A kis csapat a lehető leghalkabb módon közelítették meg a célt. A bejutás volt a legnehezebb rész. Főbejárat nem volt. Sőt, szinte semmilyen bejáratot nem találtak.
-Merre mentünk a mulkor? -kérdezte Johanna
-Portállal-válaszolta Sebastian.-De ez most nem lenne jó ötlet.
-De -mondta Daniel, teljesen váratlanul. -Csak annyi, hogy akkor egyből kezdenünk kell, és több ideig kell bírnunk, mint eredetileg gondoltuk.
Nézte a többiek arckifejezését. Bizonytalanok voltak. Az arcokat látva Daniel sem volt túl lelkes.
Izabell mellette állt. Egész eddig csöndben volt. Nem nagyon volt még hozzászokva ehhez a csapathoz. Kedvelte mindegyikőjüket, de ilyenkor mindig egy kicsit furán érezte magát.
-Tudod mit? -lépett oda végül a fiúhoz-Mostanában annyi dolog történt. Akár hogy is döntünk, úgyis csak abban bízhatunk, hogy később nem bánjuk meg a döntéseinket. Azt pedig, hogy ebből mi lesz, csak akkor tudjuk meg ha belevágunk.
-Izabell-Daniel a lányhoz fordult. A lány mélyen a szemébe nézett
-Én bízok benned, és abban ahogy döntesz-fejezte be végül a mondandóját.
-Dehát-szólt közbe Daniel -Miért én döntsem el?
-Mersz dönteni? -kérdezte Nataniel
Daniel elgondolkodott. Mérlegelte a dolgokat. Még nem nagyon volt olyan, hogy valaki az ő utasításait várta volna.
Vett egy nagy levegőt. -Akkor beszéljük meg a taktikát -utasított végül mindenkit.
A többiek csak bólintottak. Elkezdték a megbeszélést. Mindenkinek volt egy hasznos ötlete. Így már nem is volt olyan nehéz a dolog.
.................................................................................................................................................................
-Ryan! -Kiana hangja szinte hasította a levegőt -és Ryan dobhártyáját is -miközben berontott a házba. A hirtelen fény miatt bedugta a fejét a párna alá és-úgy dünnyögött -Mi van?
Kiana beljebb trappolt, széthúzta a függönyt, kitárta az ablakot, és lecibálta Ryanről a takarót. -Normális vagy? -kérdezte ingerülten miután belerúgott az üresen hentergő üvegbe. Már mikor belépett megcsapta az orrát az ismerős szag. A párnát is el akarta tőle rángatni, de nem volt elég erős hozzá. -A hadseregtől jöttek érted úgyhogy jó lenne, ha összeszednéd magad és kitolnád a segged!
-Ha nem kiabálsz, akkor nincs szükség a hangtompítós párnámra, és előbb kimegyek innen.
Kiana ideges lett, megfogta Ryan karját és lerántotta az ágyról. Nem most csinálta először. Volt már olyan is, hogy az erősen ittas vezetőt úgy kellett magához téríteni sürgősen, hogy képes legyen tárgyalni néhány kereskedővel. Ryan akármennyire is magabiztosnak látszott, lelkileg érzékeny volt. És mindenki a baját a sajátjának érezte. Ezt az oldalát nem sokan ismerték. Talán csak Kiana és egy-két idősebb ember a rejtekhelyen. Kiana ilyenkor mindig ideges volt, de ahogy a kétségbeesett, elveszett szemekbe nézett, elkapta a bűntudat miért nem tehetett semmit. Ismerte a főnökét, és a legnagyobb feladatának azt tartotta, hogy megvédje saját magától. Talán ezért is maradt még mindig mellette. Másképpen már rég elhagyta volna.
Ryan nagyot huppant a földre.Nyögdécselve és káromkodva tápászkodott fel onnan.Odalépett az asztalhoz,megtámaszkodott,és egy üveg víz felé nyúlt.Nagyot húzott belőle,és leült a székére.-Adj két percet jó?
-Jó. De siess.-mondta Kiana. Ryan a fejét fogta. -Amúgy mi van veled? -kérdezte és lassan visszasétált és leguggolt mellé, hogy lássa az arcát. -Mostanában úgy viselkedsz mint egy idióta. Nem mint egy vezető.
-Nincs semmi.-mondta közönyösen és kiitta az utolsó csepp vizet.
-Pedig biztos van, és nem tudom mi az -felállt elindult az ajtó felé -de szedd össze magad, mert az embereidnek szüksége van rá, hogy irányíts .-mielőtt becsukta volna maga után az ajtót még visszaszólt-és azért is siess mert ez a katonatiszt itt kint elég morcos és valószínüleg szétrúgja a segged.- Az ajtót lassan csukta be, és figyelte, hogy nekiáll- e összekapni magát.
Ryan csak legyintett. Kiana pedig egy fájdalmas sóhajt eresztett el.
..........................................................................................................................................................
Akkor indulás! -kiáltotta Daniel és portálokkal máris bent voltak. Megiramodtak. Johanna előrefutott, talált egy ajtót. Lenyomta a kilincset és belökte, ő maga pedig befutott. Valószínüleg egy élelmiszer raktárt talált. Minden tele volt konzervekkel és zsákokkal. Előrántott egy tőrt és végighúzta a zsákokkal teli polcon. Liszt ömlött mindenfelé. Hirtelen megszólalt egy élesen sivító hang és vörös villogó fényben úszott minden.
Rájöttek, hogy itt vannak. A lány nem időzött ott sokat. Futott vissza a főfolyosóra. Már egyenruhás vándorok leptek el mindent. A lány a fegyveréhez nyúlt és a többiekhez hasonlóan a tömegbe vetette magát. Már előre gondolta, de most be is bizonyult, hogy a lőfegyverek hatástalanok. Előhúzott két tőrt. Egy nő jött felé, el akarta kapni, de Johanna felé döfött a tőrjével .A nő félrehajolt, de Johanna lerántotta a földre. Még egy alak nyúlt felé. Egy hosszú kardot tartott a kezében és épp lendíteni akarta, de a fegyver megállt a levegőben, a férfi pedig összeesett. A hátából egy nyílvessző állt ki. Daniel mint mindig, most is hajszálpontos volt. Johanna a hirtelen jött üres teret kihasználva előretört, és egy épp megpillantott lépcső felé vette az irányt. Felrohant. Ismét jött vele szembe valaki, de reflexszerűen a bordái közé szúrta a tőrét. Tovább futott. Hirtelen egy árny futott el mellette. Majd eltűnt. A lány hirtelen megtorpant. Körülnézett. Egy másodpercre rá a földön találta magát. Erősen pislogott.
-Ki az?-kérdezte. Mondjuk nem tudta, hogy egyáltalán személy volt-e?
A sötét árny egy pillanatra megállt előtte , majd eltűnt. De egy másodperccel később újra megjelent.
Egy női alak volt. Fekete ruhát viselt. A haja barna volt és egy nagy tömegként lógott lefelé. Jobban szemügyre vette. Az alak leguggolt mellé és az arcára nézett. Úgy nézegette mintha keresne valamit. Johanna viszont abban a percben lefagyott ,ahogy meglátta az arcát. Ismerős vonások voltak. Csak a szeme... az nem stimmelt. Az egyik szeme sötétbarna helyett az ég színénél is világosabb volt
-Lara?-kérdezte, de a hangja bizonytalan volt,mintha ő maga se lenne biztos a dolgában.
Az előtte álló lány hirtelen felugrott, előrántott egy hosszú kardot és rászegezte -Ismerős vagy.-mondta -Egy vagy közülük .-Rátámadt Johannara aki az utolsó pillanatban ugrott félre.
Tőrt rántott, de nem tudta, merje-e használni. De a kard ismét lendült felé, ő pedig kitért és egy tőrt belehajított az ellenfele vállába, az hangos kiáltással kapott oda. Johanna kihasználta az alkalmat és lefutott a lépcsőn, hátha talál valakit, aki segíteni tudna. Az utolsó három lépcsőfokot ugorva tette meg. Lélekszakadva rohant. Az első akit megpillantott Izabell volt, akinek épp két ellenfél is jutott. Johanna nem akarta elterelni a lány figyelmét. De már nem is tudta volna, mert valaki ismét nekirontott.
