City of Pain

13. rész- Valentine lánya pt.2

Casey merev maszkot varázsolt magára, de igazából egész testében remegett.
-Ha elhagyod az iskolát, az...- kezdett bele a gondnok, de Valentine egy könnyed dobással kést repített a mellkasába.
-Mondének. Néha idegesít az idióta kotyogásuk...
-Mit akarsz tőlem?
-Megtudod, ha eljön az ideje. A kocsi ránk vár, úgyhogy kérlek gyere!- nyújtotta a lány felé a kezét Valentine.
-Dehogy megyek! Maga egy utolsó elmebeteg állat!- kapott elő egy tompán ragyogó szeráfpengét a csizmájából Casey.
-Elég a játékokból, nem érünk rá.- ütötte ki a pengét a lány kezéből Valentine, majd egy csillagokkal díszített kardot nyomott a lány hátához.
Case nem tudott mit csinálni, elindult hát a parkoló felé. Épp mikor a kocsiba kényszerítette volna Valentine, valami kiütötte a kezéből a kardot. Casey megismerte Theo-t félig farkas alakban, ahogy közé és a férfi közé állt.
-Mocskos alvilági, takarodj innen amíg szépen mondom!- morgott a férfi.
-Lehet hogy alvilági vagyok, de hogy mocskos? Tudja, van az a mondás, hogy mindenki magából indul ki.
-Ne merj velem így beszélni!- kapott a férfi a fegyverövéhez, amiből egy ezüst kés került elő.
-Theo, fuss...- suttogta Casey, de a fiú addigra már futva rohant Valentine felé.
A fém csattant, de csak azért, mert a betonra esett. A fiú karmai mélyen a férfi gyomrába vájtak.
-Akar még valamit a lánytól?- tépte ki karmait a férfiból Theo.
-Megkeserülöd még ezt! Az egész seregem utánad fog kutatni!- fenyegetőzött Valentine, majd bepattant a kocsiba, és hirtelen eltűnt.
-Álcázott portál, hát persze.- dohogott Theo.
-Honnan tudtad...?- vetette magát a karjaiba Casey.
-Megéreztem a vérszagot.- simogatta meg a lány hátát Theo.
A lány arcán még mindig tükröződött a félelem.
-Visszamegyünk?- kérdezte Theo.
-Nem. El kell mennem az Intézetbe.
-Elviszlek, ott parkol a mocim.- intett egy fekete, hatalmas motorra.
-Köszi, de nem lesz gondod később a suliban?
-Ugyan, a suli érdekel most a legkevésbé.- törölte véres kezét a nadrágjába a fiú.

Másodperceken belül már az öreg, elhagyatott templom felé tartottak. Casey aznap ült életében először motoron, viszont az egész nagyon tetszett neki. A haja úgy lobogott mögötte, mintha egy szuperhős köpenye lenne, ő pedig mélyen belefúrta arcát a fiú hátába. Nemsokára befaroltak az Intézet elé. Alec állt az ajtóban, indulásra készen.
-Casey? Farkasfiú?- kérdezte értetlenül.
-Mindent elmagyarázok, de előbb beszélnem kell Maryse-szel.
-Bent van, de...
-Semmi de.- futott be a lány az épületbe.
Theo gyorsan utánaindult, de Alec keze megfékezte.
-Nem mehetsz be. A hely fel van szentelve, meghalhatsz.
-Tetszene neked, mi?
-Nagyon élvezném, de Case miatt nem engedlek be. Menj be a melléképületbe, úgyis ott van a Napjáró Izzy-vel.
-Napjáró? Bent van egy vámpír?
-Nem muszáj megvárnod Casey-t, ha nem akarod!- morogta Alec, majd a lány után sietett.

Casey berontott a hatalmas könyvtárba, de hirtelen elakadt a szava. Maga Imogen Herondale Inkvizítor állt Maryse előtt, a maga ősz hajú, egyenes hátú valójában.
-Casey, mit ke...?- kezdte Maryse, de az ajtó ismét nyílt, és Alec lépett be rajta.
.Pofátlan fiatalság...- morogta az Inkvizítor.
-Nagy a baj. Valentine majdnem elrabolt... az isk... az iskolából.- lihegte Case.
.Valentine Morgenstern? Hazudsz! Mit akarna ő egy egyszerű árnyvadászgyerektől?- hördült fel az öregasszony.
-Casey nem egy egyszerű árnyvadász, és nem is gyerek már!- Alec is megtalálta a szavát.
-Mit értesz azon, hogy nem egyszerűen egy árnyvadászgyerek?- fordult a fiú felé Herondale.
-Tudom, mit akart tőle Valentine.
-Alec, miről beszélsz?- kérdezte Maryse kissé idegesen.
-Casey... Igazából ő Valentine lánya. Ugyanúgy, ahogy Clary, és ugyanúgy, ahogy Jace a nevelt fia. Jocelyn Fairchild az anyjuk.
-Alexander, nem szeretem, ha valaki hazugságokkal akar kitűnni.
-Az Angyalra esküszöm! Kiállom a Kard próbáját, ha kell!
-Alec...- Casey erőtlenül nyögte a nevet.
Eddig döbbenten állt a helyén, de most valamelyest összeszedte magát.
-Tudom, de nyugi. Ez semmin nem változtat.- tette a lány vállára a kezét.
-Nem gond?!- tépte ki magát a fiú szorításából a lány.
Érezte, ahogy az adrenalin végigszáguld az ereiben.
-Hogy érted, hogy nem gond?! Hogy érted, hogy semmi sem változik?! Az egész életem fenekestül felfordult, már csak az kellett a tetejébe, hogy megtudjam, hogy az apám egy utolsó sorozatgyilkos ...! Egyáltalán honnan tudod ezeket?- ordította.
-Azt... Nem mondhatom el. Az Angyalra esküdtem, így nem mondhatom el.- mondta a fiú.
Mindezek hallatára Casey úgy érezte, mintha egy széles pengét mártottak volna a gyomrába és jól megforgatták volna benne.
-Nem mondhatod el? Ennyivel tartozol nekem! Az én életemről van szó! Alec, válaszolj, vagy én...- mondta kétségbeesve Casey.
-Nem mondok semmit, fogd fel. Nem lehet.
-Akkor... Akkor rohadj meg! Rohadj meg te, az információforrásaid és a többi szar is ebben az ügyben!
Az ajtó hangosan csapódott be a lány mögött, aki a gyorsaságrúna segítségével villámgyorsan a szobájában termett, és egy zárórúnával segítette a kulcsra zárt ajtót. Nem kellett neki sok, a könnyei rögtön folyni kezdtek.
Első veszekedés, pipa.- gondolta a lány. Mostanában nagyon gyengének érezte magát. Mindig fojtogatta a sírás, az érzelmei átvették az irányítást az akarata fölött.
Kopogás zökkentette ki a gondolatai közül.
-Casey...? Bemehetek?- kérdezte Alec fojtott hangon.
-Nem, takarodj innen!- zokogta a lány.
-Kérlek engedj be! Elmagyarázok mindent!
-Nem érdekel a magyarázat! Pár perc és itt se vagyok! Csak összeszedem magamat.
-Mi az hogy itt se vagy? Mégis hova mennél?
-Az téged ne érdekeljen.
-De érdekel. Érdekelsz. Nem haragudhatsz rám azért, mert kész tények elé állítottalak!
-Csak hagyj békén, jó?!
-Nem hagyhatod el az Intézetet. Imogen küldött a Végzet Kardjáért, a Néma Testvérek három nap múlva kihallgatnak minket.
FAkkor addig várok, de most hagyj!
-Engedj be, Casey. Szükségünk van egymásra.
-Per pillanat csak magamra van szükségem!- vágott oda egy fényképet az ajtóhoz.
-Szólj, ha bármiben is segíthetek...- ballagott el Alec.
Casey a törött szilánkok közé ment, és felemelte a keretéből kiesett fényképet. A régi családja volt az. Jocelyn, Luke, Clary és ő. Néha elgondolkodott rajta, hogy mi lett volna, ha nem csöppen bele ebbe a világba. Valószínűleg Clary-vel, Ashley-vel és Simonnal járna suliba, délutánonként pedig Jocelyn és Clary társaságában rajzolgatna. Jó is volna. Jobb is volna.
A lány felkapta a telefont és tárcsázott.
-Luke?
-Casey, jól vagy?- kérdezte a férfi aggódva.
-Három nap múlva ideiglenesen beköltöznék az állomásra, ha lehetséges.
-Inkább a tanyára vagy a könyvesboltba menj. A falka nem bírja a mondikat és az árnyvadászokat.- a lány ezt imádta a férfiben.
Ha nem mondott el neki valamit, az nem erőltette.
-Köszönöm, Luke. Nagyon köszönöm.