. Különös, ha jól tudom, akkor a tanárok az iskolában maradnak, amíg elindul a vonat...

*

- Adhatok valamit? - jelent meg a büfésboszorkány a vonat folyosóján. A kocsija roskadásig volt pakolva a legkülönlegesebb édességekkel, amikből szabadon lehetett vásárolni.

- Én egy kondéros kekszet, és egy nyalaspálcát kérek! - másztam át a kinyújtott lábak tömkellegén, mire elértem a büféskocsit.

-bTessék, kedveském! Három sarló, és egy knút lesz!

- Hé, Cook! Adsz a kekszből? - nézett rám Marcus bociszemekkel. Ilyenkor mindenkinek megesik rajta a szíve... kivéve nekem.

- Soha! Vegyél magadnak!

- Ne már, Emily! Haverok vagyunk!

- Pont ezért nem! - nyújtottam ki rá a nyelvem, majd egy falatra bekaptam a kekszet, amiért akkora harcot folytattunk.
Marcus csak nézte, ahogy jóízűen elfogyasztom az édességet, aztán bedurcázott, és egész úton nem szólt hozzám.

Londonba érve nekikezdtünk a nagy búcsúzkodásnak.
Mindenki mindenkit megölelt, és megbeszéltünk egy találkozást (ismét nálunk) a nyáron.

- Vigyázz magadra, Emily! - suttogta a fülembe Nicky, amikor hozzám ért az öleléssel. - És minden héten küdj baglyot!

- Ez természetes! - öleltem még szorosabban, mintha nem csak három hónapra, hanem egy egész évre válnánk el egymástól.

- Na jó, lányok, csak pár rövid hónapról van szó! - röhögtek ki minket a fiúk. Ők ezt nem érthetik, náluk a legjobb barát kifejezés teljesen mást takar. Jobbára egy hülyülőtárs, aki minden marhaságban benne van. Nálunk, lányoknál ez fényévekkel másképp van.

Az állomásra begördülve rögtön kiszúrtam a tömegben Violetet és Davidet, és boldogan integettem nekik.
Hiába, tizenhárom év együttlét, az összehozza a családot.