Sense - To the moon and back /Harry Styles HU/

II. ~ 29. Ábrándok

Halihó!

A holnapi nap folyamán jön még egy lezáró rész és hivatalosan is lezárjuk a Sense-t! agyon örülnék, ha írnátok kommentben esetleg összegzést nekem?! :) Mi volt ami tetszett, mi ami nem? Melyik volt a kedvenc részetek? Melyik szerelőt bírtátok a legjobban és melyiket kevésbé? Bármit írhattok, ami eszetekbe jutott a könyv kapcsán, én kíváncsian várom! :) xx Mila

Harry reggel már korán lelépett itthonról. Csak egy pillanatra ébresztett fel és ha jól emlékszem ügy intézni ment. Nem igazán értettem miért akar mindent ő elintézni, de valljuk be hajnalban még annyira álmos voltam, hogy nem tudtam vele veszekedni. Muszáj volt kipihennem a repülőutat, különben egész nap fejfájással küzdöttem volna ahogy mindig, ha nem alszom eleget.
Végül kilenckor a gyomrom már hatalmas korgásokkal jelezte, hogy ideje felkelnem. A hűtőnk kongott az ürességtől így gyorsan összekaptam magam és útnak indultam. Az első pillanatban a házunk előtt álldogálva azt sem tudtam jobbra vagy balra induljak. Végül inkább a telefonom GPS-ét alkalmazva indultam arra, amerre a kék vonal mutatta a képernyőn. Körülbelül húsz perc séta után meg is pillantottam a nagy bevásárlóközpontot. Nem voltam olyan nagyon hozzászokva a sétához amióta jogsim van. A hideg csípte az arcom és csak még rosszabbá váltak a gondolataim, mikor eszembe jutott, hogy a sok teli szatyrot visszafelé cipelnem kell.
Persze a boltban meg sem fordult a fejemben kevesebb cuccot venni. A sok szükséges holmit csak úgy dobáltam be a kosárba. Ezerszer megfogadtam már, hogy nem jövök éhesen vásárolni. Ilyenkor annyi minden hülyeséget is megvesz az ember.
A púposan rakott kosár tartalmát próbáltam minél helytakarékosabban pakolni a szatyrokba, majd a kabátomat a nyakamig összehúzva kiléptem a hidegbe. A tegnapi tavaszi napsütéses időt mára felváltotta a felhős zordabb idő, hideg széllel. Valahol nem bántam. Én szeretem a telet és a hideget. Valahogy jobban szeretek fázni, mint izzadni.
Mikor végre a ház elé értem láthattam, hogy Harry már otthon van. A kezeim le akartak szakadni, mikor végre sikerült felrángatni a szatyrokat a lépcsőn és belépni a lakásunkba. Bizony ezt még mindig fura kimondani. A mi lakásunk.

- Esküszöm megyek és megveszem az első autót, amit ajánlanak a kereskedésben – bosszankodtam, miközben leraktam a teli szatyrokat a pultra. Harry kuncogott durcás mondataimon, majd felpattant a kanapéról és egy puszit nyomott a számra.

- Megvárhattál volna és segítettem volna.

- Te sem vártál meg reggel – rántottam meg a vállam és elkezdtem kipakolni a cuccokat. Még így is rettentően üres volt a konyha és magában a ház is. Oké ,hogy bútorozott volt, de idő kell míg az ember belakja a saját dolgaival. Mivel már tényleg az éhen halás szélén álltam Harryt is befogtam a főzésbe. Egészen ügyesen darabolta a krumplit, miközben én a csirkemellet a sütőbe tettem. Londonban nem főztem minden nap. Úgy voltam vele, hogy magamnak minek. Viszont akárhányszor Harry ott volt, örömmel sertepertéltem a konyhában. Talán ezért volt olyan egyértelmű nekem itt is, hogy nem mirelit kaját fogunk enni.

A napunkat innentől otthon töltöttünk. Pihentünk, pakolásztunk és egy filmet is megnéztünk. Egészen furcsán nyugalmas volt minden. Nem kellett azon agyalnom merre jár Harry, kivel van, a Rakpartra ment-e és a többi, hanem tudtam hogy itt ül mellettem és velem van. Óriási megnyugvást jelentett.

- Öltözz melegen és sétáljunk egyet – tette meleg kezét a combomra és azonnal felpattant. Nagyot sóhajtva keltem ki a meleg takaró alól és indultam el a hálóba felöltözni. A reggelből tanulva próbáltam minél melegebben és rétegesebben öltözni.

Harry szemszöge

A Public Garden felé tartottunk, Boston egyik legszebb parkja felé. Nagy szerelem ez a város, már képeken is megfogott és élőben csak még lenyűgözőbb. Vagy csak maga a tudata a változásnak tesz ennyire pozitívvá, nem tudom.
Amina egy pillanatra megállt egy árus mellett és forró csokit vett. Azt hiszem nehezen viseli a tél elmúlását és minden utolsó lehetőséget megragad, hogy kiélvezhesse a tél pozitívumait. Megmosolyogtatott, ahogy mellém érve a kezembe nyomta az egyik poharat és a kezemért nyúlt. Még ennyi idő után is melengetik a szívem az ilyesfajta tettei.
Kezei jéghidegek voltak az enyémek között, soha nem fogom megérteni hogyan képes ilyen hideg kezekkel élni. Mindig késztetést érzek arra, hogy felmelegítsem, így most is összekulcsolt ujjait összezártam és a tenyerembe rejtettem a kezét. Mosolyogva pillantott fel rám tettemre, kék szemei ragyogtak és nem fért a fejembe hányszor babonázott már meg velük és hányszor fog még később.

- Gyönyörű ez a hely – pillantott körbe. A park közepénél volt egy tó, amin hattyúk és kacsák úsztak, amiket a gyerekek kacagva etettek a parton. Attól nem messze pedig egy lovas szobor. Amina lenyűgözve nézelődött körbe, míg én csak párszor néztem végig a parkon és inkább őt figyeltem. Rohadt szerencsés fickónak tartottam magam, hogy egy ilyen lány a barátnőm. Minden pillanatban hálát adtam érte a fentieknek. Annyi mindenen keresztül mentünk, mégis megmaradt olyannak amilyen volt. Persze van ami változott, igen belevalóbb lett, kezdeményezőbb, nőiesebb. Viszont ott van a bohókás, viccelődő, visszabeszélő lány is, akit megismertem. Olyan kis apróságok tetszenek benne. Tetszik, mikor azt mondja nekem szeretne csinos lenni. Ilyenkor általában felhúz az órák hosszat tartó készülődésével, de a végeredmény mindig kárpótol. A tegnap délutáni énje is egészen tetszett, talán tegnap láttam először igazi felnőtt, csábító nőnek, akiért eszemet vesztem. – Hé, mi van veled? – rántott ki gondolataimból éppenséggel gondolataim tárgya. – Olyan csöndben vagy – állt elém és kíváncsian pislogott fel rám. Kezeit nyitott kabátom alá csúsztatta és még a pólón keresztül is éreztem milyen hidegek.

- Rólad gondolkodtam – öleltem vissza és puszit hagytam a homlokán, mire még kíváncsibb lett. Nem lepett meg. Szerintem ha tehetné, az is érdekelné miről beszélget az az idős pár, aki épp akkor suhant el mellettünk. Mindig mindenre kíváncsi.

- És min?

- Hogy mégis hogy lehetek olyan kicseszett szerencsés, hogy ilyen barátnőm van, akivel együtt élek – válaszoltam őszintén, mire azonnal elpirult és félrenézett. Kacagva hajoltam lejjebb hozzá és vontam egészen szorosan az ölelésembe.

Rohadtul sok dolgot megtapasztaltam már az életemben, jót és rosszat is. A Rakpartos ügyekből azt gondoltam nincs kiút, hogy onnan már csak a börtönbe vagy a halálba kötök ki. Ha Amina nem lépett volna újra be az életembe az lett volna a végzetem. Most viszont ő a végzetem, csakis ő. Új céljaim lettek, nem az lebeg előttem hogyan nyerjem meg a következő x dollárt, hanem az, hogyan építsek fel egy stabil életet kettőnknek. Hülye tinédzserekből együtt váltunk felnőtteké, akik egy ismeretlen városban és országban próbálnak szerencsét. Nem mondom, hogy már holnap gyereket szeretnék tőle, de biztos vagyok benne hogy pár éven belül ő lesz az, akit a kisfiam vagy kislányom az édesanyjának fog szólítani. Ha kell az életem árán megvédem és nem engedem el. Ha a legrondább dolgokat is vágjuk egymás fejéhez akkor is tudni fogom, hogy a szívük mélyén szeretjük egymást és kétségtelenül egymás végzetei vagyunk. Nem akarok nyálasan hangzani, egyszerűen csak egyszer az életben felnőtt épkézláb terveim vannak a jövőre nézve, amiben Amina is szerepel.