Sétálni mennék, elfog a rémület,
Kalandozni, de nélküled,
Valahogy elveszik az egyensúly,
S elkószál a lábam,
És hirtelen pillanatban,
Nálad találom magam.
Kacagnak az ismert fák körülöttem,
Az utcatáblát nézvén rájöttem,
Hogy hazaakartam találni...
Mentsenek meg,
Nem jó helyre jött a szívem,
Bár a lábam nem mozdul innen.
Elindulván gyorsléptekben hazafelé,
Már egészen estefelé,
S lehajtom a fejem a napáztatta betonig,
Arra amelybe beleivódott a lábnyomom,
S azt az emléket tovább karcolom,
S könnycseppel áztatok bele életet.
Mostmár tényleg jó lenne hazatalálni,
Parányit megmelegedni, szívem bezárni,
S kételyek sorával tömöm bús fejem,
Szinte nevetek, belül elönt az érzelem,
Gyalog mennék, hazafelé lábam cipel,
Csak tudnám hova megyek, és kivel.
