A Hold Királyai: Leilana /Farkasok napja/

Axel Története: A félvér felemelkedése

Hetedik rész

Az új úti cél

Axel azonnal meglátta a zölden és sárgán lengedező lombokat, és megérezte az erdő tarka szagáradatát, mely azt jelentette, tényleg a Ködfalkában voltak. Mikor körülnézett, egy apró tisztáson találta magát, melyet tölgyfák vettek körbe. A fák felől pedig, idegen, ismeretlen szagok jelezték, farkasok járnak a területen.

Megfordult, és látta, hogy Venge a mozdulatlan Nanook fölött áll, és apró tappancsait a kutya mellkasára helyezi. Odasietett hozzájuk, és úgy látta, Nanook egyáltalán nem lélegzik. Megszólalni sem volt ideje, mert a malamut szemei hirtelen kipattantak, és tiszta, hófehér fénnyel izzottak. A sebhelyek eltűntek a testéről, és vastag, sötétbarna bundája halványan felragyogott. A déllem óvatosan felállt és megrázta a fejét.

- Hol vagyok? – kérdezte, bizonytalanul körbenézve a kutyákon, de szemében látszott, felismerte őket. – Azt álmodtam, hogy elmentünk valami sörényes farkas birodalomba, és én voltam Naroin...

- Eljutottunk a Ködfalkába – mondta neki Axel, kissé meglepődve azon, ahogyan Nanook folytatta. – Ki kell, ábrándítsalak, az nem álom volt. Megtörtént.

- Semmire sem emlékszel? – kérdezte tőle Venge, látszott rajta, kissé megnyugodott attól, hogy Nanook jól van, és újra a régi.

- De akkor hogyan kerültünk ide? – kérdezte, és eltűnődve végignézett a két kutyán.

Ezután Axel elmesélte neki mi történt Skaddal Birodalmában, hogyan veszítette el az emlékezetét, majd hogyan jöttek át az ősi átjárón keresztül a Ködfalkába. Ekkor jött csak rá, hogy elfelejtette megmondani a többieknek, hogy lehet, nincs itt a Lélektoll. Úgy döntött, még vár vele.

Ezután, szinte a semmiből, Axel fekete alakot látott elszaladni az árnyékos fák között. Egyértelműen farkaséhoz volt hasonló, ha fején nem lettek volna csavart kecskeszarvak, és hátán nem kapott volna helyet egy hosszú kard. Farkasok szarvval? – tűnődött el Axel. Azt gondolta, csak rosszul látta. Azt is furcsának találta, hogy kard volt nála, hiszen ez a kutyák harcművészetéhez tartozott. Az árnyék amilyen gyorsan megjelent, úgy el is tűnt a fák sötét törzsei között.

- Axel... - szólította meg az akitát Nanook halkan.

Axel Nanookra nézett, aki fejével a fák felé bökött. Rögtön észrevett három erős, nagytermetű farkast, akik szőrüket borzolva, dühösen morogva közelítettek feléjük.

- Mit kerestek itt? – mennydörögte az egyikük, egy sötétbarna nőstény. – Ez a Ködfalka területe!

Ezek nem tudják, hogy jövök? – lepődött meg magában Axel.

Nem volt jártas a falkai életben, ezért kissé gondot okozott neki, hogy megnevezze a vezérüket. Mikor nem jutott már dűlőre, és a farkasok acsargó hangjaitól visszhangzott hegyes füle, végül ezt mondta: - A vezéretekhez jöttem.

- Hogy merészeled! – vicsorogta a sötétbarna nőstény támadóan.

Mint később kiderült, ennél rosszabbat és sértőbbet már nem mondhatott volna, mert farkas egy nagy, vöröses-feketés gömböt idézett meg, és dobott Axel felé. A gyors és mozgékony kutya azonnal kikerülte, és a gömb egy fának csapódott mely ettől recsegve kidőlt. Vajon engem akart eltalálni? Mert akkor elég rosszul célzott. – gondolta magában ezután.

- Nem mondom még egyszer – mondta fenyegetően, és kihúzta magát. Azon volt éppen, hogy elővegye a szárnyait, de attól félt, az beláthatatlan következményekkel járna, és nem akart harcolni ezzel a három farkassal. – Beszélnem kell vele.