Csupán egy szó volt
S kimondván elveszett...
A levegő mámorosan szívta magába
Az apró betűfelleget.
Nézte a lány ahogy elszáll
Mint kócos haját kapja fel a szél
S a kopott budapesti utcán
Üvölteni tudna, de nem szól, nem beszél.
Arcáról a könnyet lesimogatja
Mintha a bánatát venné el.
A srác előtte áll ajka remeg.
És szaladna, futna innen el.
És mégis marad.
Belenéz a tükörtiszta szemekbe
Beletúr a hajába.
Sajnálom-mondja utoljára, remegve.
A bánat elcsalja a lány tekintetét
Könnyei folynak, ám arca mint a porcelán.
Halványan bólint sápadtan.
S szíve utoljára végigmegy az utcán.
Az első csók helyén.
A szökések boldog tudatlanságán.
A reggeli pillanatcsenéseken.
A kettejük egyszerű boldogságán.
A srác megfeszül.
S csókot hint a lány homlokára.
Ólomnehéz lábait emelve indul.
S belép a felejtés kegyetlen csarnokába.
Így látta ezt a lány.
