Az aranysárkány

Egy ici pici probléma

A teremben kivételesen nem volt káosz. Az osztály suttogott, meg zörgött, de magukhoz képest némán.
Emmával és Lettivel beszélgettem, amikor kivágódott a termünk lepukkant ajtaja. Anne ijedten rohant be a terembe és belépett a társaságunkba.
- Van egy kis problémám...- kezdte, mire gyanakodva néztem rá.
- Mit akarsz ezzel mondani?
- Privát téma- vette halkabbra a hangját, mivel a csörömpölése miatt mindenki minket nézett.
- MEM?- kérdezte Emma, mire Anne bólintott. A második emeleti lánymosdó még mindig egy kihalt terület, amit senki sem használ. Még mindig ez a mi kis búvóhelyünk.
- Mi a baj?- kérdezte Letti.
- Hát... Emlékeztek arra a ki mit tudra, amit a sulinkon belül tartanak?- mind bólintottunk.- Na, hát anno én beneveztem rá.
- És mi ezzel a probléma?- kérdeztem.
- Hát... Az, hogy... Akkor még utáltalak titeket... És HelloKittyt még jobban és... Írtam egy dalt a sötét lovagokról... És azzal neveztem be...
- Mii?- ordítottunk rá egyszerre, majd kánonban kezdtek el záporozni rá a sértések, az értetlen számonkérések és a sok értelmetlen visítás.
- Elég!- szólt ránk Anne ingerülten.- Ennyire azért nem nagy baj!
- De igenis az- mondtam most én.- Ugye tudod, hogy bármi is lesz a hatása, az jó nem lehet!?
- Igen tudom, de...
- Nem írhatod át a szöveget?- érkezett végre egy értelmes ötlet is. Letti mondta.
- Nem, mert holnap lesz és az évfolyamról négy lány már hallotta, akik táncolni fognak rá- temette a tenyerébe az arcát.
- Mutasd meg a szöveget- mondtam neki.
Visszamentünk a terembe és Anne elővette a táskájából a gyűrött papírt, amit egy füzet hátuljából téphetett ki. Egy négyzetrácsos lap volt, tele átsatírozott szövegekkel. Elolvastam a tartalmát.
- Mint zene, azt kell mondjam, hogy nagyon jó, de ha AZT nézzük, akkor a lehető legrosszabb- adtam tovább a lapot Lettinek.
- Mit csináljak?- kérdezte idegesen.
- Egyél egy sütit. Az mindig jót tesz- poénkodott Emma.
- Ne már Emm, ez most komoly dolog!- oltotta le Anne.
- Jó, jó, bocsi.
- Szerintem már nem tehetsz semmit- vontam meg a vállamat.
- Kössz. Ez igazán megnyugtató volt.
- De akár ki is léphetsz. Mondd, hogy berekedtél- tanácsolta Letti, aki épp ekkor adta tovább a szöveget Emmának.
- Ne már! Egy, mégis mitől rekedtem volna be, kettő, ha el is hinnék, hogy nem megy, akkor is annyira bunkó még én sem vagyok, hogy ilyet csináljak a másik osztályból a lányokkal, mikor már olyan sokat készültek rá, három, mondjak le egy ilyen lehetőséget, ahol előadhatom a saját dalomat!?- mondta Anne, aki eközben elrakta a szöveget és elindult a MEM felé.
- Te totálisan és reménytelenül hülye vagy- mondta Emma, majd megállt és visszament a terembe, amit előtte pár pillanattal hagytunk el.
- Gyere vissza Emma! Ez fontos- szóltam rá, majd szegény lány kénytelen-kelletlen visszafordult és utolérte a társaságunkat.
Ismét bementünk a mosdóba és ott folytattuk a tanácskozást.
- Most mit csináljak?- kérdezte pánik szerűen Anne.
- Nyugi Annie - mosolyodtam el. Anne utálta, ha becézik. Azért hívtam Annie-nek, hogy eltereljem a figyelmét és a gondolatait. Ezt ő is nagyon jól tudta, ezért nem szólt semmit.- Tanácsot kérünk- mondtam, majd megnyomtam a medálomat. Mivel a poros tükör előtt álltam, kitünően láttam, ahogyan a medálomon az alvó sárkány harci pózba ugrik, amikor az anyám kirepül belőle.
- Mi a baj?- kérdezte kedvesen a kis arany pikkelyes dzsin-sárkány.
- Anne írt egy dalt az iskolai ki mit tudra- kezdtem az összefoglalót.- A baj az, hogy ez egy buzdító szöveg a sötét lovagoknak.
Az aranysárkány bólintott és azt mondta:- Hülye vagy, édes lányom- mondta, mire akaratlanul is felnevettem.- Remélem tudod, hogy esélytelen, hogy ezzel ne teremts egy sötét lovagot, de te tudod, hogy mit csinálsz- mondta, majd meg sem várva, van-e még kérdésünk, visszament a medálba.
- Zseniális. Mondd meg anyádnak, hogy ne írjon motivációs levelet, mert nem az erőssége- fintorgott Anne.
- Neki pedig mondd meg, hogy ne írjon dalszöveget, mert tönkre teszi a világot vele- elmosolyodtam. Anyám hallotta amit Anne mondott, de az ő hangját csak én hallhatom a fejemben. Inkább nem mondtam semmit, mert tudom, hogy Anne milyen lobbanékony és nem akartam, hogy rajtam keresztül szócsatázzon az anyámmal.
Visszamentünk a terembe, mert becsöngettek. Andrew mellettem aludt a padján. Eszébe sem jutott tanulni. Ha jó belegondolok, igazából sosem láttam őt tanulni. Inkább fizikai ember, aki a tesiórán aktív, máshol csak pihen. Az ofőnk, akivel óránk volt egyszer csak felkiáltott:
- Andrew Jordan!- szegény fiú úgy kapta fel a fejét, mint akit fejbevágtak egy üveggolyóval.- Megkérném, hogy rajzolja fel az alapfüggvényt a táblára- mosolyodott el gonoszul. A padtársam felkászálódott, nyújtózott egyet, majd kiment a táblához és felrajzolta a grafikonba a négyzetgyök függvényt. Mindenki csodálkozva nézte, ahogy a fiú halál nyugodtan visszasétál a helyére. - Köszönöm, Mr. Jordan- szedte össze magát először az ofő, majd folytatta a matek órát.
- Ezt meg, hogy csináltad?- kérdeztem a padtársamat.
- Apám magántanár- vonta meg a vállát, majd vissza húzta a fejére a fekete kapucniját és újra elaludt.
Nagy ügy! A nevelőanyám antropológus, mégsem szeretem a hullákat, sem a biológiát! De még csak nem is értek hozzá. Na mindegy... Lehet, hogy az apja korepetálta.
Már közeledett az óra vége, amikor a tanárnő végre egy olyan témát hozott fel, ami mindenkit érdekelt.
- Holnap, harmadik órában lesz az iskolai ki mit tud első válogatója a mellettünk lévő ifjúsági házban. Azt szeretném, ha mindenki ott lenne és szurkolna a többieknek. A győztes kap egy tortát, amit megoszthat az osztályával, emellett elmehet a kerületi tehetségkutatóba, ahol a többi kerületi iskolából a győztesekkel együtt küzdhet meg- cseppet sem vagyunk ám érdek gyerekek, á! Mindenki tapsolt, meg ujjongott, mikor a megosztható nyeremény szóbakerült. Kivéve Anne-t. Ő rosszul érezte magát. Tudta, hogy keresztbe tesz saját magának és nekünk. Mikor összenéztünk, én bíztatóan elmosolyodtam, egy kicsit felderült az arca.
Aznap kitalátunk egy jó stratégiát: mi Anne mellett fogunk állni... Mármint nem a színpadon, hanem a takarásban. Ha valami történik, akkor onnan biztonságosan közbe tudunk lépni, anélkül, hogy lelepleznénk magunkat.
Konkrét tervünk nem volt, ahogy abban sem voltunk biztosak, hogy bármi is történni fog, de jobb a békesség és a készenlét.
Anne természetesen nagyon izgult miatta, de mi meg tudtuk nyugtatni, hogy nem történhet baj. És azt is megígértettük vele, hogy nem jut tovább. Szerencsére egy véleményen voltunk a győzelemmel kapcsolatban, főleg azért, mert Anne laktóz- és glutén érzékeny, szóval a tortából amúgy sem nyerhetne és ő csak énekelni akar. Még jó, mert még egy ilyen parán, mint ez, nem akarunk átesni.

Egyenlőre ennyi, de nem sokára kirakom a következő részt! Remélem tetszett! Sziasztok!😘