City of Pain

4. rész- Csalódás

Casey másnap könnyen felkelt, és miután felöltözött fekete ruhájába, a gyengélkedőbe sietett. Reménykedett benne, hogy húga ébren van, de csalódnia kellett. Isabelle ült az egyik székben Clary ágya mellett.
-Bármi változás?- érdeklődött a lány.
-Semmi.- csóválta fejét Izzy.
-Ha akarsz, elmehetsz. Most itt leszek egy darabig.
-Nem gond?- állt fel a Lightwood lány.
-Nem, menj nyugodtan.- mosolygott Case, majd leült az addig Isabelle által elfoglalt helyre.
Másodperceken belül megcsörrent a telefonja. Casey felvette, és Theo hangját hallotta meg.
-Szia, zavarlak?- kérdezte a srác.
-Nem, mondd csak!
-Csak meg akartam kérdezni, hogy ráérsz-e már?
-Beszélni tudok, de mondtam, hogy nem tudok elmenni találkozni veled.
-Hát jó, akkor beszélgessünk így...- sóhajtott a srác.
Pár perces csend következett, majd a gyengélkedő ajtaja nyikorogva kinyílt. Casey egy fekete bozontot látott meg először, majd ahogy lefelé fordította tekintetét, egy szemüveges kisfiút pillantott meg. Pont úgy nézett ki, mint Clary legjobb barátja öt évesen.
-Max, hol vagy már?- hallott egy dübörgő férfihangot, majd egy viszonylag alacsony, kopasz, szakállas férfi jelent meg előtte.
Ahogy megpillantotta a lányt, egy szeráfpengét kapott elő övéből.
-Ki vagy te, és mit csinálsz itt?- kérdezte határozottan.
Casey nem tartotta jó ötletnek, hogy fegyvert rántson a férfi ellen, ezért tétován felemelte a kezét.
-Apa, mégis mit művelsz?- toppant be Alec a szobába.
-Megkaptam az üzenetedet a betegről, és jöttem ahogy tudtam. Őt találtam itt.- magyarázta a férfi, miközben le sem vette a szemét Caseyről.
-Semmi szükség erőszakra, ő itt Casey...- vette ki a fiú apja kezéből a fegyvert.
A lányt elszomorította, hogy 4 év alatt senki sem szólt a Lightwoodoknak róla.
-Casey Garroway vagyok!- nyújtott kezet a családfőnek.
-Robert Lightwood. Sajnálom az előbbi incidenst, de a mai időkben senkiben sem bízhatunk.- mosolygott zavarában, és megrázta Casey kezét.
-Hidd el, benne bízhatsz. Mellesleg, Casey, ő itt Max!- mutatott öccsére Alec.
-Szia!- intett neki a lány.
Pár perc múlva mind elmentek, kivéve az idősebb srácot.
-Jobban van?- ült le a Clary melletti ágyra.
-Semmi változás, legalábbis Isabelle ezt mondta.
-Értem. Én most megyek, van egy kis dolgom a fegyverszobában.- baktatott ki a fiú.

Másnap Casey ugyanúgy a testvére ágya mellett ült, mikor mocorgást vett észre a kórházi ágyon. A tíz perccel azelőtt érkező Alec rámosolygott Caseyre. Clary lassan ült fel az ágyban, és azonnal a gyomrához kapott.
-Hodge mondta, hogy igyál abból, amikor felébredsz. Három napja nem ettél.- mosolygott a beteg nővére, miközben egy pohárba töltötte a teára emlékeztető, meleg folyadékot. Clary egy húzásra kiitta azt, majd zavartan nézett körbe.
-Magatokra hagylak benneteket. Van mit megbeszélnetek.- kacsintott Alec, majd elhagyta a szobát.
-Hol vagyok? Hogy kerültem egyáltalán ide?
-Clary, mire emlékszel utóljára?
-Csak hogy nagyon feldúlt volt a házunk, és nem találtam anyát.
-A lényegre térve, megsebesültél, és az egyik ismerősöm talált rád. Ide hozott, hogy segíteni tudjunk. Ez az épület az Intézet...- kezdte nővére, majd mindent részletesen elmagyarázott és válaszolt Clary kérdéseire.-... Clary, tudom, hogy most semmit sem értesz, de hidd el, meg fogod érteni. Pár éve én is ugyanebben a helyzetben voltam.
-Szóval Luke egy vérfarkas?- tátotta száját a vörös hajú lány.
-Ez még nekem is új. Pár napja tudtam meg.
-Okééé...
Abban a pillanatban egy szőke srác tépte fel az ajtót.
-Eleget beszéltetek már, Hodge találkozni akar vele.- mondta Jace.
A lányok végig követték őt a hosszú folyosókon. Clary hallgatott, látszólag magában mérlegelte a hallottakat. Casey nem haragudott rá emiatt. Hodge a nagy könyvtárban várt rájuk.
-Vége a beszélgetésnek?- mosolygott kedvesen Hodge.
-Igen, asszem.- mondta Clary.
-Clarissa, nem kertelek, tudom hogy árnyvadász vagy és azt is, hogy miért. Mondd, elsőre is megismerted a nővéredet?- érdeklődött.
-A nővérem halott. Anya megmondta, hogy autóbalesete volt és meghalt.
-Erről én miért nem tudok?- tette keresztbe kezét Case.- Gondolom megéreztem volna a halált...
-Casey?- nézte meg tüzetesebben Clary.- Dehát te... Te meghaltál...
-Mint látod, erről is hazudott neked. Semmiféle balesetem nem volt. Megtudtam, amit te is az imént, és az Intézetbe költöztem. Az igazi családomhoz.
-De...
-Hölgyek, kérlek ezt ne itt beszéljétek meg. Fontos közlendőm van számotokra, amint a Lightwood gyerekek megjelennek.- és végszóra mindketten beléptek a magas tölgyfaajtón.
Leültek a széles kanapéra, majd síri csöndben Hodge-ot hallgatták.
-A Klávé kiderítette, hogy Valentine a Végzet Kelyhét keresi. A legutóbbi információk szerint Jocelyn rejtette el a Kelyhet az eltűnése előtt. Tudtok róla valamit?
-Ő sosem tenne ilyet....- kotyogott kőzbe Clary.- Azt elmondta volna nekem.
-Ahogy az összes többi dolgot az árnyvadászokról és Árnyvilágról is.- kötött bele Casey.
-Azokat is elmondta volna, ha eljön az ideje.
-Felfogod egyáltalán amit mondasz? Hogy lehetsz ilyen naiv? Ha Jace nem megy utánad, meghaltál volna, és csakis MIATTA!
-Casey, ne ordibálj a húgoddal...- próbálta csillapítani őket Hodge.
-Ő jó ember volt, ellentétben veled!
-Te papolsz nekem arról, hogy nem vagyok jó ember, Clary...
-Pontosan! Nem vagy jó ember! Otthagytad a családodat, hogy egy feje tetején álló, bolond világban élhess! Rossz ember vagy!- üvöltötte Clary.
-Tudod mit? Még mindig jobb ember vagyok, mint Jocelyn és te együttvéve! Én nem hazudnék a saját gyerekeimnek arról, hogy kik is ők valójában!
-Hogy mondhatsz ilyet?! Anya és Luke hónapokig kerestek téged, és minden este együtt sírtak a sikertelen keresés után!
-Nincs szükségem a hazugságaidra, Clarissa! Tudod, nagy csalódás vagy, és nem a jó értelemben! Eddig vártam, hogy felébredj, de tudod mit? Mikor kómában voltál, jobban bírtalak! Önfejű liba!- viharzott ki Casey a szobából.
A bent lévő négy ember néma csöndben, feszülten, meglepődve nézett maga elé.
-Utána megyek.- reagált először Alec.-Te pedig remélem hogy tudod, hogy Casey-t nem könnyű így felbosszantani. Legközelebb vigyázz a szádra!- fordult Clary felé, majd elindult a hatalmas épületbe Casey után.
A fegyverszobában találta meg a lányt teljes harci öltözetben, felfegyverezve.
-Casey?- kérdezte óvatosan.- Mire készülsz?
A lány arca még mindig lángvörös volt az előbbi eset óta.
-Elmegyek, szétrúgok pár démonsegget. Meg kell nyugodnom.
-Akkor várj meg, elkísérlek!

Pár perc múlva már ketten sétáltak a sötét, koszos utcákon.
-Bármi ötlet, hogy hová is menjünk?- fordult Casey Alec felé.
-A régi roncstelepen mindig találni pár démont, induljunk arra.
-Ahogy gondolod...- egész este ennyit beszéltek csupán.
Mikor kirajzolódott előttük a régi roncstelep lyukas, néhol kidőlt kerítése, mindketten futni kezdtek.
Amint beléptek, meg is látták az apró, hernyószerű démonok csoprtját.
-Akkor gyerünk...- suttogta maga elé Casey.

Sziasztok! Tudom, hogy ez a rész nem hozta a megszokott színvonalat, viszont nagyon sok dolgom volt a tablófotózással és egyebekkel, ezért kicsit kapkodnom kellett. Szeretném, ha tudnátok, hogy nagyon jól esik az a pár mondat, amit kapok tőletek, és amíg egyetlen rendszeres olvasóm is lesz, írni fogok! 🙌😘✌