Az aranysárkány

Aggályok és érzelmek

Reggel felébredtem és az órámra néztem. Negyed hat volt. Rengeteg idő volt még hátra, hogy fel kelljen kelnem, de valamiért nem jött álom a szememre. Túl sok gondolat kavargott a fejemben: a többi sárkánylány, HelloKitty és az iránta érzett... Nem is tudom már mi, az új csapat meg minden! Egyszerűen nem bírtam kitisztítani az agyamat. A képre néztem az éjjeli szekrényemen... Hát igen. Pár napja még nem is ismertem azt a srácot a képen, most pedig hirtelen egy eszement fanlányból átváltottam egy valóban szerelmes tinire. Már nem sikongattam, mikor képet láttam róla és nem játszottam szerepjátékot a szobámban, arról, hogy megment. Viszont ahányszor együtt harcoltunk, ahányszor beszéltünk hevesebben kezdett verni a szívem. Világéletemben csodálója voltam a Csodálatos HelloKittynek, aki most a társam lett és mint Masnis Cica teljesen más személyt jelent. Fan csajként soha nem mondtam, hogy szerelmes vagyok belé, de most... Már okom is van rá, hiszen beszéltem vele, sőt, beszéltünk egymással, ami egy fanlánynál kicsit sem ugyan az! Mert ugye nem mindegy, hogy ,,Szia, HelloKitty, aláírnád a karom" ,,Persze" párbeszédről van szó, vagy olyan beszélgetésekről, mint amiket ugye valójában folytattunk.

Meg persze továbbra is foglalkoztatott a triászunk gondolata. Hogy mi van akkor, ha HelloKitty beleszeret Lettibe. Tudom, túl sokat görcsölök rajta, szent igaz, de akkor is! Félek. És idegesít, hogy nem tudom manipulálni a Masnis Cica gondolatait, hogy azt csinálja, amit szeretnék. És persze nagyon önző is vagyok, mert jobb szerettem, amíg csak ketten voltunk, mert nem volt az, hogy nem foglalkozik velem eleget, meg hát attól se kellett tartanom, hogy Letti kellemetlenül érezné magát... Ez az önzetlenség dolog ragályos... Szóval nem tudom... Rossz ez így. Aztán eszembe jutott az is, mi lesz szegény fiúval, ha mi jobbak leszünk nála... Nem jellemzően tűnt eddig úgy, mintha zavarnánk, de hát mi mégiscsak elvettük a munkáját, nemde? Szóval ez is eléggé aggasztó volt, ahogy így végig gondoltam...

És még nem is beszéltem a másik két sárkánylányról. Hiszen nem jellemzően tudjuk, kik ők, szóval meg kéne találni őket, mindezt két ugyan olyan vacak meghatározással, mint a vízé volt. Kiismerhetetlen. Ne már... Az utcás, amire már régebben gondoltam, szóba sem jöhet, főleg, hogy nem ismeretlennek, hanem kiismerhetetlennek kellene lennie az illetőnek. És egyáltalán nem találok rá megfelelő megoldást! Hogyan lehetne bárki is... Szóval nem értem és biztos, hogy nem is fogom, csak majd épp úgy, mint Lettinél, hirtelen felbukkan. A baj az, hogy mivel nem foghatok mindent anyukám nem létező kutató barátjára, ezért őt már ki is húztam a listáról. Szóba sem jöhet. Még a végén betegnek tartanak, hogy minek végzem én el helyette a munkáját. Nem. Azt már eljátszottam. Kellett keresnem valami mást, amivel kiismerhetetlen embereket lehet felkeresni. Ekkor az is eszembe jutott, hogy mi van, ha ez az illető skizofrén? Hogy tudnánk együtt harcolni valakivel, aki nem emlékszik arra mit csinált, mert egy másik emberként működött? Szóval természetesen a skizofrén társunk is ki lett zárva.

Probléma probléma hátán! Annyit gondolkodtam, hogy már belefájdult a fejem. És ennek sajnos semmi köze nem volt ahhoz, hogy az aranysárkány beszélni akart volna velem. Visszafeküdtem még tíz percet forgolódtam, majd megállapítottam, hogy abszolút értelmetlen, ezért felkeltem, hogy elkezdjek készülődni. Kimerült voltam. Csak az agyam pörgött. Mindennél csak az volt nagyobb baj, hogy tudtam, hogy a mai kémia dolgozatra sem fogok tudni koncentrálni a rengeteg dolog miatt. Mindebben az a legeslegrosszabb, hogy Lettinek sem mondhattam el. Pedig ő mindenről tudott, de... Azért nem mondhattam el neki, hogy alaptalanul féltékeny vagyok rá! Na ugye! De segítséget kérhettem volna tőle a többi sárkánylány felkutatásához... Ha eszembe jutott volna. Mivel egész nap nulla volt a kommunikációs szintem mértéke. De tényleg, ahányszor valaki hozzám szólt, azt egy fejmozdulattal lerendeztem vagy egyszavas választ böktem oda neki. Tudtam, hogy Lettinek feltűnt, de nem gondoltam, hogy annyira, hogy szóvá is tegye...
- Mimi- szólított meg a tanítás végén, amikor hazafelé indultam és meg sem vártam.
- Az vagyok- motyogtam, mikor mellém ért.
- Haragszol rám?- kérdezte kicsit ingerülten. Erre a mondatra egy kicsit kizökkentem.
- Miért haragudnék?
- Azt én is szeretném tudni. Megbántottalak, vagy miért vagy velem ilyen bunkó?- kérdezte szomorúan.
- Én nem is...- kezdtem, de nem sokára rájöttem, hogy de. Nagyon bunkó voltam a legjobb barátnőmmel.- Bocsánat- feleltem egyszerűen, majd újra elindultam.
- A-a! Most elmondod szépen, mi bajod van. Elfogadom, ha rossz napod van, de azt kérem, hogy legalább mond el!- nem akartam kifejteni. Úgy döntöttem az arany középutat választom.
- Ne haragudj, nem direkt csinálom, de túl sok minden van a fejemben ahhoz, hogy ezt ki tudjam fejteni érthetően és engem ez jobban zavar mint egy 100 oldalas házidolgozat minden tantárgyból két napos határidővel- keltem ki magamból, majd megöleltem a barátnőmet, aki együttérően viszonozta az ölelésemet.
- Akarsz róla beszélgetni? Átmenjek?
- Átjöhetsz?- akadtam meg egy pillanatra, hiszen tegnap késett a suliból...
- Bevált a kis csavarom, így elhitték, hogy az én hibám volt. Azt mondták, hogy most két hétig én mosogatok és hétközben nem aludhatok nálatok, attól még átmehetek.
- Bírom a szüleidet- bólintottam. Jól esett végre kicsit kiszellőztetni a fejemet. Ráadásul még a szél is fújt, így könnyebben ment.
- Anyukád dolgozik?- kérdezte, mire egyből az igazi jutott eszembe, aztán rájöttem, hogy Christára gondolt.
- Igen. Ezúttal késő estig.
Bementünk a házba és elhatároztuk, hogy egy ,,csajos pletyinapot" fogunk tartani, ami popcorn zabálásból, kóla ivásból és rengeteg nyomasztó dolog megbeszéléséből állt. Felmentünk a szobámba és leültünk az ágyamra. Mindent elmondtam neki töviről hegyire. Ez volt a legésszerűbb és leghasználhatóbb ötlet. Letti türelmesen meghallgatott. Nem is volt rá igényem, hogy válaszoljon. Engem csak az érdekelt, hogy végre elmondhatom valakinek ezt a rengeteg mindent, ami annyira idegesített már, hogy teljesen kikészültem tőle. Letti nem válaszolt semmit. Amikor befejeztem még várt egy kicsit. Pár másodpercig néma csendben ültünk egymással szemben, majd mikor látta, hogy megnyugodtam elmosolyodott és csak ennyit mondott:
- Oké.
Nekem elég volt, hogy elmondtam. Máris sokkal jobb volt. És mindezek után pontosan tudtam, hogy mi fog következni: a témaváltás.
- Mire emlékszel a mai napból?- kérdezte Letti.
- Hogy rólad másoltam a kémia TZ-t. Semmi másra- nevettem el magam.
- A versenyre sem emlékszel?- vonta fel a szemöldökét.
- A semmi nálad miben merül ki?
- Jól van na! A csapatverseny, tudod?
- Nem.
- Ugyan már, ami tavaly is volt! Csak most nem a mi sulinkban lesz, hanem a Travel Gimiben.
- Ó, pompás, persze, hogy emlékszem, hogy is felejthetném el Anne Morgan tökéletes alteregóját a rivális sulinkból?
- Igen. Ő is ott lesz. Az egész bandájával.
- Már előre látom mennyire lesz a verseny igazságos...