Igazi hideg, fagyos téli este volt. Az utcákon azonban még mindig dolgoztak. Elhordták a törmeléket az utakról, és a leomlott épületek alatt emberek után kutattak. Kate Black halála után a Vándorok, akik vele voltak, vagy fogdában, vagy szökésben vannak. Most, hogy egy probléma elhárult, következett egy másik. A városok romokban voltak, az emberek pedig rohamozták a hivatalokat, és kérdőre vonták, miért is nem tudtak a vándorok létezéséről. Persze mindenki hallgat erről. A hivatalnokokat nem lehet elérni. A városok polgármesterei pedig szintén nem tudnak semmiről és csak próbálják nyugtatni és segíteni a lakosokat. Ideiglenes befogadóházakat hoztak létre azoknak akiknek lakhatatlanná vált az előző. Valami ilyesmi volt az is, ahol a volt Zodiákus csapat megmaradt töredéke tartózkodott
-Daniel! -kiabált Nataniel az épület másik végéből, az ételosztó stand mögül. -Hozz még műanyag tányért! Siess!
-De már itt sincs! -hangzott a válasz. -Mindet oda vittem már!
-Akkor kérdezz meg valakit!
Daniel körbenézett. Nem igazán látott senki alkalmas személyt. Egész addig, míg meg nem pillantotta Sebastian világos haját, a nyakában pedig Johannát, aki épp egy raktárpolcról szenvedett le egy köteg pokrócot.
-Johanna!-kiáltott a fiú, mire Johanna ijedtében lerántotta szinte az egész polc tartalmát és bosszúsan utánuk dobta azt az egyet is ami a kezében maradt.
-A francba már! Minek kell így ijesztgetni az embert? -Sebastian letette és ő szólt vissza Danielnek
-Mit vigyünk? -kérdezte. Látszólag semmi kedve nem volt veszekedni.
-Tányért
-Megnézem van-e még .-azzal megfordult, és elkezdett felcsimpaszkodni a polcrendszerre. Johanna csak lenn állt és nézte melyik percben esik le. Tudta hogy a fiú egyensúlyérzéke már nem olyan mint régen. De szerencsére ez nem következett be. Meglettek a hiányzó tányérok és Johanna odavitte őket Natanielnek. Mikor odaért érezte a meleg gőzt, ami valamilyen szinten kompenzálta a kintről beáramló fagyot.
-Itt van -tette le.
-Köszi -mondta Nataniel.
-Lara hol van? -kérdezte mikor rájött ki is hiányzott
-Azt mondta kimegy a temetőbe.
Ez igaz. Johanna tényleg emlékezett valami ilyesmire. Csakhogy az még kora délután volt. -Késő van. Meg kéne keresni.
-Én is gondoltam, de előbb itt kell végeznem.
-Hagyjad. -Johanna elvette tőle a merőkanalat. -Menj utána
-Köszönöm. -mondta a fiú. Levette a kötényt és elviharzott. A hideg csípte az arcát mire kiért a város szélére. Hó nem volt, csak hideg szél ami még inkább rosszá tette a helyzetet. A temetőkapu nyitva volt, bent gyertyák égtek rengeteg síron. Szinte mind friss volt. Rossz érzés volt ide bemenni. Elkezdett lépdelni a sorok között. Egy pislákoló lámpa alatt meglátott egy hosszú kabátos, csuklyás alakot. Teljesen feketében volt. A kabát ujja leért a keze végéig, és alul pedig pont eltakarta még a térdét. Megtalálta akit keresett. Odalépett halkan amennyire csak tudott, azonban mikor megérintette volna a lány felé fordult. Felnézett és valami mosolygás szerűt próbált produkálni
-Szia .-köszönt. Az arca piros volt a hidegtől és látszottak rajta a csillogó könnyek.
-Nataniel megfogta a kezét. -Most már ideje lenne hazamenni.
-Oké. Persze. Mehetünk. -mondta a lány, és elindult a fiú kezét fogva
-Beszéltél ma Noellel?
