SÖTÉT TITKOK | DRACO MALFOY

24. rész

Csak annyira emlékszem az éjszakából, hogy sokáig ültünk Dracoval a lépcsőn. Napkeltekor aztán szépen magára hagytam őt, mert olyan békésen aludt, nem volt szívem felkelteni. Leballagtam a klubbhelyiségbe, és leültem a megszokott kanapéra.
Már szállingózott néhány diák, a legkorábban kelők most mentek reggelizni.
Kerek húsz perc múlva aztán megjelent az is akit vártam.

- Nicky, várj egy pillanatot! - kaptam el a karját, mert egyébként simán kisétált volna. Így nem tudott megszökni előlem, mert még mindig tartottam a karját, de nem nézett a szemembe, helyette a tekintetét szigorúan a cipőjére szegezte. - Beszélnem kell veled.

- Miért nem a drága Durmstrangos barátnőddel beszéled akkor meg? Úgyis olyan jóban vagy vele, mi szükséged van már rám? - csattant fel idegesen, majd kitépte a kezét a szorításomból és felviharzott a lépcsőn, egyenesen a nagyterem felé.

- Várj már, Nicky! Nagyon fontos! Ne mondd, hogy te még mindig ott tartasz! Lynettel csak beszélgettünk!

Végül a nagyterem előtt bevágtam elé, ezért kénytelen volt megtorpanni.

- Na mondd akkor, mi olyan fontos? - kérdezte a szemembe nézve, ami azt jelentette, hogy kissé megenyhült.

- Először is, gyere! Nem akarom, hogy bárki is kihallgasson minket... Ez itt jó is lesz! - húztam be őt egy kis raktárhelyiségbe.

- Minek ez a nagy titkolózás?

- Nyugi! Szóval... tegnap este voltam Dumbledore-nál. És megtudtam, hogy az apám...

- Na? - kérdezte tágra nyílt szemmel a barátnőm.

- ... Voldemort. - mondtam ki, s a hangom egy kicsit bele is remegett.

- Neeeee... Merlin szakálla, gyere ide Emily! - húzott magához, hogy szorosan megöleljen. Viszonoztam az ölelését, mert most pontosan erre volt szükségem; a legjobb barátnőmre. - Ezt nem mondod komolyan! De hát... hogyan?

És beszámoltam neki mindenről. A születésemtől kezdve, egészen Dumbledore tervéig. Nicky figyelmesen hallgatott, őt is ledöbbentette a hír.

- Tehát számoljunk be erről Marcusnak és a többieknek, és akkor ők elterjesztik ezt?

- Pontosan! - bólintottam, majd az órámra néztem. - Szent ég, lekéstük a reggelit!

- Francba! Na de sebaj, ez sokkal fontosabb volt, mint a rántotta - mosolyodott el a barátnőm, mire én is felnevettem.

- Nicky... - szóltam még utána, mikor már lépett ki az ajtón. - Ne haragudj rám Lynette miatt! Amúgy nagyon kedves lány, biztos, hogy te is jóban lennél vele!

- Nincs harag! - kacsintott rám, majd kihúzott maga után a raktárból, ahol egyébként erősen egér szag volt.

- Már csak meg kell keresnünk Marcust, hogy... - kezdte Nicky, de egy hang félbeszakította.

- Lányok, ti meg hol voltatok? Már vége van a reggelinek!

- Köszi a felvilágosítást Marcus, beszélgettünk, azért nem voltunk kajálni. - válaszoltam.

- Nem baj, hoztam nektek is, hogy ne haljatok éhen! - azzal kinyitotta a markát, amiben... két apró szilva lapult. Rezzenéstelen arccal néztünk Flintre és a fiúkra, akikből kitört a röhögés az arccunk láttán. 

- Köszi Marcus, egy álom vagy... de nem lehetne a hülyéskedést később? Le fogjuk késni a mágiatörténetet! - sürgettem meg egy kicsit a többieket, de a reakciójukból ítélve a legkevésbé sem izgatta őket a tanóra.

- Ezt nevezem! - nézte álmélkodva Blasie a nagyteremből kilépő Beauxbatons-os lányokat, akik már reggel tökéletesen festettek. Gondolom épp mentek bedobni a nevüket a Tűz Serlegébe. Apropó.

- Amúgy tőlünk ki nevez be? - kétdeztem a fiúktól, akik erre rögtön felkapták a fejüket.

- Ha jól tudom, akkor senki... - vakarászta tűnődve a fejét Crak.

- Én benevezek! - vigyorgott Marcus, majd nekiállt elemezni a szerinte "jól kidolgozott" tervet, miszerint az egyik hetedévest megfűzte, hogy tíz galleonért (!) dobja be a nevét a Serlegbe.

- Hülye vagy, Flint! - röhögte ki Nicky a fiút, aki erre rávágta, hogy "Mint mindig".

- Ez mind szép és jó, de srácok...! Lekéssük a mágiatörténetet! - szóltam közbe idegesen.

- Ugyan már Emily, tudod, hogy Binns professzor nem veszi észre, ha besunnyogunk. Nem vesz az észre semmit, csak olvassa az unalmas könyveit a koboldfelkelésekről!

- Aha, de én az első padban ülök! És te is, Nicky! - tettem csípőre a kezem, mire mindenki elhallgatott.

*

- Na szóval? Miről akartok beszélni?

A megüresedett bűbájtanteremben ültünk a padok tetején, öten. Én, Nicky, Draco, Blasie és Marcus. Igen, most készültem beszámolni nekik mindenről. Nickyvel sejtelmesen összenéztünk, aztán nekikezdtem:

- Hát... igazából valami bizalmasat akarok megosztani az emberekkel, amihez ti is kelletek. Ugy tudjátok, hogy az igazi szüleim árvaházba raktak engem a születésem után... és hát, beszélgettem egy kicsit erről Dumbledore-al. Sok mindent mesélt az anyámról és az apámról...

- Most kapaszkodjatok meg! - szólt közbe "viccesen" Nicky.

- Igen - bólintottam. - Az anyám egy halálfaló, már meséltem róla nektek, a neve Juliette Black. És itt jön nem túl kellemes része a történetnek: az apám. Ne ijedjetek meg, de amit most hallani fogtok... az apám Voldemort. - mondtam ki félve. A reakciók nem éppen azok voltak, mint amire számítottam... Draco kigúvadt szemmel nézett, egy hang se jött ki a torkán, Blasie a szája elé kapta a kezét, Marcus pedig vigyorogva bámult.

- Na neee, most tuti csak szivatsz! Az nem lehet... mégis hogyan?

- Marcus, gondolkozzál már! Nem viccelnék ilyennel! - csattantam fel idegesen.

- Jó-jó! Szóval Tudjukki az apád... ez rohadt jó! Cserélünk? - vihogott.

- Nagyon vicces vagy, Flint! Emily, azt is mondd el, hogy Dumbledore-nak mi a terve! - szólt közbe Nicky.

- Igaz is. Tehát, ezt el kéne híresztelni az iskolában. Mindenki tudjon róla! Számítok rátok. Menni fog?

- Még szép! - csapott a tenyerembe Zambini, aki már felocsúdott a döbbenetéből.

------------------

Sziasztok!
Ma elkezdtem nézegetni a fantasy kategóriában lévő "toplistát", vagy fogalmam sincs minek nevezzem... szóval elkezdtem számolgatni, és a 21. helyen megláttam a saját történetemet! Köszönöm szépen, ráadásul a huszonegy a szerencseszámom... ♡ Hatalmas ölelés mindenkinek!