Koromfekete vakolatot kapar egy kéz
A ház előtt áll percenként hátra néz.
Majd szeme megcsillan a koptatott falon,
S átitatja festékkel a száraz kérget,
Jeleket hagy ott, egy-egy emléket.
Így emlékezem minden fájdalomra.
A kéz te vagy, a gyógyító számomra.
Hallanám hangod, hogy tudjam mitől félsz.
Talán attól, hogy reggel felkel a nap s nem tudod hová mész?
Maradj mellettem, s tarts meg soká,
Foltozd be minden fájdalmam nyomát.
