SÖTÉT TITKOK | DRACO MALFOY

31. rész

| n o v e m b e r |

A parti után mintha mindenkit fejbe vertek volna, úgy aludtunk a negyedik emeleti eldugott, használaton kívüli osztályterem padlóján. Én ébredtem fel elsőként, talán mert nem ittam annyit, mint a többiek.

Marcus szétterülve feküdt a terem közepén, mellette Draco aludt összegömbölyödve, Blaise és Nicky pedig egymásnak bújva merültek álomba. Muszáj volt elmosolyodnom, annyira aranyos látvány volt.

Feltápászkodtam, és elvettem egy muffint a tálcáról, majd undorodva dobtam vissza amikor észrevettem, hogy valaki már félig beleharapott. A fejem sajgott, és úgy voltam vele, hogy ha most akár egy métert is futnom kellene, menten kidobnám a taccsot. Töltöttem hát magamnak egy pohár friss vizet, amit egy húzásra megittam. A kancsóban maradt pár kortyot pedig fogtam, és egy határozott mozdulattal Marcus fejére öntöttem.

– Ez meg mi volt?! – kiáltott fel, majd csukott szemmel elkezdett csapkodni maga körül. A következmény az lett, hogy sikerült hátbacsapnia Dracot, aki erre fájdalmasan visított fel, megriasztva a békésen alvó Nickyt és Blaise-t. Én meg csak szórakozottan figyeltem a kialakult helyzetet.

– Bocs mindenkitől! - szabadkozott Marcus, ugyanis öt szempár meredt rá bosszúsan. Ja igen, Crakot és Monstrót is felverte a hangzavar, akik idegesen néztek körbe. – De Emily, megőrültél?

– Ne haragudjatok, de adta magát a helyzet, hogy leöntsem Flintet hideg vízzel – nevettem fel, mire a többiek is elmosolyodtak.

– Amúgy hány óra van? Remélem nem aludtuk át a napot – ásított Nicky, mire széttártam a függönyt. Kint borús volt az idő, a nap teljesen eltűnt a felhők mögött és az eső is szemerkélt. A parkban néhány diák sietett le az ösvényen Roxmorts felé, a fejüket kapucni fedte.

– El is felejtettem, hogy ma van a második Roxmortsi nap az évben... Na szedjük össze magunkat és húzzunk a faluba! – sürgettem a többieket, akik láthatólag sokkal rosszabbul voltak a másnaposság miatt, mint én.

– Fél tizenegy múlt – szólt Blaise az órájára nézve. – Lemaradtunk a reggeliről.

– Haver, kb. akkor aludtunk el – röhögött Marcus. Senki nem nevetett vele, ezért inkább felállt, és a kajás asztalhoz sétált. Amikor konstatálta, hogy nincs víz, a másik kancsóhoz nyúlt.

– Az sima whisky – közölte halálnyugodtan Draco, miközben a cipőjét kötötte be. Marcus pislogott kettőt - bizonyára végiggondolta, mi történne ha másnaposan whiskyt inna -, majd visszarakta a kancsót.

– Bele fogok pusztulni, ha nem iszom valamit gyorsan! Emily, van még egyáltalán valami, amiben nincs alkohol?

– Azt hiszem Nicky baglyában nincs – röhögtem fel, és a többiek is csatlakoztak hozzám, Marcust kivéve.

Három teljes órába telt, mire összekészültünk és olyan állapotba hoztuk a szobát, mint azelőtt volt. Az ajtón kilépve szétváltunk, hogy ne legyen olyan feltünő a vonuló csürhénk, bár minden diák a Nagyteremben ebédelt valószínűleg. Nekem a könyvtár fele kellett lemennem a lépcsőkön, csakhogy ez a lehető leghosszabb út a klubhelyiségünkig.

A sokadik sarkon fordultam be, amikor hirtelen Hermione Granger tűnt fel nem messze tőlem. Kezében könyvek voltak, és útközben is olvasott egyet. Amikor meghallotta a lépteimet, felnézett és megajándékozott egy szúrós pillantással, majd elhaladt mellettem és visszabújt a kezében tartott könyvek egyikébe. Sajnos már eléggé megszoktam, hogy a diákok csúnyán vagy éppen undorodva néznek rám, ilyenkor Nicky szándékosan nekik megy vagy beszól valami sértőt, amiért nagyon hálás is vagyok neki. Akkor kezdődött mindez, amikor kiderült, hogy Voldemort lánya vagyok.

– Hé, Emily! – hallottam egy félős hangot a hátam mögül, mire megfordultam. Hermione állt tőlem pár méterre, arca kifürkészhetetlen volt.

– Igen? – léptem közelebb egyel hozzá, ha már így megszólított a folyosón.

– Tegnap este véletlenül hallottam, ahogy Mordon professzor valakivel beszélt a szobájában. Rólad volt szó – Itt habozott egy kicsit, hogy kimondja-e amit akar. Végül nagy levegőt vett és folytatta. – Elég ronda dolgoknak hordott el.

– Miért mondod ezt most nekem?

– Mert... úgy gondoltam, hogy ha te hallottál volna ilyeneket rólam, akkor... elmondtad volna te is – Habozott ahogy ezt kimondta, de a mondat végén felszegte a fejét és a szemembe nézett.

– Lehet, hogy így lett volna, azonban nem tudom pontosan, miket mondott rólam a professzor. Így nehéz megítélni – szóltam diplomatikusan. Hermionén láttam, hogy feszeng, mert nem örül, hogy megint ezt hozom szóba.

– Ne haragudj, de nem fogom kimondani azokat a válogatott káromkodásokat, a végén még én érezném rosszul magam.

Elgondolkodtam. Mordon mindig is utált engem, amit nem is tagadott. Biztos vagyok benne, hogy azért, aki vagyok, hiszen ő arra áldozta az életét, hogy halálfalókat juttasson rács mögé.

– Rendben. És köszönöm, hogy szóltál nekem – eresztettem meg egy halvány mosolyt, majd indultam volna tovább, de a lány elkapta a karomat.

– Téged nem is érdekel, hogy kivel beszélhetett, vagy miért mondott ilyeneket rólad? – kérdezte, mire sóhajtva visszafordultam felé.

– Egyértelműen utál, valószínűleg azért, mert Voldemort lánya vagyok, bármennyire sem szeretem ezt kimondani – feleltem. – Amúgy meg hallottad a másik fél hangját is?

Ezen elgondolkozott egy darabig, majd vonakodva kijelentette:

– Igen, de olyan volt mintha nem is lett volna a szobában.

– Egyszer láttam Mordon professzor a tűzön keresztül beszélgetni valakivel – mondtam, magam sem tudom, miért. A lány erre csodálkozva nézett rám. Pár perccel később már az egyik első emeleti társalgóban ültünk, kezünkben egy-egy bögre mézédes teával és Mordon professzor furcsaságairól beszélgettünk.

Különös, hogy valaki egy perc alatt az ellenségünkből a barátunkká tud válni. Hermionéval a hónap folyamán többször is leültünk beszélgetni vagy épp terveket szövögetni a professzorról, és megmondom őszintén, jó volt vele lenni. Nicky és a többiek először nem nézték jó szemmel a mi kezdődő barátságunkat, de aztán rám való tekintettel elfogadták azt.

Hozzám képest nagyon rövid lett ez a rész, de muszájnak éreztem folytatást írni nektek. Ígérem, ezentúl gyakrabban lesznek részek, mert vannak új ötleteim a későbbiekhez. :)

Köszönöm, ha ennyi kihagyás után is itt vagytok velem és olvastok, nagyon sokat jelent ez nekem! Sok puszi, nemsokára újra jelentkezem ❤️