City of Pain

27. rész- Éjszaka

-Nos, Mrs.Lightwood, hogy érezte magát az este?- szórakozott Alec, kézen fogva vezetve a lányt.
-Mrs.Lightwood az anyukád neve.
-A te... Hogy is mondják a mondik? Anyudé?
-Anyósomé.- mosolygott a lány.
-Akkor hogy hívjalak ezután.
-Egyenlőre maradjunk a Casey Lightwoodnál. Ötvenéves kor felett talán próbálkozhatsz a Mrs.Lightwooddal.- nevetett.
-Casey Lightwood. Casey... Lightwood. Casey Sophie Lightwood. Tényleg, nem is tudtam, hogy van második neved...
-Pedig van. Casey Sophie Fairchild Garroway Morgenstern Lightwood.
-Miért pont Sophie? Van ennek valami története?
-Anyám egyik ősének, Charlotte Fairchild-Branwellnek volt egy szolgálója, Sophie Collins. Charlotte nagyon szerette őt, és amíg a szolgálóság divat volt, mindig a Collinsok szolgálták a Fairchildokat. Valahogy így kaptam ezt a nevet. Anyám azután adta ezt nekem, hogy elhagyta Valentine-t.
-Sophie Collins? Őt vette feleségül egy távoli rokonom, Gideon Lightwood.
-Gideon Lightwood? Róla kaptad a nevedet?
-Igen. Gabriel Lightwood egyenes ági leszármazottja vagyok, az ő bátyja volt Gideon. Na mindegy, ez már egy nagyon, nagyon régi sztori.- nyitotta meg az üvegház ajtaját Alec.
Bent egy pokróc várt rájuk, amire meg volt terítve néhány szendviccsel.
-Piknik?- kérdezte a lány előre örülve.
-Igen. Emlékszel, mikor a parkban piknikeztünk, a fűzfánál?
-Persze, hogy emlékszek.
-Gondoltam, megismételhetnénk. Mármint nem pont ugyanúgy, csak... Csak a pikniket. Mármint, érted.- dadogta zavartan a fiú.
-Persze, hogy értem.- simított végig a fiú arcán Casey, majd lefeküdt a plédre.
Sokkal kényelmesebb volt a saját, hétköznapi ruháiban lennie, és ezzel biztos a fiú is így volt.
Egy darabig feküdtek egymás mellett, de hirtelen csilingelő hang hallatszott a hatalnas kert túlsó végéből.
-Mi ez?- kérdezte a lány.
Nem volt túl szívbajos, ezért nem ijedt meg a hirtelen csendben megszólaló csengők miatt.
-Ezek az igazi harangvirágok.
-Az igaziak?
-Azok, amiket az árnyvadászok hívnak harangvirágnak, nem pedig a mondének. Amúgy valamiféle gyógynövény.
-Értem.- bólintott röviden a lány, majd bekapott egy epret a tálból.
Nagyon fáradt volt már, viszont nem akart elaludni. Erőltette a szemét, Alecre koncentrált, aztán pedig a körülöttük letett világító boszorkánykövekre. A zsebébe nyúlt, hogy elővegye az irónját, de rájött, hogy a harci öltözetében hagyta azt. Alec halkan dudorászott valamit, de Casey csak dallamokat tudott kivenni a mormogásból.
If you feel my heat, look into my eyes,
It's where my demons hide, it's where my demons hide.
-Komolyan Imagine Dragons-t énekelsz?- kérdezte Casey.
-Tetszik ez a dal. Jó a szövege.
-Mert démonok vannak benne?- viccelődött a lány.
-Nem tudom, csak úgy tetszik.
-Alec, itt van az irónod?
-Persze, miért kell?- húzta elő zsebéből a hengeres tárgyat a fiú, majd átnyújtotta azt Casey-nek.
-Semmi különös, csak rajzolok pár rúnát.- mondta.
Az ismerős, égető érzés kellemes volt a lány számára, és legalább kicsit fel is ébresztette őt. Rajzolt magára egy éjjellátó- és egy energiarúnát.
-Fáradt vagy?- kérdezte Alec.
-Ó, láttad?- nyújtotta vissza az irónt Alecnek a lány.
Arcán enyhe pír jelent meg.
-Nem akartad, hogy lássam?
-Nem.- felelte őszintén a lány.
-Miért?- kérdezte a fiú kíváncsian.
-Mert tudtam, hogyha meglátod, hogy fáradt vagyok, akkor el akarsz küldeni majd aludni.
-A férjed vagyok, nem az apád. Kicsi kislányom, akkor fekszel le aludni, mikor akarsz.- mélyítette el a hangját szánt szándékkal a fiú.
-Jól van, na!- ült fel Casey.
Alec átkulcsolta csuklóját az ujjaival.
-Tudod, mi jutott eszembe erről?- mutatott a fiú kezére a lány.
-Mi?
-Mikor a vizsgák előtt segítettél átvenni nekem a késdobást.
-Tényleg, akkor is ugyanígy fogtam a kezedet.- vigyorgott a felismeréstől Alec.
-Azóta is késdobásban vagyok a legjobb.- mondta határozottan a lány.
-Emlékezetesek voltak azok az edzések, mi?- viccelődött a fiú.
-Az összes veled töltött másodpercem emlékezetes volt, és lesz.- hajolt közelebb a fiúhoz Case.
Egyenesen egymás szemébe bámultak, amíg Alec fel nem tápászkodott.
-Én is ugyanígy vagyok ezzel. Casey, igaz az, hogy van egy mondi szokás, hogy a friss házaspár elutazik együtt egy kis időre?
-Igen. Nászútnak hívják.
-Kicsit hasonlít arra a dologra, mikor az árnyvadászt az edzései befejeztével elküldik világot látni, ugye?
-Igen, hasonlít.- nevetett a lány.
-Az szuper, mert én szerveztem egy ilyet kettőnknek. Ez is amolyan világjárás lenne. Egy hetet töltenénk el. Először elmennénk Budapestre. Az ott lévő Intézet feje, Balogh László nagylelkűen felajánlotta, hogy ottmaradhatunk pár napig. Én egyre gondoltam, megnézhetnénk ott azt a híres gyógyfürdőt. Aztán bepótolhatnánk az elmaradt velencei gondolázást, a többit pedig kitalálnánk ketten.
-Az nagyon jó lenne! Úgy imádom, hogy ilyen figyelmes vagy!- ugrott a fiú nyakába Case, mire mindketten elterültek a pázsiton.
-Én mindig figyelek, mikor mondasz valamit. Innen tudtam, hogy szeretnéd körbeutazni Európát.
-Ez így igaz.
-Akkor rövidtávra ennyi?
-Nem. Meg szeretném keresni az igazi anyámat, Cordeliát.
-Biztos vagy benne?
-Pontot szeretnék tenni az ügy végére, és ezt csak így lehet megtenni.
-Rendben. Ha ezt akarod, támogatlak. Jut eszembe...- mosolygott, majd leakasztotta a gyűrűt a láncáról, és Casey ujjára húzta azt.
A kis ezüstkarika tökéletesen passzolt a lány ujjára. Az érintése sima volt, és hideg. A lány egy percig megbabonázva figyelte az ékszert, majd megszólalt.
-Ideje lenne lemenni, nem?
-De, induljunk.- segítette fel őt Alec.
-A cuccokat nem visszük?
-Majd holnap visszajövök érte.- kulcsolta össze ujjaikat a fiú, majd lesiettek a szobájukba.

Sziasztok! Itt az új rész, tudom, hogy rövidebb... Bocsi a késésért!