|| S Z E P T E M B E R ||
Mikor a vonat megérkezett a Roxmorts-i állomásra, már teljesen fel voltam öltözve az iskolai taláromba. Egyedül szálltam le, és odasétálltam a hatalmas óriáshoz, aki az elsőéveseket terelgette. A nagy sodródás közepette véletlenül nekiestem valakinek, aki éppen két fiúnak magyarázott vadul gesztikulálva. Idegesen nézett hátra, hogy vajon ki lehetett ez a barom, de amikor meglátott a földön elesve, azonnal nyújtotta a kezét, hogy felsegítsen.
– Ne haragudj, véletlen volt, valaki meglökött hátulról. És köszönöm – álltam fel a ruhámat porolgatva, miközben kerültem a szemkontaktust. Nem véletlen, hiszen már az első percben feltűnt, hogy milyen jóképű fiúnak mentem neki.
– Semmi gond. Egyébként Draco Malfoy vagyok.
— Emily Cook – bólintottam, viszonozva a bemutatkozását.
A kis love storynk kb. eddig tartott, ugyanis a tömeg megindult fák között. Egy kis tóhoz értünk, ahonnan... tökéletes kilátás nyílt a sziklák felett magasló 100 tornyú épületre. A kastély egyszerűen varázslatos volt. Felülmúlta minden elképzelésemet, ugyanis ott álltam alatta, élőben láthattam.
Az ámulatom nem tarthatott sokáig, ugyanis a tömeg ismét megindult, ezúttal néhány ütött-kopott ladik irányába.
Miután mindenki leült, imbolyogva elindultunk a nagy fekete tavon keresztül.
• • • •
A Roxfort kapuján belépve egy csodálatos érzés kerített hatalmába. Jó volt hallani a boldog nyüzsgést, ami a a nagy tölgyfa ajtón keresztül kihallatszott.
Hirtelen egy szoros kontyot viselő, idősebbnek tűnő boszorkány tűnt fel az ajtóban.
– Üdvözlöm magukat a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző szakiskolában! Én McGalagony professzor vagyok, az igazgatóhelyettes, és egyben az átváltoztatástan tanár. Miután mindenki kellőképpen kicsodálkozta magát, libasorban bevonulnak a nagyterembe, ahol a beosztás lesz. Mindjárt jövök vissza, addig néma csendben pislogjanak körül – mondta, s azzal elsietett, de fél percen belül már itt is termett, majd bevonultunk a terembe. Ha eddig nem esett le az állam eléggé, akkor most igen; egy hatalmas belmagasságú, igazán kidolgozott "ebédlőbe" toppantunk. A mennyezet mintha csak az égbolt lett volna, sötétkék volt fényes csillagokkal, és a felhők épp úgy kavarogtak, mint odakint. Első pillantásra azt hihetné az ember, hogy egy plafon nélküli szobában áll, pedig nem.
A nagyteremben négy hosszú asztal volt elrendezve, és tömve voltak boldogan zsibongó diákokkal. Az asztalok végében egy másik foglalt helyet magának, ott ültek a tanárok. Gyorsan végigpásztáztam a szememmel, de nem találtam olyan professzort, aki különösebben szigorúnak tűnt volna, hiszen a legtöbb mosolyogva figyelte a bevonulásunkat. Kivéve egyet. Perselus Piton, illetve nekem mostmár Piton professzor, szóval ő komoran nézett végig a gólyákon egytől-egyig. Rajtam kicsit tovább időzött a pillantása, gondolom felismert engem. Párszor vacsorázott már nálunk, mondhatni jóba van apámmal.
Nem volt több időm nézelődni, mert már meg is álltunk a tanári asztal előtt, ahová McGalagony professzor kihelyezett egy kis háromlábú széket, amin egy kopott süveg volt. Ha sokáig nézte az ember, akkor felfedezni vélt rajta egy olyan hajlást, ami akár a szája is lehetett volna.
– Aki a nevét hallja, az leül a székre, és a fejére teszem a Teszlek Süveget, hogy az beossza őt egy roxforti házba. A Griffendélbe, a Hugrabugba, a Hollóhátba vagy a Mardekárba. Világos? – kérdezte szúrós szemmel McGalagony professzor, mire egyöntetű morgás hangzott fel, amiből leginkább azt lehetett kivenni, hogy 'igen'.
A professzor elővett egy pergament, hogy onnan olvassa fel a beosztandó elsősök neveit.
– Hermione Granger!
Egy bozontos hajú lány lépett ki a sorból, és magabiztosan lépkedett a szék felé. Leült, majd miután a Süveg már a fején volt... hirtelen megszólalt. Mármint nem Hermione Granger, hanem a Teszlek Süveg. Végül némi tanakodás után megszületett a döntése:
– Griffendél!
A lány láthatólag boldog volt, szinte sasszézva ment az új háza asztalához, ahol nagy üdvrivalgással fogadták őt.
– Ernie Macmillan!
- Hugrabug!
– Ron Weasly!
– Griffendél!
– Harry Potter!
Itt mindenki abbahagyta egy pillanatra a csevegést, és néma csöndben figyelték a Potter-fiú beosztását. Természetesen ki ne ismerné a kis túlélő történetét, aki legyőzte minden idők legsötétebb feketemágusát, Voldemorot.
– Griffendél!
Harry is megkönnyebbült, gondolom amiatt, hogy a "bárorság házába" került.
– Draco Malfoy!
A szőke jóképű fiú, akinek nekimentem a pályaudvaron, most büszkén ment ki, s épphogy hozzáért a fejéhez a süveg, már kiáltotta is a házat;
– Mardekár!
Draco láthatóan örült. Én nem akartam mardekáros lenni, nem mintha előítéleteim lennének, de nem vagyok az a tipikus mardekárba való gyerek.
– Emily Cook!
Uramisten! A szívem hevesen dobogott, és remegve fellépkedtem, majd leültem a meglepően kényelmetlen kis székre. McGalagony a fejemre rakta a süveget, ami mocorogva kinyitotta a száját. Két másodperc se telt el, a süveg már kiáltotta a házamat:
– Mardekár!
YOU ARE READING
SÖTÉT TITKOK | DRACO MALFOY
ספרות חובבים! ÁTÍRÁS ALATT ! Emily sosem ismerte a vér szerinti szüleit, ám a Roxfortban töltött évei alatt sok titokra fény derül, többek közt arra is, hogy miért áll veszélyesen szoros kapcsolatban a történelem eddigi legkegyetlenebb feketemágusával. Harry P...
