Az aranysárkány

Gyilkos ösztön

Itt egy új rész!!! Remélem tetszeni fog! Nagyon izgalmas lett!😘

Következő órán a falon lógó, fehér faliórát bámultam. Arra vártam, hogy jöjjön valahonnan egy sötét lovag. Beszélni akartam HelloKittyvel. Tudni akartam az igazságot. Az előtt biztos voltam benne, hogy Bred nem lehet HelloKitty, de már nem tudtam egyik oldal mellett sem érvelni.
Látni akartam HelloKittyt és Bredet együtt, vagy csak hallani az IGAZI Masnis Cicától, hogy ő e Bred, vagy sem. A srác túl sok mindent tudott ahhoz, hogy ne ő legyen, de teljesen más volt a személyisége! Teljesen összezavarodtam és nem tudtam, mit tegyek. Szünetben idegesen szaladtam volna a MEM-be, mikor beleütköztem anyukámba. Nem szólt semmit, csak intett, hogy menjünk a mosdóba, hogy beszéljünk.
Becsuktam magam mögött a MEM ajtaját, majd kérdőn néztem rá.
- Bocsánat, hogy nem szóltam. Hallottam, hogy kerestél és...
- Nem, nem! Semmi baj, megértem- mosolyogtam kedvesen. Rég nem látták egymást, persze, hogy nem velem foglalkoznak, hanem egymással! És őszintén örültem, hogy boldogok.- Viszont jó, hogy látlak, mert beszélni szeretnék veled!
- Hallgatlak?- kérdezte megkönnyebbülve.
- Ki vagyok készülve - csaptam a közepébe.- Van egy évfolyamtársam, akit utálok. Folyton azzal a szöveggel próbál csajozni, hogy ő HelloKitty. És eddig biztosan tudtam, hogy nem, de...- megakadtam.
- De elbizonytalanodtál- segített ki anya.
- Igen - motyogtam.
- Persze. Ez egy teljesen emberi tulajdonság és nincs is vele semmi baj. De légy óvatos, mert a bizonytalanság miatt néha az emberek is csinálnak olyat, amit nem kéne.
- Én... Meg szeretném kérdezni HelloKittyt, hogy ő...- kezdtem, de anyukám feltette a kezét, hogy elhallgattasson.
- Dönts, ahogy gondolod- mosolyodott el,- de azt ne feledd, hogy nem csak ember vagy. A te tulajdonságod a felismerés. Úgy, ahogy Lettinek az önzetlenség, Emmának a kiismerhetetlenség, Anne-nek pedig az udvariatlanság. Óvatosnak kell lenned, mert ha nem tetszik valami, amire rájössz, olyat tehetsz, amit később megbánnál.
- Értem- bólintottam, bár kicsit zavaros volt ez az egész... A felismerés nem is tulajdonság! Hogy tehetném melléknévvé a szót? Felismerő, vagy mi? Ilyesmi gondolatok kavarogtak a fejemben, miközben kimentünk a MEM-ből. A lányok a folyosón álltak, kicsit távolabb a mosdó ajtajától.
- Minden rendben?- kérdezte Letti, mikor odaléptem hozzájuk.
- Persze, csak az eltűnés miatt kért bocsánatot- mosolyodtam el a lehető leghihetőbben. Nem volt kedvem kifejteni, főleg hogy a folyosón bárki meghallhatta volna. A lányok beszélni kezdtek. A dolgozatról, amit törin fogunk írni, az irodalom tanárról, aki túl sok házit adott az előző órán, de nem pontosan emlékszem arra, mi volt még a téma. Nem figyeltem, mert gondolkodtam. Azon, hogy mi van akkor, ha kiderül, hogy Bred HelloKitty. Az első dolgom lenne kiszeretni belőle, gondoltam. A legjobban az irritált, hogy a gyűlölet a könyvekben át tud alakulni szerelemmé és attól tartottam, hogy ez megtörténhet nálam, ha kiderül, hogy ő az. És ezt nagyon nem akartam. Irodalmon jegyzeteltünk, persze testben voltam csak jelen.
- Minden rendben?- súgta oda nekem Andy, mire összerezzentem.
- Persze, csak elbambultam- mosolyogtam kedvesen.
- Ms. Charm!- szólított meg a tanárnő.- Mondjon nekem egy olyan embert, aki mellett tud csendben ülni és nem beszélgetni.
- De most csöndben voltam- csodálkoztam el. - Egyszer szólaltam meg!
- Ezen az órán. De a többin?- néz rám kérdőn. Az idegeim ki voltak. Egy hajszál választott el attól, hogy felgyújtsam az egész iskolát.
- Bocsánat tanárnő- mondta helyettem Andy.- Én kérdeztem tőle valamit.
- Remek- húzta a száját irónikus mosolyra a tanárnő.- Ha beszélgetni akar vele, legközelebb ne irodalmon, hanem egy randevú alatt tegye- itt telt be a pohár.
- Mi?- akadtam ki.- Már maga is kezdi? Miért akar mindenki összehozni valakivel?! Elegem van ebből az idióta közhelyből! Az egyik azt mondja, kavarok egy tanárral, a másik, akit gyűlölök, önmagával akár összehozni, most meg maga is - éreztem, ahogy megtelik könnyel a szemem, de az sem érdekelt volna, ha igazgatóit kapok az ordibálásomért, nemhogy néhány könnycsepp miatt aggódjak, főleg mert más ezt nem is vette észre, mert inkább dühös voltam, mint szomorú.
- Ha szeretnél kimenni, hogy lenyugodj, akkor tedd meg nyugodtan, nem kapsz érte semmit - mondta a tanár, aki szerintem kicsit besokkolt a viselkedésemtől, mert nem szoktam tanárral szemtelenül viselkedni. Az Anne formája.
Kapva az alkalmon kirohantam a MEM-be. A poros tükrön keresztül is jól láttam a szikrázó szemeimet. Nem képletesen mondva; tényleg és szó szerint szikrázott a szemem. Igazából fogalmam sincs, miért, de kapva az alkalmon átváltoztam sárkánylánnyá és kimentem a MEM-ből. Mintha csak megéreztem volna a jelenlétét, Bred pont akkor lépett ki a folyosó másik végén lévő fiú WC-ből.
- Hé- szóltam oda neki viszonylag normálisan.
- Ó, Fatime! Mi újság, baby?- kérdezte, miközben idiótán rángatta a szemöldökét. Megrándult egy izom az arcomon és a gyomrom is felfordult egy pillanatra.
- Az igazat akarom- mondtam, miközben elé léptem. Határozottan, de halkan beszéltem, hogy ne jöjjenek ki a hangzavarra.
- Miről? Hogy szeretlek-e?- bohóckodott tovább. Meg sem fordult a fejében, hogy a semleges arckifejezésem nem jelent túl jót.
- Te vagy HelloKitty?
- Persze, de ezt már mondtam...- a semmiből egy hatalmas tűzből készült rácsot varázsoltam a fiú köré és a fal felé kezdtem el nyomni. Mivel oldalt is zárt volt, Bred nem tudott elmenekülni.
- Az igazat, te rohadék - sziszegtem a fogam között. Két kézzel ,,tartottam" a rácsot, Bred arca pedig ijedtté változott. Ki akartam nyiffantani. Odapréselni a falhoz, körbeforrázni mindenütt, aztán addig ütni, amíg mozog.
- Engedd el- hallottam egy mély, megnyugtató hangot a hátam mögül. Megfordultam. A folyosó közepén ott állt HelloKitty. Bár a rácsot még tartottam, lazítottam a szorításon. A fehér ruhás alakja elindult felém, mire a tudatom szépen lassan elkezdett visszatérni. Végig szaladt pár gondolat az agyamon: ,,mit csinálok itt? Miért akarom bántani? Anyám megmondta előre, hogy baj lesz! Várnom kellett volna!" És hasonlók...- Süket vagy? Azt mondtam, engedd el- mondta határozottan HelloKitty, mire megfeszült kezemet elengedtem. A rács eltűnt. Bred megkönnyebbülve sóhajtott fel. HelloKitty közém és a fiú közé állt és Bred fejéhez vágott egy füstbombát. Éreztem, ahogy megragadta a csuklómat és elrángatott a lépcsőig, amin kis híján leestem. Ott a szájára tette az ujját, jelezve, hogy maradjak csendben. Hallottam, ahogy nyitódik, majd csukódik az ajtó. Ekkor visszamentünk a folyosóra.
- Miért dobtad meg a bombával?- kérdeztem HelloKittyt, mert nem akartam az előbbi eseményekről beszélni.
- Azok a bombák nem játékszerek- nézett rám semlegesen. Az arca is komor volt. Persze, mint minden, neki ez is jól állt.- Memóriazavart tud okozni, ha valakit fejbe vágnak vele. Nem fog emlékezni arra, ami a folyosón történt.
- Azt hittem, csak elterelésre való- néztem rá ártatlanul. A szemében csalódottság csillant. Úgy éreztem, meg kell magyaráznom, mi történt-... Igazából én sem tudtam, mit csinálok. Azt sem tudom, miért...- kezdtem, de ő a vállamra tette a kezét.
- Tudom- mosolyodott el.- A szemed nem szokott lángolni, ha magadnál vagy- mondta, majd elfutott a hátsó lépcső felé. Még pár másodpercig utána néztem, majd a MEM-be mentem, hogy visszaváltozzak és igyak egy korty vizet, aztán visszamentem a terembe.