-Idő van. Mennünk kell. -hozta meg a döntést Daniel.
A többiek csak bólintottak. Gyalog indultak el. Siettek. A felszerelésük nem volt nehéz, ezért semmi nem hátráltatta őket.
-Kérdezhetek valamit Johanna?-kérdezte Izabell, aki Johannaval együtt hátul ballagott.
-Persze. Mit? -kérdezett vissza
-Azon gondolkodtam, hogy mi a probléma közted és Lara között?-óvatosan kérdezte meg, félig elbújva a vörös tincsei között.
-Hááát... Igazából hosszú-Johanna meglepően nyugodtan válaszolt. Izabell azt hitte, fel fogja vele idegesíteni, de nem. -Igazából, az zavart, ahogy a dolgokat kezeli. Valahogy mindig minden körülötte forgott, és ez már idegesített. De a legnagyobb dolog az volt, hogy mikor tényleg számítottam volna rá, visszautasított. Ezt nem vártam volna pont tőle.
-Értem -szólat meg egy kis csend után Izabell.
-Viszont -vágott közbe Johanna mielőtt tovább mondhatta volna -Most egy kicsit... hibásnak érzem magam
-Miért? -Izabell nem tudta összerakni a szálakat. Nem tudta, mi a teljes történet
-Mindenféléket vágtam a fejéhez, mikor visszajött.
Izabell a vállára tette a kezét -Szerintem ne okold magad. Ryan is elmondta mi a helyzet , hogy miért ment el.
-Igen tudom. De mindegy is. Most amúgy is dolgunk van. Daniel!-szólt előre. -Egy pár kilóméter kihagyhatnánk nem gondolod
-De-válaszolt a fiú. Abból nem lehet gond.
...........................................................................................................................................................
A vándorok új központjának tetején lévő kilátó, pont úgy volt elrejtve, hogy onnan minden látszik, de azt senki nem látja. Valamiért a vándorok nagyon értettek hozzá, hogyan dugjanak el hatalmas létesítményeket.
Mylo mint mindig, magabiztosan sétált. Fellépdelt a lépcsőkön. A nagy kör alakú tér majdnem teljesen üres volt. Csendesen megállt a lépcső tetején, körülnézett. A pillantása megállt egy az előttük elterülő vidéket pásztázó alakon. Mylohoz hasonlóan fekete bakancsa volt, fekete nadrágja, és egy kicsit hosszabb fekete kabátja. Egy hosszú pengéjű, díszes markolatú kard lógott az oldalán. Ezt a viseletet hordta Mylo "családja", azaz Kate Black fogadott gyerekei. Habár eddig csak ketten voltak, nemrég lett egy új családtag. Aki csak egy megegyezés kapcsán csatlakozott hozzájuk. De akárhányszor Mylo ránézett, mindig csak dicsőséget érzett. A lány nem volt más számára, mint egy trófea, aki végre az övé. Anyja halála után, teljesen annak gyilkosának megszállottja lett. És most végre itt volt. Teljes egészében az irányítása alatt ,igaz, hogy egy túszába került, de nem nagyon bánta. Amit akart, már minden megvolt.
Lassan előrelépdelt. Az alak mellé állt, aki meg se rezzent.
-Nos, Lara, hogy érzed magad?-kérdezte, mintha csak egy számára legkedvesebb személyhez beszélne.
-Jól. Habár, még mindig fáj kicsit a fejem-monda a lány.
-Az majd elmúlik. De hidd el, azok a szemetek akik ezt tették veled és anyánkkal, és az egész népünkkel, még megkeserülik.
-Megígéred?-kérdezett vissza a lány, de még mindig nem nézett rá.
-Meg. Csak azt sajnálom, hogy nem emlékszel mi történt, akkor talán nagyobb düh lenne benned.
-Düh? Nem. Az nem mindig jó. Csak azért vagyok dühös, hogy miután megtámadták a központunkat, én nem tehettem már semmit. És az ellen se tehettem semmit, aki megölte anyánkat.- a lány úgy nézett az előtte állóra, mintha ténylegesen egy idősebb testvér lenne, akiben minden kétség nélkül megbízik.
-Hidd el, most majd tehetsz. Ha az értesüléseink igazak, ma érkeznek csapatok ellenünk. Köztük lesz minden bűnös.
-Remélem-mondta a lány
Mylo egy puszit nyomott a fejére -Viszont -fordította maga felé Lara arcát. -Ezt levehetnéd
Óvatosan megfogta a szemfedőt,ami a lány bal szemét takarta.-Sokkal szebb vagy nélküle.
-De zavar a szemem-panaszkodott a lány
-Nemsokára hozzászoksz-mondta Mylo-Használnod kell,ha győzni szeretnél-majd óvatosan leemelt a szemfedőt,anélkül,hogy akármilyen kellemetlenséget okozott volna.-Így sokkal jobb-mondta, mikor végre megpillantotta a szempár másik felét. A jobb, teljesen barna szemmel ellentétben, a másik, ami eddig takarásban volt, világoskék volt, szinte már fehérnek hatott bizonyos fényviszonyok mellett. -Ez tesz téged különlegessé-Mylo átölelte a lányt, ő pedig viszonozta az ölelést. -Örülök, hogy itt vagy Mylo -suttogta.
