A tavasz első napsugarai megérkeztek. A hótakaró már mindenhol eltűnt. Az erdei három menedékház már kiürültek. A csapat minden holmija visszakerült Ryan központjába az ajtókon pedig újra lakatok éktelenkedtek. Csend volt és ugyan ez a csend uralkodott a Vándorok központjában is. A régiben és az "újban" egyaránt. Most egy vándor sem volt aki elmenekült volna. A helyet lezárták, senki nem mehet be. A katonaság majd kihordja ami kell neki, a többi meg talán az idő múlásával eltűnik.
Az első városban az emberek a szokott mindennapjaikat követik. Bár mindenki a híreket bújja, pontosan senkit nem tájékoztattak arról mi történt. Vannak információk amik talán örökre titokban maradnak. A város főkórházában a folyosók megteltek. Amúgy is nagy szokott lenni a várótermekben a tömeg, de most különösen sok az ember. Az emeleten egy hosszú folyosón egy csapatnyi ember üldögél. Név szerint Ryan, Kiana, Johanna, Sebastian, Noel és Daniel, aki épp most ért vissza a kávéval amit az automatából hozott Izabellnek aki bekötözött lábbal ül Noel mellett. Végül is miért is vannak itt? Daniel Izabellhez jött. De valójában mindannyian két ember miatt vannak itt. Az egyikőjük már három napja várja őket. A másikójukról még azt sem tudni, magánál van-e. Az egyik ajtó nyílik. Egy nővér lép ki rajta. Nyúzottnak tűnik és fáradtnak. Valószínüleg a műszakja végén van.De mindennek ellenére barátságos a hangja. -Egy valaki bemehet. -közli. Ryan felpattan. -Köszönjük -mondja, és besétál az az ajtón. Kinnt hagyva a többieket tűkön ülve. Ryan beérve már meg is pillantja azt akihez jött.
-Hát, mit ne mondjak. Néztél már ki jobban is -jegyezte meg -De mindenképpen jobban festesz mint egy hete.
-Kösz Ryan-mondta a fiú. Az ágya mellett állt egy most éppen használaton kívüli infúziós állvány. -De csak hogy kvittek legyünk meg kell hagyni te se vagy a toppon
Ryan elvigyorodott és odament Natanielhez. Kezet fogtak -Na de amúgy tényleg, hogy vagy?Figyelj. Én már elmondtam mindent a dolgokról, szóval mindennel tisztában vagy. És szeretném ha nem néznél rám rossz szemmel a történtek után. Vagy ha gondolod- hátrafordult, odahúzott magának egy széket és ráült. -Nyugodtan ahogy kijöttél innen valamilyen módon megbosszulhatod a dolgot. És azt is elfogadom, hogy ezek után esetleg ellenségként fogsz rám tekinteni
Nataniel maga elé nézett, majd fel Ryanre. -Figyelj. Volt időm, rengeteg. Végiggondoltam a dolgokat. És igen. Az elején meg akartalak ölni. Vagy legalább jól megverni. És még most is megtenném. Ha nem lenne ez a rohadt szúrt seb, már lehet megtettem volna .De úgy gondolom, hogy nem volt más választásod. És tudom, hogy akkor ott én nem sokat tudtam tenni. Viszont. Ha nincs Noel, aki mindenhova utánunk jön, engedély nélkül, most nem lennék itt, hogy ezt a beszélgetést lefolytassuk. -Ryan egy kicsit mosolyra húzta a száját. -Te tudtad- vágta rá Nataniel-Te végig tudtad, hogy az a kissrác ott lesz! Basszus ember! Ezt hogy csinálod?
Ryan csak még szélesebb mosolyt villantott és előjött az egoista arckifejezésének visszafogottabb fajtája. -Mondtam már. Én mindig mindenről tudok.
Nataniel sóhajtott egyet
-Most mi van?-kérdezett Ryan
-Semmi. Csak... Itt vagyok ebben a rohadt kórházban és tudom, hogy ő is itt van és így nagyon rossz. Tudod hányszor el akartam indulni keresni?
-Sokszor. Tudom. De most elviszlek hozzá.
-MI? -erre nem számított
-Jól hallottad. Most szépen velem jössz. Kint várnak a többiek. Együtt szépen felmegyünk a harmadikra, a b folyosó 13. szobába
-És ezt te honnan?...
-Csak tudom és kész. Na gyere- felé nyújtotta a kezét, és óvatosan felsegítette a fiút. Nataniel felszisszent ahogy felállt, de utána már minden ment. Óvatosan kinyitották az ajtót -Épp műszakváltás van. A nővérek még nem értek fel ide. És szerintem nem is lifttel fognak jönni úgyhogy most kell mennünk
