Valaki hangosan kopogott az ajtón. Nataniel még pizsamában volt. A kanapén ült, a lábát feltette az asztalra .Mellette már felöltözve Noel foglalt helyet. A két fiú jól kijött egymással mióta a fiatalabbik náluk lakott. Lara a konyhában segédkezett. -Valaki kinyitja? -szólt ki a két kanapén gubbasztó személynek
-Megyek. -Nataniel feltápászkodott, belebujt a papucsába és komótosan kicsoszogott.-Nem várunk vendéget amúgy nem? Csak mert délután Simonékhoz akartam átmenni.-A választ már nem várta meg. Csak kinyitotta az ajtót. Először nem is vette a lapot, kik is állnak az ajtóban-Johanna? Daniel? Ti meg?...
-Beszélnünk kell.-mondta Johanna. Komoly volt, Zaklatott és türelmetlen. -Bemehetünk?
-Hát...Gyertek. -A fiú zavartan arrébb állt az ajtóból, és sietett becsukni, mert a kinti szél erősen áramlott befelé.
A két vendég megállt. Köszöntek. Nataniel édesanyja kisiettet és meglepetten, de kedvesen fogadta őket. Egyből mindenfélével kínálgatta mindkettőjüket. De nem fogadtak el semmit. Egyből Laraval és Nataniellel akartak beszélni. Lara is előjött. -Hát ti? Mi történt?-kérdezte meglepetten, miközben a kezéről törölgette a vizet egy ronggyal.
-Segíteség kellene.-szólt végül Johanna.-Baj van, és szükség lenne rátok, mint volt Zodiákusra meg...-Natanielre tekintett-Most már igazából te is az vagy, mert utánpótlás voltál. Szóval az az igazság ,hogy Ryant elrabolták és...
Lara hangosan felnevetett-Komolyan? Most tuti szivatsz! Egy felnőtt férfi embert elrabolnak, aki ráadásul nem is tudom hány embernek meg valami titkos szervezetnek a nemt'om milyen vezetője, ez csak egy vicc lehet.
-Nem az!-Johanna rákiabált. -Legyél már végre valamit komolyan amit mondok! Tegnap este elvitték. Azok akik ellen oda mentünk. Szóval -csillogni kezdett a szeme -kérlek segítsetek. Mindenkire szükség van.
Lara mosolya lelóhadt. Nem tudott mit szólni erre. Nem akart menni. Ryannek megmondta, mik a feltételei annak, hogy megy. És ezeket a feltételeket még nem teljesítették. Valamit válaszolni kellett. De mit? Mondja azt, hogy nem? Nem érdekel mi lesz a bátyáddal? Nem ezt nem mondhatta. De akkor mit? Csak mert Noelt sem akarta itt hagyni, most, hogy végre minden kezd megjavulni.
-Nem mehet -szólt közbe valaki. Mintha valaki meghallotta volna a gondolatait, és a segítségére sietett volna. A valaki pedig a kanapé támláján áthajolva nézte őket. Noel volt az. Határozottan kijelentette amit akart. -Nem engedem, hogy elvigyétek. Végre visszakaptam a nővérem, és most erre el akarjátok vinni nem is tudom hova? Mindent tudok, hogy eddig mi volt, és nem akarom, hogy újra olyan helyre menjen. Azt akarom, hogy itt egyen velem. Szükségem van rá.
Johanna állt az ajtóban. Nem tudta mit szóljon erre.
-Akkor mi mentünk. De mindenesetre köszi, és ha meggondoltad magad jelezz -mondta Daniel. Ő volt a legjózanabbul gondolkodó személy. És nem akart szembeszállni a fiúval aki szembenézett vele. Rossz embernek érezte volna magát, ha most elválasztja egymástól a testvéreket. Megfogta Johanna vállát. -Menjünk. Tőlük sem várhatunk el bármit. Tiszteletben kell tartani a döntéseiket.
-Rendben-Johanna arca komor és sötét lett -Viszlát.-majd kiviharzott
Daniel elköszönt, és utána sietett. Becsukta maga mögött az ajtót.
-És most mi legyen?-Johanna ki volt kelve magából -Hmm? Mi a fenét csináljak?
-Visszamegyünk-jelentette ki Daniel.-Van elég ember. Meg tudjuk csinálni ennyien is.
-De!
-Nem! Visszamegyünk .-Azzal megragadta a lány karját és áthúzta egy portálon. Pillanatok alatt újra a kiindulási ponton voltak.
-Ezt nem hiszem el!-Johanna ki volt borulva. Legszívesebben minden körülötte lévő tárgyat apró darabokra tört volna.
-Mi történ?-Sebastian sietett oda -Hol voltatok?
-Laranál. Nem jönnek. -Daniel adta meg a választ
Sebastian látta a kétségbeesett lányt. Odalépett hozzá. Átkarolta, és szorosan magához ölelte-Nyugodj meg. -Csak ennyit mondott. -Megoldjuk -Egy puszit nyomott Johanna homlokára, majd tovább ölelte. A lány pedig zokogni kezdett. Minden kijött belőle amit aznap érzett.
Daniel hátat fordított. Irányt vett a faház felé. Segíteni akart kitalálni egy tervet Kianának. Azonban valaki hátulról megfogta. Átfogta a mellkasánál és szorosan magához húzta-Hiányoztál -Suttogta Izabell. Daniel megfordult, és felkapta a lányt. Isabell a fiú derekán összekulcsolta a lábait , úgy tartotta fent magát. Most lefelé kellett néznie ahhoz, hogy tarthassa a szemkontaktust.
-Legközelebb magammal vigyelek? -kérdezte Daniel
-Hát...Sokkal jobb lenne-mondta a lány és megcsókolta Danielt.
Utána Daniel letette és megsimogatta az arcát. -Akkor megegyeztünk. Segítesz nekem?
-Aha, mit?
-Összerakni a csapatokat, kiket, hogy indítsunk.
-Szívesen-mondta, és ketten együtt elindultak a középső házba.
Daniel benyitott. Kiana és Susann voltak odabent. Egy térképet fürkésztek
-Itt vagyunk.
-Óh de jó-mondta Kiana-De hol vannak a többiek?
-Nem jöttek.
-Ohh. Kár. De nem gond. Megoldjuk így. Arra gondoltam, hogy ez lenne az új felállás. -Kirakott egy nagy papírt a falra, és rajzszögekkel fényképeket rátűzött rá, amikre rá voltak irkálva a nevek.-Ez lenne az egyes csapat. A felderítők. Előre mennek, és megkeresik Ryant. Ha nem érnek vissza napnyugtáig, utánuk megy a kettes.
-Jó ötlet.
-És ebben a csapatban lennétek Te, Johanna, Sebastian, Isabell és Susanék. Egy úgymond pót zodiákus csapat. Hallottam, hogy Sebastian és Johanna régen együtt voltak gemini, így Lara pótolható. Isabell tökéletes lenne bármelyik szerepre ahol kardot kell használni. Azt hallottam ebben jó vagy. -pillantott a lányra -elhoztuk a teljes szükséges felszerelésedet a Titkos városból. Új egyenruha és fegyverek. Már akinek szükséges. Vegyétek fel őket és már indulhattok is. Lesz egy GPS jeladó mindenkinél, így megtalálunk titeket, ha kell. Most pedig. Induljatok. Sietnünk kell.
Kiana kivételével mindenki kisietett. Megkeresték a hiányzó embereket, és összekapták magukat. Felvették az egyenruhákat. Izabell még sosem viselt ilyet. Szokatlan volt neki, a vándor egyenruha után, de ez sokkal kényelmesebbnek látszott, és melegebb is volt. Direkt erre az évszakra és vastagabb garnitúra is készült belőle. A vállán egy skorpió jelzés díszelgett. Jeff. A gondolatába bevillant a fiú arca, akit ismert. Ha nem is közelről, de tudta ki az. És így, hogy most az ő szerepét veszi át, azon gondolkodott milyen gyorsan is pótolhatóak az emberek. És ez megijesztette. Sosem gondolt még bele, mi lenne ha egyszer eltűnne. Kerülne-e valaki a helyére, vagy egy űrt hagyna maga után, amit nem tölt többé be semmi?
