Ann sétált végig a főfolyosón. Egyenruhát viselt. Magabiztos volt, határozott. Mióta Kate Black meghalt, és a két fogadott gyereke vette át az irányítást, minden másabb. A kiképzések keményebbek, az emberek fegyelmezettebbek. De emellett, mindenkit egyenlőkén, tisztességgel kezelnek. A lány, mint mindig, most is szoros barátságot ápolt Peggyvel és Mayaval. Mindannyian felnőttek. Komolyabbak lettek. Maya azóta már egy jegygyűrűt is hord. Peggy pedig az egészségügyisekhez csatlakozott. Nem akart katona lenni. Ann tervei is ezek voltak, de minden megváltozott aznap, mikor Max meghalt. Sosem felejti el azt a napot, mikor egy volt barátja megölte a szerelmét. Akkor határozta el, hogy bosszút áll.
-Ann-szólt recsegve a kommunikátora -gyere az emeleti nyolcasba!
-Azonnal-szólt a válasz.
Az emeleti nyolcas egy különleges szoba volt. Itt kaphatták meg a szérumot azok, akik akarták, és alkalmasnak bizonyultak rá. Ann is egyszer be szerette volna adatni. De egy különös allergiás reakció miatt nem lehetett. Most viszont valószínüleg segédkeznie kell. De vajon miért? Őt még sosem kérték ilyesmire. Nem is tudja mit kell csinálni. Lassú futó tempóban igyekezett a szoba felé. Ahogy odaért be is nyitott.
Két fehér köpenyes ember állt bent legközelebb pedig a Mylo Black állt hozzá. A színes kontaktlencséi néha még most is megijesztették Annt.
-Itt vagyok uram. -kihúzta magát
-Örülök, hogy ilyen gyorsan ideértél Ann-mondta-Szeretnék mutatni neked valakit -A szék felé mutatott ami a terem közepén volt. -Már ismeritek egymást.
Ann odanézett. Ökölbe szorította a kezeit és teljesen megfeszült. -Ő mit keres itt Mr Black? Ő ölte meg az édesanyját.
-Nem -tartotta fel a kezét -Nem az édesanyámat. Csak örökbe fogadott. Az anyám reformjai úgysem voltak valami hatékonyak. És különben, ez a lány önként állt mellénk. Szeretném, ha miután itt végeztünk, bevezetnéd mindenbe. Talán ha valaki olyan van mellette akit már ismer, sokkal könnyebben fog alkalmazkodni.
Ann még feszültebb és idegesebb lett.
-Nyugi Ann -Black nyájasan nézett rá -Tudom mi volt. De hidd el, az csak a múlt -rámosolygott-Akár még jobb is lehet a kapcsolatotok mint valaha volt.
Ann legszívesebben nekiesett volna a főnökének, és az épp már elaltatott lányt is megölte volna nagyon szívesen. De nem tette
-Rendben-csak ennyit mondott
-Távozhatsz-kapta meg az engedélyt, majd kilépett a szobából
................................................................................................................................................................
A középső ház előtt gyűlt össze mindenki. Ryan a lépcső tetején állt. Kiana mellette
-Szóval. A lényeg az, hogy a katonaság meg fogja támadni a vándorokat. Mi is megyünk-Mindenki feszülten figyelte. Teljes csendben. Egyrészt azért, mert tisztelték, és fontos volt amit mond, másrészt azért, mert még mindig be volt rekedve és nehezen lehetett érteni. -Vannak bent foglyok akiket mindenképpen nekünk kell kihoznunk. A róluk készült képeket kiraktam a falra. Mindenkinek őket kell majd keresnie. A katonasággal együtt fogunk indulni. A harc persze elkerülhetetlen, de a cél, minél kevesebb sebesült, és a nullával egyenlő halott. Indulás két nap múlva, hajnali háromkor. Ennyi lenne mára.
Miután sarkon fordult és bement a házba az emberek oszolni kezdtek.
-Kiana!-szólt a lányhoz -Kérlek hívd ide a régi zodiákusokat.
Kiana kisietett. Ryan leült az asztalához és nekiállt papírokat rendezgetni. Átnézett mindent ami fontos. Nem sokkal később betrappolt Kiana és a többiek. Valószínüleg gyakoroltak. Daniel az íját, Johanna pedig egy tőrt szorongatott a kezében. Csak Nataniel állt zsebre vágott kézzel, minden nélkül.
-Miért hívtál? -kérdezte Johanna
-Fontos feladatom van számotokra .-kezdte -Igaz, hogy azt mondtam, két nap múlva indulunk, de nektek már holnap mennetek kéne. Tudom, hogy összeszedett és önálló csapat vagytok. Nem szorultok a vezetésemre. A feladatotok az lesz, hogy bejussatok, majd akkora zűrzavart okozzatok amekkorát csak lehet. Ez gondolom menni fog.
-Persze-vágta rá Daniel. Izabellt is vihetjük?
-Vigyétek-mondta-Egyel több nő... legalább nagyobb lesz a káosz
-Ezt most hagyd abba -szólt Johanna a testvérének
-Jó jó-mentegetőzött feltett kézzel-de úgyis tudod, hogy egy lány matt kell ennyire sietnünk nem?
-Mi?-lepődött meg a lány
-Nem jöttetek még rá eddig?-kérdezte-Lara rájött, hogy az anyja náluk van, és cserébe az ő szabadságáért, beállt közéjük. Valószínüleg még ma kap a szérumból
-Mi van? -Nataniel ököllel csapott az asztalra -Ezt te honnan veszed?
Ryan még mindig a nyugodtság mintaképe volt -Én tudok mindenről -mondta
Nataniel benyúlt az asztal mögé és megragadta Ryan pólójának a nyakát. Daniel gyorsan mögé lépett és elrángatta-Hagyjad. -utasította -engedd hogy végigmondja
-Sajnálom Nataniel, de attól függetlenül amit mondtam, nem tudok mindenről IDŐBEN. És amint láthatod, igyekszek minél gyorsabban cselekedni.
-Nem elég gyorsan-kiabált neki vissza a fiú.
-Befognád kérlek??-szólt vissza, most már kissé ingerülten Ryan. -Elegem van abból, hogy ilyen kis mitugrászok mint ti, egyfolytában csak a magatok igazát szajkózzátok és a saját fejetek után mentek!
-Azért te is visszavehetnél ám-szólalt meg most először Sebastian -Mit gondolsz ki vagy?
-A vezetője ennek az egész szarnak-mondta Ryan. -És ha nem teszitek azt amit mondok, akkor lesztek szívesek eltolni innen a képeteket. Megértettétek?
-Ryan neked mi bajod van? -kérdezte Johanna. Oda ment hozzá, rátámaszkodott az asztalra és a szemébe nézett
Ryan levette róla a tekintetét. Johanna az arcához nyúlt és visszafordította. Majd csak ennyit nyögött ki a fiú-semmi. Most. Elmehettek-mondta halkan.
Mindenki kivonult. Johanna még egy pillanatra visszafordult -Nem te vagy mindenért a hibás. Nélküled még ennyi se lenne-mondta, majd lassan becsukta maga mögött az ajtót. Ryan felállt a székről. Odasétált a hátsó szekrényhez, kiemelt belőle egy üveget, majd ráhuppant az ágyra. És megint egyedül volt. Egyedül a gondolataival, és azon járt az esze, vajon mit tehetett volna, amivel most jobb lenne a helyzet?
