Fogd a derekam s most szoríts,
Múltamra fátylat boríts,
Homlokomra puha csókot lehelj,
A kinti, zord világtól elszigetelj.
Húzz közelebb magadhoz egészen,
Hadd fürödjek tested melegében,
Hagy bújjon el gyenge testem karodban,
Ne hagyj fázni a nagy viharokban.
Lelkemnek ajkaddal formálj szavakat,
Gyógyítsd be velük szívemben a lyukakat,
Gyújtsd be az éhezőként pislákoló lángot,
Erősítsd meg a kettőnk között lévő láncot.
Engedj, de csak akkor ha halálra ítélsz,
Ha már végképp nem kímélsz,
Ha elfogyott köztünk a természetes tűz,
Csak akkor, magadtól messze űzz.
De addig fogd a derekam,
S most szoríts,
Lágy hangon a nevemen szólíts,
Hagy kapaszkodjak a karjaidba,
Hagy égjen lelkem a csontjaidba.
