A pengék villámgyorsan mozogtak. Mikor a fény néha néha megcsillant rajtuk, olyan volt mintha apró csillagok lennének. De ezek a csillagok most nem egy békés estét idéztek fel. Ezek a csillagok most egy olyan harc közepette tűntek fel, aminek nem szabadott volna megtörténnie. Nataniel minden figyelmével a lány mozdulataira koncentrált.Lara régebben nem volt gyorsabb nála, sőt erősebb sem. De most mintha valami megváltozott volna. Mikor Nataniel portált használt, a lány egyből tudta, hova fog kilyukadni, és mintha már előre látta volna minden lépését, úgy reagált. A fiú homlokán megjelent egy izzadtságcsepp. Rajta volt a kabátja, ami attól függetlenül, hogy a mozgásban nem gátolta, a meleg miatt előbb ki fogja fárasztani mint kéne.
Lara egy újabb ütést mért felé, mire Nataniel félreugrott, és féltérdre ereszkedett. Lara meglendítette felé a kardját, de Nataniel éber maradt. Egy határozott mozdulattal úgy célzott, hogy a fegyver kirepült a lány kezéből.
Mintha lassított felvétel lenne, úgy érzékelte ezt a pillanatot. Végre eljött a perc, mikor sikerülhet felülkerekednie, és tehet valamit. Most kihasználhatja, hogy erősebb a lánynál. A kard egy ívet írt le a levegőben, és hangos koppanással leesett. A lány egy ideig követte, majd visszafordította a fejét Nataniel felé, és egy pillanat alatt rájött, mit is kéne tennie. Megpillantott a közelben egy tőrt. Johanna egyik tőrét, amit harc közben ejtett el. Egy gyors mozdulattal utánaugrott, és ahogy a keze érintette, már állt is volna fel, de a fiú sem várt. Elkapta a lábát, hogy ne tudjon felállni. Lara portált nyitott és mindketten eltűntek. Vagyis, el nem tűntek. A rejtekhely elé kerültek, ahol első látásra nem volt senki. Lara rúgott egyet, és kiszabadította magát Nataniel szorításából. Felpattant és már támadt is a tőrrel. Nataniel megpróbált védekezni, de a fegyver túl gyorsan mozgott. Már szinte látta ahogy a kés pengéje a mellkasában végzi. Ez lenne a vége? Pont most, mikor be akarta vallani a lánynak mit is érez valójában? Pont mikor már kezdtek jók lenni a dolgok? Nataniel elengedte a kardját, és még utoljára a lány szemébe nézett. Ami olyan ismerős volt, de mégis távolinak tűnt. Megfoghatatlannak, ismeretlennek.
Egy lövés... egy lövés amit nem látta ki adott le. Közelről jött. A tőr pedig megállt, leesett a sáros földre. Nataniel meghökkenve figyelt. Fel sem fogta még mi történik. A lány felkiáltott, és a földre rogyott. Nataniel nem látott sebet. Hátulról érte a lövés.
-Lara-kiáltotta, és elkapta, még mielőtt a földre esett volna. Magához szorította-Nyugalom. Minden rendben... -mondta Laranak, aki apró, de szapora lélegzeteket vett. Kigördült egy könnycsepp a szeméből.
-Nataniel -nyögte ki a lány
-Itt vagyok -mondta
-Félek...még mindig nem tudom ki vagy pontosan. -lassan beszélt és fájdalmasan. Valami után elkezdett kotorászni. De Nataniel ezt nem vette észre. Túl későn reagált, mikor már csak a tőr markolata látszott ki a ruhájából, és lassan elkezdett csordogálni valami meleg, sötét dolog. Vér...
Elengedte a lányt. Megtámaszkodott a földön. Szédülni kezdett . Tennie kellett valamit. Körülnézett. Valaki közeledett. Egy ismerős alak. Valamit ordított. De nem neki, hanem a mögötte állónak. Valaki talpig feketében, furán, zölden fénylő szemekkel. De hogy került ide? Már nem deríthette ki. A keze remegni kezdett, elgyengül és végül feladta. A földre esett a lány mellé. Még próbálta egyszer végignézni az arca vonásait, de már nem tudta.
........................................................................................................................................................
Johanna Melody eszméletlen teste fölött állt. A fején egy vékony csíkban vér folyt. Mellette Daniel állt, kezében ez íjjal amivel kilőtte azt a bizonyos nyilat ami most Melodyban van.
-Hova mehetett Black?-olyan volt kimondani ezt a nevet, mintha csak egy régen látott rokonról beszélne, akit nemrég láttak újra.
-Nem tudom. Eltűnt. De legalább a csajt elkaptuk. Ennyivel kevesebb probléma.
-Igaz -mondta. De ami jobban aggaszt az az, hogy hol van Nataniel?
-Igaz -mondta a lány és ebben a pillanatban megszólalt a kommunikátor
-Johanna -a vétel rossz volt de hallható -Gyertek ki a keleti részre. Utolsó esély, hogy elkapjuk Mylot.
-Értettem. -vágta rá a lány-Daniel. A keleti oldalra kell mennünk
A fiú bólintott és megragadta a lány karjtá. Egy másodperc múlva kint voltak. Meg is pillantották Ryant, ahogy puszta kézzel verekszik Blackkel. Fura volt, hogy Black most fiatal, és ráadásul nem nő, de ugyan úgy viszonyultak hozzá. Mindketten futásnak eredtek. Daniel kicsit messzebb maradt, hogy tudjon lőni, mikor szükség van rá. Johanna tovább futott.
-Állj-kiáltotta Ryan. Nem fordult felé, mert így is éppen, hogy képes volt ellenállni a másik fél ütéseinek. Johanna megtorpant.
Ryan egy ütéssel megtántorította Mylot, aki egy pillanatra a földre esett.
-Nálad van a tőr amit kaptál tőlem? Akkor ha szólok, használd. -mikor kimondta az utolsó szót, egy jól irányzott rúgást kapott amitől a földre került és Mylonak volt ideje a földre teperni, és ott tartani. A kezét Ryan torkához rakta.
-Nem hittem, hogy idáig eljutsz Ryan...-sziszegte neki -minek kell neked beleütni olyanba az orrod, ami úgy is erősebb nálad?
Johanna idegesen várt. Már megfordul a fejében, hogy cselekedni fog. De bízott a bátyjában. Bár az említett báttynak elég rosszul állt a szénája.
Már elindult. Önkéntelenül is, de a lábai nem bírtak tovább maradni. Futni kezdett feléjük, előkapta a tőrt. És pont a legjobbkor... Ryan intett neki. Johanna meglódult, eldobta a tőrt, ami Mylo vállát találta el. Hátraugrott és fájdalmasan ordított. Az arcán látható volt, hogy megrémült. Daniel is feléjük futott, látván, hogy most nem lesz rá szükség. Johanna azonnal Ryanhez sietett, felsegítette földről, Daniel pedig Mylohoz ment, hátrafogta mindkét kezét, és a fejét a földre nyomta
-Mi volt ez Ryan?-kérdezte. Nehézkesen beszélt.
-Talán nem tetszik?-Ryan közelebb jött, leporolta magát, és mint egy díszcímeres egoista, úgy beszélt. -én is kísérleteztem kicsi tudod? Annak a tőrnek a pengéjén olyan anyag volt, ami befolyásolja a vándorerődet. Sőt, gondolom érzel is némi fájdalmat, nem is csak a sebben. Ez egy kis mellékhatás .-belenyúlt a zsebébe és előhalászott egy speciális lövedéket -ezekben a kis aranyosokban is ilyen van -mondta majd nekihajította a földön fekvőnek. -Most pedig azonnal visszahívod az embereidet, vagy az utolsó Black -utóddal is végzünk.
Mylo lefagyott.
-Igen. Melodynak vége -mondta Johanna
-Végül is-nyögte ki Mylo egy kis idő után -Valamit valamiért...
Johanna Ryanre pillantott aki nagyon furcsa arcot vágott. Aggasztóan nézett ki.
-Miről beszél Ryan?-kérdezte
-A trófeádról beszélsz?-kérdezte Ryan Mylotól
-Trófea?-Johanna már ideges volt. Mikor hirtelen leesett neki, kiről is van szó, egy akkora pofont kevert le Ryannek, hogy a testvére beleszédült -Miket beszélsz te gyökér? Ez nem lehet...
-De de-mondta Mylo és röhögni kezdett. Nem sokáig élvezte a helyzetet, mert Danieltől kapott egy akkorát, hogy csoda, hogy eszméleténél maradt. Nyögdécselni kezdett. -És most mit fogtok tenni? Hogy akarjátok, hogy vége legyen? Itt úgysem nyerhet senki.
-Dögölj meg -Johanna belerúgott még egyet az amúgy is elég ramaty állapotban lévő Myloba-Hogy tehetted?
Mylo köhögni kezdett, és egy adag vért köpött a földre. -Erről kérdezd inkább azt a marhát ott mögötted.
Daniel is hátrakapta most már a fejét. Ryan karba tett kézzel állt és komor volt az arca
-Ez nem lehet Ryan... -mondta Daniel-biztos nem igaz
Csönd lett. A levegő feszült volt. Semmi nem hallatszott, még a levegő is állt. Mintha minden megfagyott volna
-Mindent okkal teszek -mondta végül, majd odament Mylohoz, felrángatta a földről, és magával vitte, otthagyva a lesokkolt Danielt és Johannat.
