Az aranysárkány

Apa-komplexus

Sziasztok! Bocsánat, hogy csak ilyen sokára érkezett az új rész, de nagyon sok dolgom volt. Remélem majd kárpótol titeket a tartalom!☺Jó olvasást!❤

Mr. Gerhard egy pillanatra lefagyott. Kihasználtam az alkalmat, hogy erősítést hívjak, megnyomtam a medálomat. Ez azonban teljesen más volt, mint a többi. Sokkal nagyobb fény járt vele. Be kellett csuknom a szememet. Mikor kinyitottam ott állt előttem az anyám. Életnagyságban. Emberi alakban.
Mr. Gerhard szája tátva maradt. Meg sem mozdult. Én vele ellentétben odamentem anyámhoz.
- Anya- szólítottam meg. Ő megfordult és megölelt. Christat, a nevelőanyámat sosem öleltem meg így. Ha megszólaltam volna, tuti elbőgöm magam! Pedig én nem vagyok az a meghatódós típus! Mikor elléptem tőle Mr. Gerhard következett. Megölelte és megcsókolta anyukámat, aki úgy mosolygott, mint eddig soha.
- Azt hittem, nem látlak többé- nézett mélyen a szemébe.
- Én is- mondta anyukám és apukámhoz bújt.
- Nem is mondtad, hogy van egy lányunk- nézett rám csillogó szemekkel.
- Nem volt rá alkalmam, hogy elmondjam.- apukám intett nekem, hogy menjek oda. Engem is magukhoz húztak. Olyan volt, mint egy nagy, boldog családi ölelés! Olyan, amiben még nem volt részem.
- És mi ez az egész?- kérdezte apukám- Mármint, hogyhogy itt vagy? Vagyis...- kereste a szavakat - baj van?
- A mostani aranysárkány eltűnt - válaszolta anya.
- És nekem, meg a barátnőimnek, azaz az elemeket birtokló sárkánylányoknak a feladatunk megkeresni őt és visszaadni neki az erejét.
- Hűha- nézett ránk furán.- Ha valamiben tudok segíteni, csak szóljatok.
- Rendben- bólintottam, bár nem hittem, hogy bármiben is tudna segíteni, ha nincs egy sárkány kereső szenzora. Milyen kár, hogy nem volt! Sokat segíthetett volna!
Ekkor azonban nagy csattanást lehetett kintről hallani.
- Mi volt ez?- kérdezte apa.
- Ez, apa, szerintem egy sötét lovag - mosolyodtam el. Már nem azért, mert olyan jó dolog egy elvarázsolt emberrel harcolni... Vagyis inkább mégis pont azért. Meg azért, mert régen láttam HelloKittyt. Reméltem, hogy nincs semmi baja.
Átváltoztam, majd kirontottam, nem törődve az apám értetlen tekintetével.
Odakint tényleg egy lovag állt. Páncélja megcsillant a kis, rácsos ablak fényében. Éppen a falból próbálta kirángatni a kardját. Az ajtón fiúk nagy serege özönlött ki. Azt már meg sem említem, hogy a szertár a fiúöltöző ajtajában van... Belül!
Szembe álltam a sötét lovaggal.
- Szervusz, mi újság - mosolyodtam el gúnyosan. A lovag kirántotta a kardját a falból, majd felém fordult.
- Semmi. De nálad csak a halál lesz az újságban - még mindig nem értem mit akart ezzel mondani... Ha sértésnek szánta, elég gyér volt, na mindegy!
Kiszaladtam az udvarra, majd megfordultam, hogy lássam, mikor ér ki a lovag. Meggyújtottam a MEM ablakát, remélve, hogy a lányok ott vannak, meg hogy egyáltalán meglátják a kosztól. Természetesen csak egy pillanatra, hogy ne hívják ki a tűzoltókat.
- Segítsek - kérdezte mögülem egy jól ismert hang, mire ösztönösen elmosolyodtam. HelloKitty egy fának dőlve állt, majd ellökte magát és mellém lépett.- Mi a pálya?
- Semmi új. Ez a kétbalkezes lovag beszorult az ajtókeretbe- mondtam félig röhögve. A lovag azzal küzdött, hogy kiszabadítsa a vállait a két ajtófélfa közül. Persze eszébe nem jutna kinyitni a kétszárnyas ajtó másik felét!
HelloKitty is elnevette magát.
- Miért nem jöttél legutóbb?- kérdeztem tőle.
- Mentem én, csak útközben beszorított a tömeg! Ügyesek voltatok- bökött oldalba. Elmosolyodtam. Ekkor a lovag kitörte az ajtófélfát és megindult felénk. HelloKitty elém lépett és harcolni kezdett a lovaggal. Szerintem feltartóztatás céljából. Ekkor érkeztek meg a lányok.
Alig telt bele pár percbe, hogy visszaváltoztassuk a lovagot, pont mint a ki mit tudon. A fiú, aki a lovag volt, a kimerültségtől földre rogyott. Nagy kerek szemüvege, kötött pulcsija és vékony végtagjai elárulták, miért volt béna lovag: mert szegény egy címeres lúzer.
Mivel HelloKittynek mennie kellett és be is csöngettek, úgy döntöttem, hogy majd később beszélek még az apámmal.
A mindennapos tesinek hála ma sem úsztuk meg az értelmetlen futkorászást, de én egyáltalán nem bántam. Annak sem örültem volna jobban, ha maga HelloKitty tanította volna a tesit. Olyan régóta vágytam egy apára és most megkaptam. És biztos vagyok benne, hogy a világ legjobb apukáját találtam meg! Tesi végén, mielőtt öltözni mentem volna, apa odaintett magához.
- Szolgálatra jelentkezem, uram- tisztelegtem mosolyogva.
- Pihenj, katona- mosolyodott el ő is.- Nincs kedved kicsit bővebben kifejteni ezt az egészet? Úgy érzem, mintha valaki meg akarna tréfálni ezzel, ami ma a nyakamba ömlött és nem tudom elhinni. Jó értelemben- egészítette ki, mielőtt alkalmam nyílt volna félreérteni. Pedig eszembe sem jutott.- Ha gondolod, akkor egyszer tarthatunk egy apa-lánya napot. Olyan rossz érzés, hogy van egy szép nagylányom, akit nem láthattam kicsiként.- megértettem, hogy mit érez. És a szeméből kíváncsiság, őszinteség és apai ösztön (ha van egyáltalán ilyen) tükröződött.
- Remek ötlet ez az apa-lánya program!- mondtam kedvesen.- Ma délután például ráérek és ismerek egy nagyon jó cukit nem messze.
- Rendben. Hány órád van?- kérdezte vidáman. Ugyan az a csillogás volt a szemében, mint ami az enyémben lehetett.
- Hét.
- Nekem van nyolcadik is. Ha gondolod, akkor megvárhatsz, de áttehetjük másik napra is.
- Megoldom - bólintottam mosolyogva.
- Ahogy gondolod - majd felvette az egyik zsámolyról az osztálynaplót és a szertár kulcsát.- Akkor az iskola előtt találkozunk.
Az öltözőben már csak az én barátnőim várakoztak. Csend volt, ami elég ritka. Mind a hárman az ajtót nézték, mikor bementem.
- Na mi az?- kérdezte Letti kíváncsian.
- Beszélgetni fogok vele a Sarok cukiban.
- Az jó hely - állapította meg Emma mosolyogva.
- Apa-lánya napot fogtok tartani?- kérdezte Letti.
- Igen - vigyorodtam el szélesen és nagyon vidáman.- Az apámmal! Végre van apám!- ugráltam vidáman.
A lányok is velem örültek, persze mindenki a maga módján. Letti megölelet, Emma a szemét forgatta, Anne pedig a padlót bámulva próbálta eltűntetni a mosolyát.
Nagyon vártam a délutánt. Mikor apa kilépett a kapun őszinte mosoly jelent meg mindkettőnk arcán. Oda mentünk, ahol Andyvel is beszéltünk tegnap.
Megtudtam, hogy apának tényleg nem volt anya óta barátnője és hogy mindig is arról ábrándozott, hogy anya visszajön a földre és lesz egy boldog, szerető családja. Azt mondta, sok mindenben hasonlítok az édesanyámra és hogy ő a világ legboldogabb embere ma! Én is meséltem neki. Elmondtam töviről-hegyire az egész sárkányos sztorit. Apa türelmesen hallgatta és láttam, hogy tényleg érdekli. Beszéltünk a nevelőanyámról is. A torkomban nagy gombóc keletkezett, mert tudtam, mennyire elhanyagoltam az utóbbi időben. Pedig ő aztán tényleg nem tehet erről az egészről.
Egész nap ott maradtam volna, de nem lehetett. Tudtam, ha Christa hazaér és nem talál otthon, akkor ki fog borulni. Amint hazaértem, kitört rajtam a rengeteg esemény miatti fáradtság és hétkor, azaz hét órakor bezuhantam az ágyamba. Reggel tértem csak magamhoz.
- Szia - köszöntött lent a nevelőanyám.
- Neked is szia- dörzsöltem meg a szememet. Számon kérte, hogy miért vagyok ilyen álmos, meg mondta, hogy ne hajtsam túl magam. Bólintottam és már mentem is suliba.
Útközben még dudorásztam is, pedig azt aztán tényleg ritkán szoktam. Bementem az osztályomba, ahol úgy néztek rám, mintha egy zsák rothadó banánhéjat tűztem volna a hajamba. Kérdőn néztem az osztályomra, majd segítséget kerestem. A sárkánylányok a MEM-ben voltak, Andrew pedig háttal ült az ajtónak, a padja tetején.
- Mi van?- kérdeztem, mire Andy is megfordult, de mintha nem is lett volna ott, szinte aludt.
Katherin elém lépett. - Ne add az ártatlant- vigyorgott gúnyosan.
- Mivel kapcsolatban?- ráncoltam a homlokomat, miközben azon gondolkodtam, mit csinálhattam.
- Hallotuk, milyen szép délutánod volt tegnap- nevetett fel gúnyosan Kamille, aki amint láttam jóban lett Katherinnel. Arra gondoltam, hogy ezek nagyon félreértették a tegnapi apa-lánya programot.
- Én nem...- kezdtem volna, de félbe lettem szakítva.
- Ó, ne mentegetőzz. Láttalak titeket, mikor jöttem ki csellóról - fintorgott ismét Kamille.- Sőt, egyszer azt is hallottam, hogy letegezted - fonta össze a karjait.
- Úgy gondolom, van itt némi félreértés... - kezdtem, de ismét félbeszakítottak.
- Pedig én azt hittem, HelloKittyt szereti - nevetett fel gonoszul Katherin.
- Érzed a nyomást, kis liba - kicsit cifrábban mondta, de a célnak ebben a formában is megfelel. Keira a másik két K mellé állt.
- Remek, megalakult a K-triangulum- forgattam a szemeimet és egyre idegesebb lettem.
- Te inkább ne mondj semmit. Oké, hogy helyes, de kétszer annyi idős, mint te - hivatkozott ismét Keira.
- Nem mondod? Még jó, hogy...- kezdtem, de megint rosszul.
- Ó, neked már a normális fiúk nem is jók? Csak a felnőttek?- kérdezte Katherin. Segítségkérőn Andrewre néztem, de ő nem nézett rám. Maga elé bámult. Ő is nekik hisz.
Záporoztak rám a ronda, szemtelen megjegyzések és egyre idegesebb lettem. Már attól féltem, hogy valamit felgyújtok, mikor meguntam a rengeteg sértést.
- ELÉG!- kiáltom el magam. Teljes csend lett. Nem hallottak még ilyen idegesen ordítani.- Ő az apám, ti marhák!- üvöltöttem, majd az asztalomra dobtam a táskám és a MEM-be mentem.