Sense - To the moon and back /Harry Styles HU/

II. ~ 26. Választás

Attól az estétől ezerrel belevetettük magunkat a tervezgetésbe és ötletelésbe. Eleinte még a város vagy egyáltalán az ország sem volt meg, hogy merre menjünk. Én maradtam volna az Egyesült Államokon belül, de Harry mindenáron távolodni akart. Kutattunk, városokat nézegettünk és amibe először beleszerettem az Boston volt, a képek alapján. New York is feljött másik lehetőségként, de egy valamivel kevésbé zsúfolt városba szerettem volna menni. Így a végső döntésünk Boston lett. Egyelőre még senki nem tudja körülöttünk, hogy mire készülünk. Én ugyan úgy eljárok dolgozni az üzletbe, annyi különbséggel, hogy otthon azonnal a gép elé ülök és albérleteket nézegetek, míg Harry a motorja szállításával foglalatoskodik. Semmiképp nem szeretne megválni tőle, így próbál egy szállítócéget találni, aki megoldja ezt a problémát. Én ennél egyszerűbb eset vagyok, gondolkodás nélkül megválok az autómtól, aminek az árán majd ott veszek egy másikat.
Annyi nehéz gondolat cikázott a fejemben minden nap, hogy lényegében minden este fejfájással aludtam el. Nem voltam benne még mindig teljesen biztos, hogy én felnőttem erre a feladatra. Viszont akár hányszor találkoztam Harryvel a kétségeim enyhültek és izgatottság társult melléjük.

Először anyával osztottam meg a hírt. Nagyon meglepődött és kicsit meg is ijedt, de hamar belátta, hogy visszatartani úgysem tud. Egyszerűen csak mellém állt, támogatott és segített mikor hívtam. Aztán szépen lassan híre ment, elújságoltuk mindenkinek és akkor már végképp azt éreztem, hogy oké ez tényleg komoly és megyünk.

Három héttel később nagyot sóhajtva pillantottam a repülőjegyre ami a teraszom kávézóasztalán foglalt helyet. Természetesen most is itt töltöttem a szabadidőmet, a terasz az örök kedvenc része volt a háznak. A jegyen február huszonnyolcadikai dátum állt, ami azt jelentette mindössze két napunk maradt az indulásig. A telefonomra pillantva tudtam, hogy készülnöm kell. A barátainkkal ülünk be egy bárba, mondhatni búcsúeste. Abba még bele sem gondoltam mennyire nehéz lesz Kim nélkül minden. Mindig ő állt mellettem és akármi volt rögtön jött vagy kísért. Nem mintha ott nem tudna majd meglátogatni, de ez azért mégiscsak más.

A lakásomtól nem messze lévő pubba tartottam. Többször gyűltünk már ott össze a barátainkkal. Hangulatos hely, jó zenével és soha nem túlzsúfolt, így abszolút szeretjük. Természetesen most is én voltam az utolsó, aki odaért. Mosolyogva köszöntem mindenkinek majd lehuppantam Harry és Kim közé, és becsatlakoztam a beszélgetésbe. Megbeszéltük már korábban, hogy nem fogjuk fel ezt sem búcsúzásnak. Úgy ültünk be mint mindig, nem kezdünk el szomorúan nosztalgiázgatni. Tisztában vagyok vele, hogy nem a szomszédba megyünk de akkor sem szeretném a barátaimat elveszíteni. Ha kell csak azért fogok dupla melót vállalni, hogy néha hazajöjjek. Nem sokkal később Harry felpattant mellőlem és a kabátjába bújt.

- Hova mész? – néztem rá meglepetten, mikor elém hajolt és csókot akart adni.

- Elintézek valamit – válaszolta egyszerűen.

- Mit? – erősködtem mire a szemeit forgatta és egy csókot hagyva a számon lelépett. Szerintem tudta, hogy ha tovább maradt volna még két perccel már ki is szedtem volna belőle. – Hova megy?- néztem ingerülten Liamre, mire felsóhajtott.

- Ha ő nem mondja el ne várd, hogy én kavarjak be.

- Liam mondd el, vagy nem állok jót magamért – kezdtem magam felhúzni. Bár már legbelül pontosan tisztában voltam vele, hogy hova megy. Egy dolog van, amit soha nem oszt meg velem, és ez a Rakpart. – Mit csinál a Rakparton? – sóhajtottam végül.

- Jakel fogadtak egy utolsó versenyben. Nincs most balhé, kör SMS sem jött, semmi. Csak ketten mennek egy versenyt. Ha Harry nyer Jake perkál, ha Jake akkor Harry. Jake hetek óta rágja a fülét egy utolsó kilépő versenyért.