City of Pain

20. rész- Felébredt

Alec semmire sem vágyott jobban, mint öt perc nyugalomra, Magnus viszont úgy felidegesítette, mint azelőtt senki más. Bízott benne, hogy Casey majd megnyugtatja, mint mindig. Az orvosi szobában csak Jocelyn és ő voltak bent, Clary meg Luke eltűntek valahová.
-Mit akart... Jól vagy?- kérdezte a lány.
Még sosem látta ilyen feldúltnak a fiút.
-Semmi vészes, csak kicsit ideges vagyok.
-Mit mondott Magnus?
Alec tépelődött. Nem akarta ilyen hülyeségekkel idegesíteni a barátnőjét. Máskézből viszont nem akart titkolózni előtte, hiszen tudta, hogy múltkor is hatalmas balhé volt belőle.
-Csak felvázolta a lehetőségeimet, én meg választottam.
-Milyen ügyben?
-Az lényegtelen, mostantól minden kapcsolatunk megszakad vele.
-Mi? Miért? Ugye nem voltál goromba vele?
-Nem, csak szembesítettem az igazsággal.
-Jó, nem feszegetem a témát.- mondta a lány.
Megütögette maga mellett a helyet, hogy a fiú odaüljön, és ő így is tett.
-Meséltek valamit Claryék?- érdeklődött Alec.
-Luke kiment, amint visszaértem, és Claryvel is csak egy szót sikerült váltanom. Jace mondta, hogy szakítottak?
-Nem, semmi ilyesmit nem mondott. Miért mentek szét?
-Állítólag Simon miatt.
-A napjáró miatt? Mit csinált?
-Nem tudom, de Jace-nek nem tetszett, hogy annyi időt tölt Claryvel. Mást nem tudok.
-Értem. Várod már, hogy felébredjen?- biccentett Jocelyn felé.
-Nem is tudom. Jó lenne átbeszélni vele a dolgokat, amiket megtudtam.
-És azokkal a dolgokkal kapcsolatban... Van valami terved?
-Meg fogom keresni Cordeliát, és minden kérdésemre meg fogom kapni a választ, ennyit megígérhetek.
-Ha jó ötletnek tartod, mi melletted állunk.
-Tudom, és ezért nem lehetek elég hálás. Az életemet mentettétek meg. Az igazi életemet.
-Árnyvadászok nem hagyják cserben egymást.- mosolygott Alec, és megfogta Casey kezét.
-Soha.
-Soha.
A következő percben Izzy lépett be a szobába.
-Na, nem mutat semmi jelet az ébredésre?- sétált Joce mellé.
-Nem, semmit.- válaszolta Alec, és ledőlt az ágyra.
-Oké. Ha bármi van, szóljatok.- sétált ki a szobából Iz.
Casey ledőlt a fiú mellé, és csak bámulta a plafont, mintha átlátna rajta.
-Tudod, nem csak mi segítettünk rajtad, hanem te is rajtunk. Legalábbis rajtam biztos.- fordult a lány felé a srác.
-Miben segítettem?
-Sok mindenben. Isabelle megszokta a lányok társaságát, Jace-nek az életébe hoztad Clary-t, én pedig sosem voltam még boldogabb.
-Ên sem.- mosolygott Casey, majd felült és megcsókolta Alecet.
A fiú keze beletúrt a lány fekete hajába, majd az egyik rúna vonalát kezdte el követni a lány nyakán.
Hirtelen mozgást észleltek Jocelyn ágya felől, és Casey olyan gyorsan gördült le Alecről, mint a villám.
Jocelyn a fejéhez kapott, látszólag megszédült a hirtelen felüléstől.
-Mit keresek az Intézetben?- kérdezte.
Mikor tekintetét Caseyre emelte, elakadt a lélegzete.
-Szólok anyának.- osont ki a szobából Alec.
-Várj, ne...- kezdte Case, de az ajtó már becsapódott a fiú mögött.
-Casey, te vagy az?- suttogta Jocelyn.
-Hát asszem túl kell esnünk ezen a beszélgetésen...
-Nagyon hasonlítasz Rá.
-Kire, Valentine-ra? Igen. Kíváncsi vagyok, hogy Cord...
-Olyan jó téged újra látni!- borult a nyakába Jocelyn.
-Igen, jó.- karolta át anyját Casey is.
-Jól vagytok? Clary is itt van?
-Igen, Clary és Luke is itt vannak.
-És Clary-t is belekavarták... Ebbe?- mutatott a lány kezén lévő rúnákra.
-Ebbe? Nem belekeverték, belekeveredett. Te is tudtad, hogy előbb-utóbb ez lesz. Mellesleg, velem jobb dolog nem is történhetett volna.
-Szóval tetszik neked ez az élet. Igazából meg kellett volna adnom nektek a választás lehetőségét. Most itt laksz?
-Én igen, Clary pedig hol Luke-nál, hol Simonnál, hol itt.
-Ki az intézetvezető?
-Maryse Lightwood. Robert általában Idrisben van, csak néha jön haza.
-És a gyerekeik?
-Max, Izzy és Alec is itt laknak.
-Szóval Alec volt itt előbb veled?
-Igen, de jól itt is hagyott veled.
-Akkor ti...- kezdte Joce, de nyílt az ajtó, és Clary meg Luke rontottak be rajta, kétoldalról ölelgetve Jocelynt.
Casey hálás volt, hogy testvére kihúzta ebből a kissé kínossá váló beszélgetésből.
Másodperceken belül megjelent Maryse is, Alec kíséretében.
-Gyerekek, kifelé, egyedül szeretnék beszélni Jocelynnal.- parancsolta.
Úgy tett, mintha Luke ott sem lenne a szobában.
Mindenki kiment, csak a három felnőtt maradt bent.
-Mi történik?- toporgott Max, aki az imént jött az orvosi elé.
Hirtelen kinyílt a lift, és hét árnyvadász lépett be rajta. Vörös harci öltözetet viseltek, amikbe olyan rúnák voltak vésve, amit Casey még sosem látott. Nem kellett több, Clary és Max elé ugrott, kezét pedig le sem vette Hesperus markolatáról. Alec, Izzy és Jace félkör alakban álltak Clary és Max elé. Isabelle kezében már ott csillogot az elektrum korbács, Alecnél és Jace-nél pedig egy-egy szeráfpenge volt. A vörösök beálltak egy sorba. Szemük üres volt, arcuk sápadt, pengéik feketék. A sor szétnyílt, és egy fekete harci öltözetet viselő, nagyon világos szőke hajú, fekete szemű sápadt fiú lépett ki közülük. Nagyon élesek voltak a vonalai, csak a szélek halványságából lehetett látni, hogy kivetítés. A fiú oldalán egy ugyanolyan kard lógott, mint Hesperus.
-Sebastian...- esett le Caseynek.
-Szervusz, húgom!
-Mit akarsz itt?- kiabált Jace.
-Először is azt, hogy hívjatok ide minden az épületben tartózkodó árnyvadászt. Öt percetek van.
-Clary, szólj Maryse-nek és a többieknek.- mondta Jace, a szemét le sem vette Sebastianról.
Clary-n látszott, hogy vitatkozni akar, de végül elindult.
Casey a néma csöndben álló árnyvadászokat nézte. Megállapította, hogy valami hatalmas gond lehet velük. Sebastianra olyan tekintettel néztek- már amelyik rá mert nézni- mintha az Istene lenne.
A következő percek némán teltek, amíg meg nem jelent Clary, az oldalán Luke-kal, Maryse-szel és Jocelynnel.
-Ennyi? Siralmas.- mosolygott a fiú.
-Csak mondd mit akarsz, aztán hagyj bennünket békén.- szólalt fel Maryse.
-Elmondom én, mit akarok, Maryse Lightwood. A húgaimat akarom. Tudod mit? Csak egy húgomat akarom. A sötét harcosaim visszatérnek egy óra múlva és háromszor ennyien lesznek. Addig gondolkodhattok. Ha megkapom az egyik húgomat, akkor békén hagynak titeket. Ha nem, akkor szétverik a kócerájt. Az óra ketyeg, tik-tak.- nevetett Morgenstern, majd eltűnt a seregével együtt.
-Ugye nem adjuk át nekik őket? Mondd, hogy nem! Szembeszállunk velük!- háborgott Alec.
-Akárhogy is nézzük, kevesen vagyunk.- csóválta a fejét Maryse.
-Akkor hívunk erősítést a Klávéból!- emelte meg a hangját Jace.
-Nem érnének ide...
-És különben is, Sebastian száz százalék, hogy figyel minket... Ha menekülnénk vagy erősítést hívnánk, azonnal lekaszabolna bennünket. Amúgy meg a harcosaival sem stimmel valami.- mondta Casey.
-Ennyire el akarsz menni?- kérdezte gúnyosan Izzy.
-Nem, viszont nem akarom, hogy bántsanak titeket!
-És nem muszáj NEKI menni. Sebastian azt mondta, hogy az egyik húga kell. Az én is lehetek.- mondta Clary.
Jocelyn és Jace szinte egyszerre mondta, hogy szó sem lehet róla, míg Alec azt, hogy legyél te.
-Alec, ezt te sem gondolhatod komolyan.- mondta Case.
-Egyikőtöket sem akarjuk odaadni.- szólalt meg Luke.
-Viszont valamelyikünket muszáj. Én megyek.- bólintotta Casey.
-Szerintem is Casey-t küldjük. Tapasztaltabb árnyvadász, mint Clary. Könnyebben megvédi magát.- érvelt Maryse.
-Pont ezért lenne nagyobb veszteség a Klávénak! Amúgy meg fogadni mernék az Angyalra, hogy az a mocskos vérfarkas is ott van!- dühöngött Alec.
-Mostmár mindegy. Döntöttünk, Casey bevállalta.- sóhajtott Izzy.
-Öld meg Sebastiant, ha lehetőséged lesz rá.- mondta Jocelyn.
-Megpróbálom.- bólintott Case.
-Ezt nem hiszem el!- veszekedett Alec, majd hatalmas léptekkel elhagyta a folyosót.
-Kéne találni valamit, amivel tartani tudod a kapcsolatot velünk...- gondolkodott Luke.
-Van két tündérgyűrű a könyvtárban... Az egyiket hordhatná Casey, a másikat pedig valaki közülünk.- jutott eszébe Izzy.
-Ez jó ötlet, hozom is őket!- rohant el Max, majd két leveleket formáló gyűrűvel tért vissza.
Casey és Izzy húzták fel a gyűrűket.
-Akkor nyolckor ugyanitt találkozunk. Szerintem búcsúzz el a családodtól.- mondta Maryse, majd eltűnt ugyanabban az irányban, amerre Alec is.
-Mindjárt jövök és beszélünk.- fordult Casey Claryhez, majd elindult Alechez.

Az ajtó előtt állt. Attól, hogy be volt zárva, tisztán lehetett hallani, hogy valakik beszélnek bent.
-Alec, Caseytől ez egy nagyon bátor döntés az árnyvadászok érdekében. Nem szabad haragudnod rá.- magyarázta Maryse.
-Tudom, de nem akarom elengedni... Bánom, hogy hazajöttünk Idrisből. Akkor Clary-t vitte volna el.
-Minden okkal történik, Alexander. És minden rosszban van valami jó. Casey okos lány, talán kitalálja Sebastian tervét. És ott vannak a gyűrűk is, amik segítségével értekezhetünk.
-Igazad van. Ő tud vigyázni magára. Ki, ha ő nem, igaz?- Alec hangja bizonytalan volt.
Mintha magának akarta volna bizonygatni ezt. Casey bekopogott.
-Azt hiszem, nekem ez a végszó.- mosolygott Maryse, majd elindult az ajtó felé.
Casey besétált a szobába, bezárva maga mögött az ajtót.
-Szia!- ült le Alec mellé.
-Akkor elmész... Megpróbálok majd beszélni Magnusszal. Ő kideríti majd, mi a gond azokkal az árnyvadászokkal.
-Remélem, és hé... Ne hagyd el magad, jó?
-Lehetetlent kérsz tőlem.
-Tudod, hogy utálok búcsúzkodni, de most muszáj. Csak egy kis időre, ígérem.
-Nem ígérhetsz olyat, amit nem tudsz biztosan.
-Én ezt biztosan tudom.- suttogta Casey, majd megcsókolta Alecet.
Utált arra gondolni, hogy talán most teheti ezt meg utóljára, mégsem tudta kiverni ezt a fejéből.
Alec átölelte a derekát, és olyan erősen szorította magához, mintha sosem akarná elengedni.
Hát ennyi.- gondolta a lány.

Kész az új rész, várom a véleményeteket! 😉