A Hold Királyai: Leilana /Farkasok napja/

Negyedik fejezet: Harc, és titkok az éjszakában

- Hogy ki vagyok? – nézett a szemembe kihívóan ez a fekete farkas – Nagyon jól tudod. Neked viszont fogalmad sincs arról, te ki vagy.

Felállt és a kúthoz ügetett. Belenézett a hullámzó vízbe, szeme távoli lidércfényként világított. Mellé mentem, mellső mancsaimmal a peremére támaszkodtam, hogy megláthassam tükörképem. Szívem mélyén éreztem, mit fogok látni: olyan arc nézett vissza rám, ami mindenben Éjszőrméjére hasonlított, kivéve talán a szőr színét, és a szem számait. De egy farkas arca.

- Most már hiszel nekem? – hallottam Éjszőrme hangját magam mellett.

- Az túlzás... de igen. Fogjuk rá.

Nehezen bírtam elhinni, de a lelkem mélyén tudtam. Éreztem, hogy más vagyok, de mindig magamba fojtottam. Hirtelen eszembe jutottak az ablakból rám néző kutyák, akik egytől egyik elbújtak a palotába.

- Na és? Mi az elemed? – szakított ki egy hang a gondolataimból.

- Még nem tudom. – ekkor eszembe jutott az álmom, és a hang, amit később hallottam. – Talán a...

- Jaj de jó, hogy itt vagytok! Úgy látom, jól egymásra találtatok.

Ez Alkonyköd volt. Felénk ügetett, nyakában egy üvegcse, nyakörvére is kicsi, gyógynövényes zsákok voltak illesztve.

- Mi? Tényleg te vagy az... -úgy tűnt, Éjszőrme levegőt is elfelejtett venni, mikor meglátta Alkonyködöt. Odarohant hozzá, és megállt előtte. Ő szó nélkül megszaglászta, és összeérintették a fejüket.

- Hogy megnőttél, mióta utoljára láttalak! – mondta Alkonyköd halkan, és morranás tört fel a torkából. Én csendben néztem az eseményeket, még mindig nem értettem semmit.

- De hiszen tegnap beszéltünk, egy pocsolyán keresztül! Sőt, mindennap beszéltünk, mióta elmentél. – szabadkozott Éjszőrme, és kibújt Alkonyköd öleléséből.

Ez a farkas miért van ilyen jóban Alkonyköddel? – kérdeztem magamtól döbbenten.

- Pocsolyán keresztül? – visszhangoztam hitetlenül azt, amit nem értettem.

- Igen, tudod... - magyarázta Alkonyköd gyorsan. – Ha belenézel egy pocsolyába, és megkéred a Vizek Szellemét, akkor láthatod azt, akit csak akarsz, és ő is láthat téged egy másik pocsolyán át. Így tudtok beszélni.

- Öhm... rendben. - mondtam kissé megilletődötten. – Mi ez az egész?

De úgy tűnt, meg kell szoknom, hogy a háttérből figyeljem az eseményeket. Velem ugyanis senki sem foglalkozott.

- Alkonyköd... - Éjszőrme leült a pótapám elé, és magabiztos, komoly nézéssel belekezdett valamibe, amiből egy szót sem érettem – a falkában van egy kis baj. Tudod az a toll... hát... Szóval nincs meg. A tanácsban meg mindenki olyan, mintha megveszett volna. Nem lenne most okos dolog idehozni azt a valamit.

- Hogy veszhetett el? Maga a vezér őrizte! – Alkonyköd felemelte a hangját, szeme sárgán villogott. – Egyébként is, Axel annak a valaminek, a neve.

- Nem tudnál vele beszélni? – kérdezte Éjszőrme és körbepillantott. – A Ködfalkának nincs szüksége még egy dühös félvérre is.

Alkonyköd idegesen csapkodta a farkát, hátán enyhén felborzolódott a szőr: - Már nem tudok vele beszélni, és már így is kifutunk az időből. Bíznunk kell a déllemben és a saját megérzéseiben. Axel végül is számíthat a segítségére. A tollról majd később.