Az aranysárkány

A víz- sárkánylány

Reggel nagyon korán felébredtem. Pontosan másfél órával előbb, mint ahogy az ébresztő megszólalt. És mivel egyszerűen képtelen voltam visszaaludni, ezért úgy döntöttem dolgozom egy kicsit.
Önzetlen. Önzetlen. Inkább áttértem a következőre. Kiismerhetetlen. Olyannak kell lennie, akit nem ismerek. De hogy találjak olyan embert, akit nem ismerek, de ismerek? Vagy szólítsak le valakit az utcán, hogy ,,szia, Fatime Charm vagyok, nincs kedved sárkánynak lenni"? Na neeem!
Tehát olyannak kell lennie, aki titkolózik. Nézzük át az osztályt... Két ember van, akit nem ismerek, Anne Morgan és Andrew Jordan. De mind a kettő kiismerhető. Tisztán tudom, hogy mit akarnak: megkeseríteni mások életét. Egyik sem való sárkánynak. Udvariatlan. Ez pedig egy nagyon tág fogalom. Annyi ember van, aki udvariatlan velem, másokkal, bárkivel. És én alapból nem kedvelem az olyan embereket, akik nem kedvesek másokkal.
Az a szerencsém, ahogy anya szavaiból ki tudtam szűrni, hogy a választás az én kezemben van. A baj pedig az, hogy ugyan az a probléma ezzel az egésszel, mint ami jó benne! Mivel ugyan azt választhatom, akit csak szeretnék, de nagy rajtam a felelősség, hogy jól döntök-e. Aztán végül is nem jutottam túl sokra, csak arra, hogy nem létezik egyik sem. Mert senki sem teljesen önzetlen, valamilyen szempontból mindenki kiismerhető, és most őszintén, mindenki ismer olyan embert, akivel nem tud udvariatlan lenni!

Mivel anyu... Mármint a nevelő anyám nem volt otthon reggel, mert éjszakás volt és 10 körül ér haza, ezért egyedül, csendben készülődtem. Felvettem egy fekete cicanacit az iskolai egyenpólóval, hajamat copfba fogtam, megigazítottam a fejemen a hajpántot, majd elindultam. A suliban első óránk kémia volt, amit csak azok szeretnek, akik értenek a reál tantárgyak nyelvén... Hát én nem beszélek folyadékul, ezért határozottan utálom a kémiát. Az egy olyan tantárgy, amin kénytelen vagyok órákat értetlenül bámulással tölteni, mert nem értem, mit mond a tanár. De ez teljesen lényegtelen, ugyanis elhatároztam, hogy ma megtalálom a víz- sárkánylányt. Nem lesz egyszerű, gondoltam magamban, de meg kell próbálnom. Azon gondolkoztam suliba menet, hogy kik lehetnek valamilyen szinten önzetlenek az osztályból. Talán Emily. Őt nem ismerem annyira. Elhatároztam, hogy beszélek vele.
Amikor letettem a táskámat a földre a kémialabor előtt, hozzá is láttam a kutatómunkámnak.
- Szia Emily- szólítottam meg a szőke, szemüveges lányt, aki a 39 kulcs című könyvsorozat egyik részét olvasta éppen. Szegény nem túl szociális típus. Fél mindenkitől.
- Sz...szia- dadogta, majd feljebb tolta a szemüvegét és letette a könyvét. Leültem mellé.
- Anyukám egyik barátnője kutató. Én szeretnék neki segíteni egy kicsit. Azt vizsgálja a hölgy, hogy vannak-e teljesen önzetlen emberek. Szeretném megtudni, hogy volt-e olyan, hogy csak magadra gondoltál- most mondja valaki, hogy nem vagyok jó színész!!!
- Igen...- válaszolta határozottan- ha a könyveimről van szó. Soha nem adok kölcsön, mert úgyis tönkre teszik a könyveimet az emberek. Vagy ha a nagymamám sütiét hozom uzsonnára. Ha kérnének belőle sem adnék senkinek, mert nagyon finom- mosolyodott el a gondolattól. Bólintottam.
- Köszönöm. Nagyon sokat segítettél- álltam fel mellőle.
- Szívesen. Hátha születik belőle egy jó könyv- vette vissza az ölébe a 39 kulcs szép példányát és folytatta az olvasást. Hát igen... Emily már csak ilyen. Jobbnak tartja egy jó könyv társaságát egy emberénél. Még megkérdeztem Ivyt és Kamille- t, de náluk is pozitív volt a kérdésemre a válasz. Ezután megkérdeztem Markust. Ő Letti második legjobb barátja. Ugyan nála is pozitív választ kaptam, de mondott valami érdekeset a kedvenc videójátéka teljes kielemzése után:
- Örülök, hogy segíthettem. De ha olyan embert keresel, aki a másik, a negatív oldalról tud neked beszélni, beszélgess kicsit Lettivel.
Nem teljesen értettem ezt a kijelentést, de mivel pont becsöngettek, ezért úgy döntöttem, majd kémia után beszélek vele.
Mivel Letti beszélt még valamiről a tanárnővel, ezért az ajtó előtt megvártam. Amikor kiért mosolyogva nézett rám:
- Köszi, hogy megvártál.
- Ez csak természetes- mosolyogtam vissza rá. Mindig megvárjuk egymást, de ő rendszeresen megköszöni.- Lehet egy kérdésem?
- Kettő is- bólintott.
- Nekem csak egy van- nevettem fel.- Szóval, miért mondta Markus azt, hogy ha önzetlen embert keresek, akkor keresselek meg téged?- Letti zavartan lesütötte a szemét.
- Hát... Nem tudom...- ez azt jelentette, hogy tudja. Csak akkor szokott háttal kezdeni egy mondatot, ha hazudik.
- Azaz?- kérdeztem, ezzel jelezve, átlátok rajta.
- Én... öö...
- Na, mi az?- kezdtem úgy érezni, hogy valami rosszat kérdeztem.
- Na jó... Az igazság az, hogy nem szeretem HelloKittyt. Csak azért léptem be a klubba, mert te úgy örültél neki és megkérdeztél, akarom- e. És olyan lelkes voltál, hogy így majd többet lehetünk együtt, meg annyira boldoggá tett téged, hogy én is fan vagyok, mint te. Szerintem első sorban emiatt mondta Markus, hogy kérdezz meg engem, de nem tartom magam önzetlennek... Hiszen az, hogy boldog legyél, az az én érdekem is, nem? Ugye nem haragszol?- nézett rám a monológ végén.
- Dehogy haragszom, semmi gond nincs ezzel. De akkor hogyhogy még benne vagy? Én már tavaly év végén kiszálltam volna! Tudod, a bulinál- haraptam bele az alsó ajkamba, miközben magamban felidéztem azt a rettenetes fan lányos, sikítós, idióta bulit.
- Mert a lányokkal nincsen semmi bajom. És nem fogok odamenni hozzájuk, hogy bocsi, mégsem. Túl kedvesek voltak hozzám ahhoz, hogy közöljem, hogy hazudtam.
- Igaz...
- De miért beszéltél te ilyenekről Markussal?- nézett rám furán.
- Ja, kutatómunkához kell. Nem nekem, anyukám barátnőjének.- láttam Letti szemében, hogy egy szavamat sem hiszi, de azért bólintott.- Veled volt olyan, hogy valaha csakis magadra gondoltál?
- Nem tudom... Nem emlékszek rá... De biztos volt - szinte hallottam, ahogy kattognak a fogaskerekek az agyában. Tudtam, hogy ő lesz az.
- Gyere el velem mosdóba- kértem meg rá. Bementünk a termünkbe, majd miután ledobtuk a cuccainkat, elindultunk a lépcső irányába, csakhogy megálltam a második emeleti mosdó mellett.
- Ugye nem ide akarsz menni?- borzongott meg mellettem a barátnőm.
- De.
- Dehát itt több a pókháló, mint a levegő és idáig bűzlik, pedig még csukva van az ajtó!- ellenkezett tovább.- Én be nem megyek. A lámpa sem működik! Tuti nem megyek ennél közelebb- állt meg kb. fél méterre az ajtótól.
- Kérlek!- majd magamhoz intettem, hogy a fülébe súghassak valamit.- El akarok mondani neked egy óriási titkot és azt csak itt lehet!- suttogtam.
- Na jó- mondta fintorogva, majd lassan átlépte a saját magának felállított képzeletbeli határvonalát. Végre bementünk. Ekkor megnyomtam a medált. Az aranysárkány számított rám.
Letti picit felsikoltott, de olyan magas hangon, hogy szerintem csak a kutyák hallhatták. Anyukám fénye betöltötte az egész mosdót.
- Te meg ki vagy?- kérdezte Letti.
- Ő itt az édesanyám- Letti türelmesen hallgatta végig a történetet, amit már jól tudok. Csak a többi sárkánylányt nem említettem meg neki.
- És mi közöm nekem ehhez? Mert más barátaid is vannak, hogyhogy nekem mondtad el?
- Ennek kivételesen semmi köze a barátságunkhoz. Ki kell választanom a négy elem további sárkányait. A szelet, akinek udvariatlannak, a földet, akinek kiismerhetetlennek, és a vizet, akinek önzetlennek kell lennie.- itt esett le minden Lettinek. Az, hogy én voltam az a vörösruhás lány, aki HelloKittyvel harcolt, hogy nem félek a lovagoktól, hanem küzdök ellenük és az is, hogy ő a víz- sárkánylány.
- Be kell őt tanítanod minél hamarabb, ha megkérhetlek rá- mondta anyám mosolyogva, majd vissza szállt a medálba.