Nem kell, hogy szeress,
Hogy karjaimban menedéket keress,
Nem kell hogy itt légy,
És szeretettel etess,
Hiszen éhezem.
Halhatatlanul szerettelek,
Minden este kerestelek,
Ha nem is találtalak,
Sosem feledtelek.
Belém égtél.
Tudod beléptél a szobába,
És fény terült rád ott állva,
Angyal voltál nekem,
És én voltam a gyáva,
Mert nem mondtam soha.
Sosem mondtam mit érzek,
Hagytam míg szépen lassan elvérzek,
Minden cseppje érted szólt,
Azt hittem nélküled valahogy elélek,
De mindennapjaimba vésődtél.
Hányszor, én bolond hányszor,
Kívántam, hogy lennék máshol,
Csakhogy levegőt vegyek,
Nélküled éljek, nem tudod hányszázszor...
Hányszor szerettelek.
Helyettesíthetetlen voltál,
Gondolatban belém karoltál,
Megöleltél, elaltattál.
Mégegyszer megcsókoltál.
S nem, nem volt keserű.
Csak a könnyek azok,
Kívantam mondd fontos vagyok,
Megnyugtass, ha félek,
Ha szívem súlya alatt összerogyok.
Megtartottál volna?
Mond, ha zuhannék, elkaptál volna?
