City of Pain

25. rész- Reakció

Alec úgy döntött, hogy várnak egy hetet, mielőtt bevallják a szüleiknek, hogy összeházasodnak. Arra nem számítottak, hogy az a hét olyan gyorsan letelik.
-Kivel kezdjük?- kérdezte a fiú.
Casey ágya szélén ült, a haja pedig tökéletesen kócos volt, bár a tegnapi éjszaka után ez egyáltalán nem volt különös.
-Szerintem kezdjük a te szüleiddel. Anyám nagyon ki fog akadni.
-Ahogy akarod. Akkor én szólok nekik. Öltözz fel és gyere a könyvtárba.- nyomott egy puszit a lány arcára Alec, majd kiment a szobából.
Casey az ujjára húzta az eddig nyakában lógó gyűrűt, majd a legszebb ruháiban elindult a könyvtár felé. Nagyon ideges volt, még annál is jobban, mint mikor először találkozott a Lightwood szülőkkel. Kinyitotta a terem súlyos ajtaját, és leült Alec mellé, szembe a fiú szüleivel.
-Mi az a fontos dolog, amiről tudnunk kell? Nincs baj, ugye?- kérdezte Maryse.
-Nem egyáltalán nincs baj. Sőt, épp az ellenkezője.- mosolygott Alec, és összekulcsolta ujjaikat az asztal alatt.
-Fiam, bökd már ki végre! Ne idegesítsd anyádat!- mondta Robert.
-Casey és én összeházasodunk.- mondta ki végre a fiú.
A Lightwood szülők arcára kiült a döbbenet, de egy szót sem szóltak.
-Nos?- vonta fel a szemöldökét Alec.
-Ez pompás! Csodálatos! Akkor nem is vagy meleg?- rázott kezet fiával Robert.
-Mi? Honnan veszel ilyen hülyeségeket?
-Semmi, hosszú.- mosolygott a férfi.
-Jól meggondoltad?- Maryse csak ennyit nyögött ki.
-Persze, ezen gondolkodni sem kellett.- nevetett a fiú.
-Hát jó.- vont vállat a nő.
Másodperceken belül már kézenfogva sétáltak a rendelt taxi felé. Bepattantak a kocsiba és leadták Jocelyn címét, majd Casey tárcsázta anyja számát.
-Haló?- kapta fel a nő.
-Szia anyu! Otthon vagytok?
-Csak én. Luke dolgozik, Clary meg Simonnal csavarog valamerre. Miért?
-Aleckel arra tartunk, majd beugrunk egy kicsit, jó?
-Persze, gyertek csak, úgyis rég beszéltünk.
-Jó, szia!- nyomta ki a lány.
A keze remegett egy kicsit.
-Mi a baj?- fordult hozzá Alec.
-Nem fogom zsebre tenni azokat, amiket a fejemhez vág majd.
-Ugyan, annyira nem lehet szörnyű.
-Hidd el, lehet.

Jocelyn mosolyogva nyitott ajtót Casey-éknek, majd leültette őket a nappaliba.
-Minek köszönhetem a látogatást?- kérdezte.
-Igazából szeretnénk mondani neked valamit.- a lány vette át a szónok szerepét.
-Ajjaj, ezek a beszélgetések mindig rosszul végződnek... Halljam!
-Alec és én összeházasodunk.
-Micsoda?- a nő ijedten vetette a hátát a kanapénak.
-Jól hallottad. Össze fogunk házasodni.
-Azt nem... Nem lehet... Azt... Azt nem tehetitek!
-Mégis miért nem?
-Nektek elment az eszetek? Tizen... Tizennyolc évesen összeházasodni?
-Anya, jól vagy?- kérdezte Casey félve.
-Ezt nagyon, nagyon komolyan át kell beszélnünk. MOST! Alexander, ha megkérhetlek hagyj minket magunkra!
-Arra semmi szükség nincs!- húzta vissza maga mellé a fiút Casey.
-De, nagyon is van! Kérlek menj el!
-Én...- kezdte volna a fiú de Casey félbeszakította.
-Előtte is mondhatod az érveidet, biztos ő is kíváncsi rá!- a lány olyan vasmarokkal szorította Alec kezét, hogy az mozdulni sem tudott.
-Casey, higgadj le és beszéljük meg a dolgokat!
-Én teljesen higgadt vagyok!- üvöltötte a lány.
Közben Luke feltűnt a folyosón, és a vita hallatára visszafordult.
-Gyere ide, Lucian!- szólt ki Jocelyn.
-Mi a baj?- tolta fel szemüvegét az orrán Luke.
-Mondd meg a kisasszonynak, hogy nem házasodhat össze senkivel!
-Jocy, én nem hiszem, hogy...
-Nem? Akkor legalább Alecet kísérd el, kérlek.
-Hát jó... Alec, jössz?
-Igen, asszem. Majd beszélünk.- nyomott egy puszit Casey arcára, majd Luke-kal együtt eltűnt.

Casey néma csendben, keresztbe tett karokkal ült anyjával szemben.
-Ezt most miért kellett?- kérdezte sértődötten.
-Ez engem is érdekelne. Casey, először is értsd meg, hogy ez az egész dolog nem ellened van. Nem is ellenetek.
-Hát akkor mi ellen?
-A korai házasság ellen. Az ellen, hogy ne bánjátok meg, ha mégsem jön össze a dolog.
-De összejön! Maga Alec mondta, hogy egy árnyvadász egy életre választ társat.
-Ez nem igaz, drágám. Nem kell messzire menned, itt van az én példám Valentine-nal.
-Valentine nem árnyvadász volt, de még csak nem is ember. Egy szörnyeteg volt, ahogy Sebastian is.
-Ez nem igaz. Valentine nagyon is emberi volt.
-Jó, most nem ez a lényeg! Figyelj rám. Én szeretem Alecet, ahogy ő is engem. Nem tudom, mi húzott fel téged annyira ezzel a dologgal kapcsolatban, de tökéletesen elvagyunk egymással.

Eközben Alec és Luke a férfi teherautójának támaszkodva álltak. Alec elmagyarázta a férfinak a dolgot, mire az csak megvonta a vállát.
-Nehéz eset. Mármint Jocelyn.
-Mit kéne tegyek, hogy ne ellenezze ezt az esküvőt?- sóhajtott a fiú.
-Semmit, egy hét múlva úgyis enged az akaratotoknak.
-Biztos vagy benne?
-Jobban ismerem őt, mint a tenyeremet.- mosolygott a férfi.
-Addig pedig bírjuk ki valahogy, mi?
-Körülbelül. Kérsz egy cigit?- nyújtotta a dobozt a fiú felé a férfi.

Miután Jocelyn elengedte végre Casey-t, a lány elindult az immár sötét udvar felé. Nem is gondolt rá, hogy Alec megvárja őt, úgyhogy kellemes meglepetés érte, mikor meglátta a fiút Luke furgonja mellett álldogálni.
-Végeztetek?- mosolygott.
Fekete tincsei már az álla vonaláig értek, de az utóbbi időben nem volt ideje levágnia azt.
-Elengedett. Remélni sem mertem, hogy így lesz...
-Mire számítottál, hogy életed végéig bezár a pincébe és az ajtó alól kapsz kaját?- kulcsolta össze ujjaikat Alec.
-Hidd el, tőle kitelik.- nevetett Casey.
-Luke azt mondta, pár hét aladt megnyugszik.
-Addig legalább elkezdhetjük szervezni az eseményt.
.Árnyvadász-esküvőt akarsz?- tette fel az igen fontos kérdést Alec.
-Igen, azt. Árnyvadászok vagyunk, nem?- mosolygott a lány.
-Azok bizony. Arra viszont számíts, hogy Izzy nem fog leszállni rólad, amíg szervezed a dolgokat...
-Mindig jól jön egy segítő kéz, nem?- nevetett a lány, majd kézen fogva hazasétáltak az Intézethez.

Sziasztok! Bocsánat hogy ilyen későre írtam meg ezt a részt, azért remélem páran még követitek a sztorit. Ha véleményetek van, ne féljetek leírni azt, sziasztok!