Pix hátradőlt a széken és elkezdte a történetét. De csak miután vagy hatszor megkínált mindenkit mindennel ami csak volt és addig nem nyugodott le amíg nem volt mindenkinek legalább egy pohár víz a kezében.Legalább borzalmas vendéglátónak nem nevezhető.
-Szóval... ez az egész úgy indult, hogy elkezdtem kutatásokat végezni a vándorokról. Egyre többet akartam megtudni, viszont csak nagyon kevés információt találtam. Egyszer viszont találkoztam valakivel. Eredetileg az övé volt ez a hely. Viszont akkor még korántsem volt ilyen jó állapotban és nem lakott itt senki. Csak sima kutatóhelység és raktár volt a hátsó csarnokok pedig üresen álltak. Megmutatott mindent amit tudott és azt mondta, hogy halála után ez a hely az enyém lehet. Tavaly örököltem meg. Mivel valamiből élnem kellett újságkihordással meg ilyesmikkel foglalkoztam. Akkor találkoztam az első itt lakóval. Mivel akkoriban keveredett bele a lakosság is a háborúba, nagyon sok volt a hajléktalan és az elárvult gyerek. Egyre többen voltak akiknek adtam szállást, cserébe hogy segítenek kipofozni ezt a helyet és keresnek munkát, hogy anyagilag segíthessenek. Aki ebbe beleegyezett az maradhatott. Szóval így egy fél év alatt sikerült nagyjából felhúzni a belső falakat fából. A hátsó két csarnok tetejét meg megjavítottuk, úgyhogy azok is használhatóak. De most nem is ez a lényeg. Van pár itt lakó, akik segíteni tudtak a kutatásokban.És most jön a lényeg. Rájöttünk, hogyan lehet a vándorok erejét elnyomni. Ez volt az eddigi legnagyobb eredményünk. De sajnos arra még nem jöttünk rá, hogyan lehet visszahozni. Ráadásul ez a hatás, majdhogynem egy másik dolog mellékhatása.-tartott egy kis szünetet és ránézett Sebastianra. -És ha jól sejtem, akkor te tudod, hogy minek.
Sebastian felkapta a fejét. -Miért pont én?
-Senkinek sincs ilyen természetes fehér haja. És már mikor bejöttetek a főbejáraton, akkor mutatott a megfigyelő műszer valami szokatlant. Vándor vagy, de a képességed mégsem elég erős ahhoz, hogy használni tudd. Lehetett volna egy hiba is, de a hajad és a szemed színének hatalmas eltéréséből egyből tudtam hogy mi a helyzet. Kate Black egyik kísérletének áldozata vagy.
Sebastian hirtelen felugrott-Honnan tudsz te ezekről? Hmm?
Ryan megnyugtatáskép felemelte a kezét-Nyugodj le öcsi. Ülj le szépen a székedre. Hallgass végig.
Sebastian leült, de egy cseppet sem nyugodott meg. Eddig még sosem hozta fel senki ezt a témát. És az, hogy Ryan csak így a közepébe csap...
-Szóval mondtam, hogy úgy örököltem ezt a helyet. Csak azt nem mondtam kitől...Lara?
-Hmm?-Lara épp maga elé bámult és tökéletesen elbambult, mikor szóltak neki.
-Tudod még, ki hozta vissza az emlékeid?
-Mi a f'sz Pix?-leejtette a műanyag teásbögréjét , és még épp a földre érkezés előtt alárakta a lábát, hogy ne törjön szét, majd gyorsan felkapta.
-Látom a kifejezési módod nem változott mióta utoljára találkoztunk. A kérdés az volt, hogy tudod -e ki volt az?
Lara lesokkolva ült.
-Ezt... jól megcsináltad Ryan, gratulálok-mondta Johanna-Mióta vagy a "mondjunk olyan dolgokat embereknek amik a múltjukban történt rosszra emlékezteti őket?" szakértője?
-Figyelj Johanna. Úgy gondolom, semmi rosszat nem mondtam. Akik itt vagyunk mindannyian képben vagyunk a helyzettel és...
-Megvan-szólt közbe hirtelen Lara. -Az a nő... eddig nem tudtam mi volt ismerős benne. A hanglejtése és a mozgása. Sokkal barátságosabb és szelídebb, de akkor is. Ugyan az, mint... Kate Black testvére!
