City of Pain

14. rész- Parabatai

Másnap Casey egész délelőtt nem lépett ki a szobájából. Részben azért mert fáradt volt- egész éjszaka sírt, ha pedig elaludt, rémálmai voltak-, részben pedig büszkeségből. Az este folyamán nem tudott átölelni semmit, csak a párnáját. Reggel aztán kikászálódott az ágyból, és elment volna megmosakodni, ha nem kopognak be. A lány azt hitte, megint Alec az. A fiú reggel kétszer is próbált beszélni vele, de ő elküldte. Haragudott rá, amiért a fiú dolgokat rejtegetett előle.
-Ki az?- kiabált ki a lány.
-Én, Izzy.- mondta az ajtó másik oldalán álló lány.
-Egyedül?
-Senki sincs itt. Beengedsz?- fordult a zár, majd Casey berántotta Isabelle-t az ajtón.
-Casey, te... Szörnyen nézel ki. Rád sem ismerek.
-Per pillanat ez számít a legkevésbé. Segíthetek?
-Én is pont ezt akartam kérdezni.
-Iz, megvagyok.
-Nem úgy látszik.
-Ő küldött, ugye?
-Nem küldött, de úgy éreztem jönnöm kell. Tudod, nem vagyok valami nagy lelkizős, úgyhogy nézd el nekem. Aggódik érted. Azt mondta, hogy ha nem akarsz vele találkozni, akkor bezárkózik a szobájába, csak menj le enni.
-Nem vagyok éhes.- ült le az ágyára a lány.
-Miért haragszol rá?- telepedett mellé Izzy.
-Hazudott. Vagyis titkolózott.
-Mert bajba sodorna, ha tudnád az igazat. Nagy hülyeséget csinált.
-Ó, szóval te is tudod?
-Ott voltam, de én csak őrt álltam, amíg ki nem jött. Annyit tudok, amennyit te. Mindenesetre szerintem hagyhatnád, hogy elmagyarázza. Magadnak sem teszel jót, és neki sem.
Casey tudta, hogy Isabelle a fejébe látott. Valahol mélyen tudta, hogy Alec nem hibás, de jól esett neki okolni valakit mindazokért, ami történt.
-Megpróbálok beszélni vele...
-Remek. Szólok neki.- villantott egy bíztató mosolyt Izzy, majd kiviharzott a szobából.
Casey a fürdőszobába sétált. A tükörben látta magát a szeme alatt táskákkal, kócos hajjal és lefelé görbülő szájjal. Megnyitotta a csapot és leöblítette az arcát a hideg vízzel. Nem bajlódott a sminkkel, inkább nekifogott kifésülni az össze-vissza álló haját. Éppen lófarkat kötött magának, mikor hallotta, hogy nyílik az ajtó. A lány csigalassan vánszorgott ki a szobába, és rögtön meglátta az ágyán ücsörgő Alecet. A fiú is épp olyan nyúzottnak tűnt, mint ő.
-Szia!- Alec szólalt meg először, a hangja ideges volt.
-Szia...- a lány maga alá húzta a széket.
-Figyelj, Case! Hoztam neked csokit!- emelte ki a farzsebéből a tejcsokit, amit eddig ott rejtegetett.
-Köszi, ez nagyon... figyelmes.- tette le az éjjeliszekrényre a csokiját a lány.
-Figyelj, az egészet nagyon sajnálom. Mármint a tegnapit. Hogy tegyem jobbá?
-Jobbá? Nem tudom. Miután holnap kiálltuk a Kard Próbáját, elmegyek egy időre.
-Elmész?- Alec tekintetéből ijedtség, aggodalom és meglepődöttség sugárzott.
-Kell egy kis idő. Olyan helyre megyek, ahol meg tudnak védeni.
-Nem akarlak elengedni!- kapta el a lány kezeit Alec.
A levegő szinte szikrázott köztük.
-Nekem veled kell lennem. Ha most nem úgy érzed, megértem, viszont hidd el, hogy így van.- bizonygatta a fiú.
A lány erős kényszert érzett, hogy megérintse a fiú arcát, de visszafogta magát.
-Nem tudom.- csak ennyit mondott.
-Ha elmondanám, hogy honnan tudtam meg, megbocsájtanál?
-Bánt, hogy titkolóznunk kell egymás előtt.
-Azt hiszed bármit is eltitkolnék előled? Nem. Ezt csak azért titkolom, mert ennél is nagyobb veszélybe kerülnél miatta.
-Csak mondd el... Nem vagyok már kisgyerek, tudok vigyázni magamra.
-Én nem... Nem tehetem.
-Akkor kérlek hagyj elmenni!
-Casey...- nyögte a fiú, majd a lány szájára tapasztotta a sajátját.
Casey egyszerűen nem tudta ellökni őt magától, bár tudta, hogyha most elterelik a szót az nem old meg semmit. Alec kihúzta a hajgumit a lány hajából, majd finoman beletúrt a hajzuhatagba. Felhúzta őt a székről, és gyengéden az ágyra fektette.
Áttért a lány nyakára, így az bizonytalanul meg bírt szólalni.
-Alec, ezt most ne...
A fiú rögtön felállt. Arca piros volt, a haja össze-vissza állt. Egy percig szótlanul álltak egymás előtt, de kinyílt az ajtó. Izzy lépett be rajta mosolyogva.
-Megzavartam valamit?
-Semmit.- sóhajtotta a fiú.
-Elmondtad neki?
-Nem mondja.- kotyogott közbe a lány.
-El akar menni az Intézetből!- vágott vissza Alec.
Szegény Izzy két tűz közé került, de azért így is elég határozott volt.
-El akarsz menni?- kérdezte.- Ez egy nagy hülyeség.
-Kell egy kis levegő.
-De Casey... Én meg akartalak kérni valamire.
-Én léptem.- surrant ki Alec.
-Mondd csak!- ült le Casey.
-Szeretnék kérni tőled egy hatalmas dolgot. Nem muszáj elvállalnod, nem sértődök meg.
-Mondd nyugodtan.- bíztatta Casey.
-Szeretném, ha a parabatai-om lennél.
-Mi? Én?
-Végül is már azóta együtt harcolok veled, Jace-szel és Aleckel, mióta az eszemet tudom, és nagyon bírlak téged. Mivel ilyen régóta együtt edzünk, a hat hónapot már letudtuk.
-Izzy, én nagyon szívesen... Jól meggondoltad?
-Bízom benned, és te vagy az egyetlen barátom, aki lány.
-Ha tényleg engem akarsz, akkor szeretnék a parabatai-od lenni.
-Hála Istennek!- Izzy kicsit ügyetlenül ölelte át a lányt, ugyanis nem volt az az ölelgetős típus.
Casey elmosolyodott- egy kis napfény a sötét napokra.
-Mikor elvégzitek Aleckel a Kard próbáját, a Néma Testvér megcsinálhatja velünk a rituálét.
-Aha, az jó lenne.
-És most mondj el mindent Alecről.
-Nem akar elárulni semmit, és már azt sem tudom, hogy állunk.
-Uhhh, az kemény. Van valami amivel megkönnyíthetem?
-Elmegyünk este vadászni? Csak mi ketten. Az most segítene levezetni a feszkót.
-Nekem jó. Most megyek, rendelek valami kaját. Neked rendeljek?
-Ne, köszi.
-Te tudod.- lépett ki az ajtón Izzy.
Casey nem maradt sokáig egyedül, ugyanis Clary rontott be a szobájába. Boldognak látszott, így nővére azt sejtette, neki senki sem szólt a Morgenstern-dologról.
-Segítenél edzeni? Ma fegyverrel gyakorlok, de Jace nem ér rá, mert Alecet pátyolgatja. Tényleg, mi történt köztetek?
-Hosszú. Ha gondolod, lemegyek edzeni veled.
-Szupi, gyerünk.- pattant fel a lány.

15 perc múlva már mindketten a kezükben tartottak egy-egy edzőbotot, és egymást próbálták ütni. Casey egy könnyed mozdulattal lökte ki Clary kezéből a fegyvert.
-Nem igaz! Olyan fegyvert nem találtak még, amire ráállt volna a kezem.- panaszkodott.
-Ugyan, megtalálod majd a tökéletest, és amúgy sem harcra készen születik az ember...
-Anyának mi lehetett a fegyvere?- ült le a fal tövébe a lány.
-Nem tudom, de Izzynek ott van a korbács, Luke-nak a kindjal, Hodge-nak a chakram, Jace-nek és nekem a kard, Alecnek... Alecnek az íj. Érted...
-Ja, értem. Akkor most megpróbáljuk mással?
-Most nyomjuk élesben...- Casey helyet csinált maguknak az edzőterem közepén, és a programozópulthoz lépett.
-Kész vagy?
-Kezdjük.- bólintott Clary, majd suttogott valamit és a szeráfpenge halványan felragyogott a kezében.
Másodperceken belül a gép kivetítette a démonok hologramjait.
-Raphael!- suttogta a lány, majd a kivetített démonok közé rontott.

Ez egy rövidebb rész lett,de ki kellett posztolnom, mert nem bírok magammal. Légyszi írjatok véleményt a történetről, és ha bármi érdekel, kérdezzetek 😘