Szólj csak egy szót is.
Hallgattasd fáradt, édes hangod.
Azt az értékes lelket amely hangruhába bújik.
Cirmos az este, hangod után vágyom.
Eltöpreng szemem a sötét, hosszú, kietlen pusztaságon.
És mint a bolond vagy a gyermek, jatszom.
Egy alakot rajzolok, a tied.
A csillagos éjszakaban áll.
Árnyékot vet rá a holdsugár.
És felkapja a szél a fekete lelket
Sodorja felém, hozzám száll a csendben.
Süvöltve csókot hint az arcomra,
Beletúr a hajamba.
...
És a tornácon állva behunyom szemem.
Mégegyszer azt a hangot a róna közepébe képzelem.
