City of Pain

24. rész- A nem várt meglepetés

Casey nyugtalanul aludt. Alec nem kereste a gyűrűn napok óta, így egyedül a nyakában lógó Lightwood gyűrű tartotta benne a lelket.
Morgenstern és Theo egy ócskáshoz vitték őt, akitől egy fénylő, üvegszerű tömböt kaptak. Pont úgy nézett ki, mint a szeráfpengék. A férfi, akitől kapták, nagyon gyanús volt Caseynek.
-Mit kapok cserébe?- kérdezte gunyorosan mosolyogva.
Kivillantak tűhegyes fogai, szemei pedig teljesen feketévé váltak. A lány meg sem lepődött rajta, hogy Sebastian démonokkal üzletel.
-Mit és mennyit kérsz?- húzott elő a dzsekije alól egy közepes méretű, barna zsákot.
Theo amolyan csendestársként állt a háttérben, és a gyéren beeső fénysugár visszaverődött farkasszemeiről. Biztos testőrként hordta magával Bastian.
-Mid és mennyid van?- kérdezte.
Sebastian feje tetejére állította a zsákot, tartalma az asztalra borult. A férfi szeme kíváncsian kutatta át a nagy kupac cuccot.
-Nem tetszik a kínálat...
-Mit beszélsz, Raven? Van fogalmad róla, mik ezek a dolgok? A Szürke Könyv fénymásolatai, különféle bájitalok, démonpengék... Rettentő nehéz ezeket a dolgokat beszerezni.
-De egy démon semmit sem kezdhet ezekkel a dolgokkal. A démonok emberi lelkekkel, érzésekkel táplálkoznak.
-Nincs szükségünk démonológia-órára. Mit akarsz?- vágta zsebre az ismét teli zsákot Sebastian.
-Emlékeket, tőletek. Ennyi az egész.
-Tőlem kaphatsz.- mondta Theo.- El akarok felejteni pár dolgot.
-Ha ez kell neked, itt vagyok.- mondta Bastian, majd húgára nézett.
-Mennyire fontos nektek az adamantin?
-Nagyon, de nem muszáj megcsinálnod.- kezdte Theo.
-Tőlem csinálhatjuk.- mondta a lány, majd olyan erősen koncentrált egy emlékre, amennyire csak tudott.
Arra gondolt, mikor Theo próbálta megölni Luke-ot. Aztán látta az ajtón betörő Alecet. Elméjében figyelte fekete haját, gyönyörű kék szemeit és a kanyargó rúnákat a jobb karján. A démon lecsapott, ő pedig eszméletét vesztette.

A következő napon fáradtan kelt fel, majd kicammogott a konyhába. Nem a megszokott felállás várta, egy fekete hajú, kék szemű fiú ült az asztalnál, akit Case nagyon helyesnek talált.
-Csak hogy lásd, milyen jó bátyus vagyok, elhoztam neked Alecet. Boldog szülinapot utólag is, hugicám.- mosolygott Bastian.
Addigra az a bizonyos Alec már Caseyt szorította, de olyan erővel, hogy a lány beleszédült. Casey eltolta magától a fiút, majd kezet nyújtott neki.
-Szia, én Casey Morgenstern vagyok.- mosolygott.
A fekete hajú fiú fura fejjel méregette a neki nyújtott kezet.
-Ne! Casey, mondd hogy nem rólam adtál emléket annak a démonnak!
Hirtelen még Theo arca is sápadtabb lett ültében.
-Csak szórakoztam.- nevetett a lány, majd olyan gyorsasággal lépett Alec elé, ahogy csak tudott.
Ajkait finoman Alecéihoz nyomta, a fiú pedig ismét magához húzta őt. Theo valami fura kifogással elment közben.
-Nem. Volt. Vicces.- nyögte Lightwood.
-Szerintem az volt.- nevetett Bastian az asztalnál ülve.
-Meddig maradsz?- fordult a lány Alechez.
-Ameddig te. Sebastian azzal a feltétellel hozott ide, hogy nem mehetek sehova, és fegyver sem lehet nálam. Beszélhetnénk a szobádban?
-Persze, gyere csak!- ragadta meg Alec kezét a lány, majd elkezdte húzni magával.
Mikor beértek a lány szobájába, Alec egy szigetelő rúnát rajzolt az ajtóra, majd becsukta azt.
-Alec Lightwood, te hülye vagy? Bejöttél a kígyófészekbe, mikor otthon van rád szükség?!
-Megszakadt a kapcsolat, Magnus pedig most próbálja meg helyrehozni azt. Látnom kellett téged, majd szétvetett az ideg, amiért nem jelentkeztél!
-Én próbáltam, de sosem jött válasz. Hogy találtál rájuk?
-Tűzlevelet küldtem Sebastiannak, ő pedig miután letetette velem az esküt, idehozott.
-Milyen esküt?!
-Csak annyi, hogy nem beszélek és írok róluk senkinek, semmi vészes. Úgy örülök, hogy itt vagy!- hajtotta fejét a lány ölébe Alec.
-Én is. Először nem akartam hinni a szememnek.- Casey a fiú fekete fürtjeivel kezdett játszani.
-Magnusszal azt hiszem, szent a béke.
-Végre valami jó hír.- mosolygott a lány, majd egy darabig csend telepedett a szobára.
Köztük sosem voltak kínos csendek. Attól, hogy egyikük sem szólalt meg, tökéletesen értették egymást.
-Gyere hozzám.- mondta a fiú.
Olyan könnyeden ejtette ki a mondatot a száján, mintha ez lett volna a világ legtermészetesebb dolga.
-Mi?- ugrott fel hirtelen Casey.
Casey Morgenstern, azt akarom, hogy gyere hozzám feleségül.- fogta meg a lány kezeit Alec.- Ha vége lesz a gondoknak vele kapcsolatban, mindent megoldunk.- biccentett az ajtó felé.
-Alec, te komolyan tizenkilenc évesen akarsz házasodni?
-Nálunk ez nem korai. Egy árnyvadász egy életre választ magának társat. Persze ha nem akarsz, én nem kényszerítelek az égvilágon semmire.
-De. Persze. Nagyon is hozzád akarok menni.- nevetett Casey.
-Akkor meg miről van szó?- mosolygott Alec is, majd maga mellé húzta Casey-t, és hátradőlt az ágyon.
-Semmiről.- mosolygott a lány, majd szorosan Alec mellé bújt.
Hirtelen hatalmas csattanás hallatszott a földszintről, és többezer láb lépteinek a zaja. Kardok csattogtak egymáson, Case tökéletesen ismerte ezt a hangot.
-Alec, van egy fegyverszoba valamelyik szinten, ott találhatsz íjat.- mondta, majd előrántotta a háta mögül Hesperust és lerohant a lépcsőn.

Odalent két szín vegyült, a fekete és a vörös. Sebastian sötét harcosai több ezer árnyvadásszal küzdöttek, és mindkét csapatból vérben ázó hullák feküdtek a földön. Casey megismerte a tömegen átfurakodó Jace-t. Az egész teste mintha parázslott volna, ahogy Clary-vel átgázoltak a holttesteken, és felé vették az irányt.
-Hol van Sebastian?- üvöltötte Clary, miközben Jace Casey kardját leste.
-Clary, ott a mennyei tűz rúnád párja!- kapta ki a kardot Casey kezéből Jace.
-Tényleg, keressük meg Bastiant!- húzta maga után a fiút a vöröshajú.
Casey egy percig fegyver nélkül álldogállt, majd elindult megtalálni a fegyverszobát.
Épp a jó szobába nyitott, mikor meglátta Alecet, körbevéve három sötét harcossal. A fiú kezében két chakram volt, de Casey tudta jól, hogy nem tudja használni őket. Két hatalmas kardot kapott ki az egyik szekrényből, az egyiket a fiúnak dobta, a másikkal pedig ő csapott le a harcosokra. Sokkal erősebbek és gyorsabbak voltak, mint a normál árnyvadászok, viszont nem dolgoztak csapatban. Ők ezt használták ki, így végeztek velük. Utána lerohantak a többiekhez. Ha ez lehetséges, még nagyobb káosz volt, mint az imént. A sötét harcosok vesztésre álltak, mivel néhány falkányi vérfarkas és boszorkánymesterek álltak a nephilimek segítségére. Sebastian egy asztal tetején állt, onnan irányította a többieket. Jace egy szó szerint égő karddal rohant felé. A fiú széttárta a karjait, és gunyorosan vigyorgott. A szőke srác a másik mellkasába mélyesztette a pengéjét, mire az cafatokra robbant. A sötét harcosok élettelenül rogytak a földre, a nephilimek pedig a sajátjaikat kezdték gyógyítani. Jace erőtlenül térdelt a földön, a testének megszűnt a vibrálása. Casey és Alec melléjük rohantak. Clary már bőszen rajzolta az iratzekat a srácra.
-Na jó, mi volt ez? Magyarázatot követelek! És hol van Hesperus?
-A kardod megsemmisült.- mondta Jace szomorúan.
-Eszembe jutott egy rúna, amit Jace-re rajzoltam. Mennyei tűzzel szerelte fel. Rengeteg nyomozás után megtudtuk, hogy ez megöli a démonokat, csak meg kell keresnünk Hesperust, az angyalpengét, amin egy ugyanolyan rúna van. Jace megölte Sebastiant. Tömören ennyi. Veletek mi újság?- hadarta Clary.
-Alec és én... Összeházasodunk.- bökte ki végül, mire elképedt barátaik a nyakukba borultak.

Ott térdeltek a nem túl régi csatatér közepén, és ki tudta, hány ismerősük feküdt körülöttük sérülten vagy halottan, de abban a pillanatban mind felhőtlenül boldogak voltak.