Sense - To the moon and back /Harry Styles HU/

II. ~ 9. Angyal

Kicsit feszélyezve voltam, hogy annyi idő után most megint egy légtérbe vagyok vele.

- Aludj, holnap fáradt leszel – ült le az ágy melletti olvasószékbe. Aprót bólintva feküdtem le az ágyba és felé fordultam. Lehetetlen volt, hogy lehunyjam a szemem. Minden erőmmel azon voltam, viszont a szívem nem tudott betelni a látvánnyal. Ahogy a hold rásütött smaragdzöld szemei megcsillantak, izmos kezein a tetkók kirajzolódtak és annyira tökéletes volt.  Egy veszedelmes angyal. Az én angyalom. Életem legborzasztóbb döntésének tartom, hogy akkor elengedtem. A szívem összeszorul ha rágondolok.

Ahogy tekintetünk találkozott remegett a gyomrom. Csak némán néztük egymást, mégis annyira megnyugtatott, hogy itt van. Nem kellett kattognom, hogy hol van, mit csinál, kivel. Itt volt, velem volt, csakis velem. Annyira intenzíven jött az érzés, hogy muszáj volt kimenekülnöm a szobából a tornácra. Egyszerűen eluralkodott a vágy, tudtam, hogyha tovább bent maradok nem bírom ki, és rámászok mint egy útszéli.  Fogalmam sincs miért vált ki belőlem ilyeneket, de néha magam szégyellem el. Nem szabadna. Az ajtó nyikorgására hátrakaptam a fejem, viszont amint kirajzolódott Harry alakja elnéztem. Majd föl robbant a bensőm a vágytól.

- Ne Harry, légyszi menj el – szólaltam meg.

- Miért?

- Csak mert.. ah- túrtam bele a hajamba és a fejemet rázva felé fordultam. - Egyszerűen nem bírom, érted?  Szétszakít belülről.

Ahogy a szemébe néztem és láttam értetlen pillantását, tényleg feladtam a küzdést saját magam ellen. A köztünk lévő távolságot a lehető leggyorsabban szüntettem meg és a tarkójánál fogva lehúztam magamhoz. Ajkam amint megérintette az övét hevesen viszonozta csókomat és a derekamat átölelve préselt közel a testéhez. Egy pillanatra elszakadtak ajkaink mire azonnal kapott utána és nyelve utat tört az enyémhez. Szárnyalt a belsőm csodás csókja hatására, annyira leírhatatlan érzés. Lassan hátrálni kezdett velem a tornác széléhez, aminek nekinyomott és kezei fenekemre csúsztak.  Kissé belenyöszörögtem ajkaiba és ujjaim már elfehéredtek úgy szorítottam a tarkóját. Mindketten ziháltunk és lihegtünk már,én végképp, amikor elhúzódott és ajkai nyakamra tévedtek. Annyira tudta mi a gyenge pontom. Azonnal halk nyögés szakadt fel belőlem és a szememet lehunyva fordítottam el a fejem, ezzel még nagyobb felületet nyújtva neki.

- Annyira finom vagy – suttogta, mire hajánál fogva húztam el a fejét és csókoltam meg újra. Éreztem, amint kissé elmosolyodott, de azonnal kapcsolt és kellemes csókjával kényeztetett. Csók? Nagy ég! Kemény, szenvedélyes smárolás volt. Az a faragatlanfajta. Ami belülről felemészt, és szinte tüzelsz.

Lihegtem, mikor elszakadt tőlem és egy lépést hátrált. Egyetlen kapocs közöttünk már összekulcsolt kezünk és összekapcsolt tekintetünk volt. Mindkettőnk mellkasa szaporán emelkedett és próbáltam leplezni a pírt az arcomon. Bár az éj leple segítségemre volt ebben. Mindketten idegesen toporogtunk egymással szemben. Én az ajkamat rágcsáltam, míg láttam, ahogy az ő tekintete szememről tettemre csúszik, majd vissza. Még túlzottan intenzíven élt bennem a csókja, testének melege, az illata. Már most vissza szerettem volna pörgetni a másodperceket.

- Utálom, hogy minden találkánk ebbe torkollik – túrtam bele a hajamba. A hangomban volt némi él, amit nem szerettem volna, hogy ott legyen. Úgy jöhetett le mintha őt okolnám, pedig inkább saját magamat akartam leszidni érte.

- Nem én kezdtem el balhézni fent, nem én hívtalak be a szobámba és nem én csókoltalak meg.

- Mindenhez két ember kell. Kicseszettül nem köteleztelek, hogy ráncigálj el a kis ex kurvád elől – emeltem fel a hangom. Még mindig ő az egyedüli, aki így fel tud húzni akár egy mondatával. – Komolyan inkább hagyj békén – mentem el mellette, az ajtó hangos csattanással zárult mögöttem.