City of Pain

30. rész- Az élet nem csak glitter

Kedves Casey!
A családom és én Los Angelesben élünk, ahogy mondtad. Nem teljesen értettük, mire akartál célozni a kérdéseiddel a régi dolgokkal kapcsolatban, hiszen eddig még sosem találkoztam veled. Hidd el, nagyon szívesen segítenék neked, viszont nem tudok. A múltban történt dolgokat mélyre temettem magamban, mivel egyáltalán nem voltam büszke rájuk.
Az Angyal segítsen utadon: Cordelia.

Casey újra és újra elolvasta a kezében tartott levelet, viszont nem tudta elhinni, hogy valódi, amit olvasott. Azt érezte, hogy egyszerűen nem törődhet bele, hogy így alakulnak a dolgok, ezért új levél fogalmazásába kezdett.

Cordelia!
Könyörgöm magának, segítse kibogozni a múltamat, mert ha nem szerzem meg a szükséges információkat, nem tudom tiszta lappal kezdeni új életemet a férjemmel! Ígérem, hogy békén hagyom magát, csak egyetlen egyszer hadd beszéljek önnel.
Reménnyel telve: Casey Morgenstern.

A lány elkeseredve rajzolt lángrúnát a lapra, majd végignézte, ahogy az semmivé foszlik a szobában. Alec nem volt otthon, Jace-szel kellett mennie, hogy tárgyaljon néhány alvilágival.
Casey szeméből lassan könnyek kezdtek potyogni, és végre nyugodtan zokoghatott, mert tudta, hosszú idő után most senki sem figyeli.
Nem várta, hogy ilyen gyorsan válasz érkezik a levelére, pedig a papír egyenest az ölébe hullott.

Morgenstern kisasszony!
Kérem értse meg, hogy nem bolygatnám fel a családom életét még a legjobb barátaim kedvéért sem, magát pedig még ismerni sem ismerem!
Cordelia.

-Remek! Ez egyszerűen fantasztikus!- csapott az asztalra a lány, majd dühösen ismét tollat ragadott.

Asszonyom!
Az egy dolog, hogy a barátai kedvéért nem bolygatja fel a mostani tökéletes, cukormázas életét, de a családja kedvéért sem? Annak a kedvéért sem, akit eldobott magától, és hagyta, hogy egy olyan ember kapja el, aki köztudottan kísérleti nyúlnak használta őt és a féltestvéreit? Nincs magának lelkiismerete, Mrs. Carstairs? Tudja mit? Szerintem ön szívességet tesz nekem, hogy nem kell egy ilyen emberrel beszélnem...
Remélem, visszatértek az emlékei: Casey Morgenstern.

A lány dühtől kipirult arccal, zokogva küldte el a levelet, majd felállt, és lesietett az edzőterembe. Szerencséjére az üres volt. Tömény egy órányi gyakorlás után éles fájdalom hasított bal vállába, ezért eldöntötte, hogy futással folytatja, attól legalább nem fárad a keze.

A város egyik sötétebb környékén járt. A házak mellett üldögélő, piszkos emberek kíváncsian pillantottak felé. A lány elismerte, ritka látvány lehetett errefelé egy magányosan kocogó, a mondik szerint tetovált nő. Már épp az egyik utca végén járt, mikor a tüdeje égni kezdett, és forogni kezdett vele a világ. Hátát az egyik házfalnak vetve leült a földre, és az irónja után kezdett kotorászni, amit természetesen otthon hagyott. A ritkán feltűnő autók néha elsötétültek előtte, néha pedig ismét visszanyerte látását.
-Bocsáss meg, Casey...- gurult a lány mellé egy ismerős hangú, tolókocsiban ülő férfi, majd felemelte őt a földről, és elindult vele valahová.
Casey előtt minden végleg elsötétedett.

Alec, miután parabatai-ával beszámolt Maryse-nek a tárgyalásról, izgatottan indult fel Casey szobájába. Amikor benyitott, senki nem volt ott. Néhány lehullott levél pihent az ágyon, semmi más. Alec tekintete egy Casey-nek címzett, bontatlan borítékra szegeződött, majd egy gyors mozdulattal feltépte azt.
Egy látszólag női kézzel írt, kanyargós betűkből álló mondat állt benne.

Holnap 23:45-kor találkozunk a Central Parkban, ne hozz senkit!
C.C.

-Cordelia Carstairs.- mosolyodott el a fiú, majd elindult Casey keresésére az Intézetben.
Ahogy az utolsó helyiségbe ért, amit még nem nézett meg, kezdett eluralkodni rajta a pánik. Benyitott Izzy szobájába, ahol olyan látvány fogadta, amire még nem volt felkészülve. Izzy az ágyán ült, míg Magnus egy csokornyakkendős, csillogó alsóban, valami pisztolyszerű tárggyal a kezében rohangált fel-alá, miközben a pisztoly csillámot szórt... Mindenhová.
-Glitter, glitter...- ugrált a boszorkánymester, de azonnal elakadt a szava, mikor meglátta Alecet.
-Ühm, ez kínos.- ült le Isabelle mellé.
-Izzy, nem láttátok Casey-t valamerre?- kérdezte a még mindig sokkos állapotban lévő Alec.
-Mióta elmentetek Jace-szel, nem láttam. Miért, baj van?- kérdezte a lány.
-Jött egy fontos levele, amit nem bontott még fel, olyan, mintha szőrén-szálán eltűnt volna.
-Nincs nyoma dulakodásnak?- kérdezte Magnus.
Végre felvette a ruháját, macskaszeme kíváncsian nézte Alecet.
-Nem, minden olyan természetes.
-Lehet, hogy csak kocogni ment, vagy edzeni valahova. Ne pánikolj, várj még egy órát.- mondta Iz.
-És ha valami baj van? Az akkor mínusz egy óra a megmentésére!- csattant fel a fiú.
-Alexander, ha ez ennyire zavar téged, lenyomozom neked, merre jár.- ajánlotta fel Magnus.
-Ez kedves tőled, de akkor inkább elintézem Jace-szel. Öhm, jó... Szórakozást.- sétált ki a fiú.

Ahogy Alec mögött becsapódott az ajtó, Izzy Magnushoz fordult.
-Ha tudtam volna hogy benyit, lekaptalak volna.
-Mi?- tátotta el a száját a boszorkánymester.
-A te terved volt a féltékennyé tevése, akkor legalább játssz hitelesen! Most nem a pasimnak tűntél, hanem egy ötéves kisgyereknek vízipisztollyal a kezében.
-Nem is tudom, Isabelle. Nem érzem szépnek ezt tenni Casey-vel és Alexanderrel.
-Akkor hátrálj ki! Te találtad ki, a te szabályaid alaplyán játszunk. Na?- vonta fel fél szemöldökét Iz.
-Ez esetben...

Jace az edzőteremben volt, mikor Alec berontott, kezében Casey tollával.
-Alec, segíthetek?
-Le kell követnünk Case-t.- fogta meg parabataia kezét Alec, majd rárajzolt egy rúnát a kezére.
Akármennyire is koncentrált a két fiú, a kép nem tisztult ki.
-Nem hiszem, hogy eléggé kötődött ehhez a tollhoz.- vont vállat flegmán Jace.
-Kösz a semmit.- sóhajtott Alec, majd elindult kifelé.
-Miért akarod lekövetni? Szerinted megcsal?- kérdezte Jace.
-Nem, csak nem tudom hol van.
-Túlreagálod. Hívtad már?
-Itthon hagyta a mobilját.- morgott Alec, majd az utca felé vette az irányt.

Casey egy kicsi, dohos szobában ébredt. A keskeny ágya mellett egy ruhásszekrény állt, a tetejére egy bőrönd volt csúsztatva. A csukott ajtónál nem volt küszöb, kívülről zaj szűrődött be. A lány feje még most is fájt, és szédült is egy picit. Ahogy megpillantotta az apró éjjeliszekrényre helyezett, gőzölgő teát, ivott egy kortyot, majd minden erejét összeszedve felállt. Árnyvadász lévén rögtön fegyvernek használható dolog után nézett, de csak egy lyukas esernyőt talált. Megragadta azt, majd nagyon halkan kinyitotta az ajtót.
-Te egyszerűen nem vagy normális! Csak idehoztad azt az árnyvadászlányt, nemde?- hallatszott egy nő rikácsoló hangja.
-Nyugodjon meg, Mrs. Dark, semmi gond nem lesz.- suttogta egy ismerős férfihang, de Casey a világért sem tudott volna rájönni, ki az.
-Nem? És ha a Klávé rájön, hogy sötét varázslattal életre keltettem az egyik régi ellenségüket? Megölnek! Mindkettőnket. Máglyán égetnek el. Jaj nekem!- a halk puffanásból ítélve a nő leült.
Casey óvatosan belépett a nappaliba, határozottan és stabilan tartva az esernyőt, akár a kardot. Egy sötét ruhába burkolózott, magas, vékony nő ült a fotelben, az ablak mellé tolva, a tolószékben pedig ott volt Ő.
-Mindent megmagyarázok.- nyögte.

Sziasztok! Kész az új rész, most egy kicsit várhattok, hogy megtudjátok, ki is az a titokzatos ,,Ő''. A tippeket komiban várom, hello!