Sense - To the moon and back /Harry Styles HU/

II. ~ 21. Elfáradtam

Másnap reggel szokásomhoz hűen korábban ébredtem nála. Miután rendbe szedtem magam sem voltam hajlandó megválni az ingjétől, így inkább abban maradtam. A mobilnetemnek köszönhetően úgy tűnt nem halunk éhen és pár telefonálgatás után sikerült találnom egy pizza futárt, aki kihozza idáig az ételt. Nehezen lehetett volna Harrynek jobb reggele. Mikor ébredezett az ingében álldogáltam a konyhában miközben a melegen gőzölgő óriáspizzát szeleteltem fel.

- Oké, még tuti álmodom. Ennyire rohadt szerencsés nem lehetek – dörzsölgette a szemét mire nevetni kezdtem. A pizzát letettem a dohányzóasztalra és leültem mellé.

- Jó reggelt, manó – hajoltam fölé és adtam a szájára apró csókot. Smaragdzöld szemei csak úgy ragyogtak rám, egészen zavarba is jöttem tőle. Végül inkább törökülésben lehuppantam a puha szőnyegre és belefogtam a hatalmas pizzába. Nem sokkal később Harry is csatlakozott hozzám.- Ajj istenem, Harry! Öltözz fel – takartam el a szemem, amint felállt az ágyról és láttam hogy nem igazán zavartatja magát meztelensége miatt.

- Azt hiszem nem egyszer láttál már így, Amina – válaszolta. Már a hangjából is sugárzott önelégült vigyora, ami erős zavarom miatt volt. Valamiért mindig szórakoztatta, ha zavarba ejthet.

- Akkor is öltözz fel – fordítottam neki hátat. Kicsit megkönnyebbültem, mikor újra a látóterembe került immáron alsónadrágban. Reggelink közben beszélgetni kezdtünk. Leginkább a családjáról beszéltünk, ami a ház kapcsán feljött. Aztán szóba jött az enyém. Mindig elszorul a szívem, ha anyáékra gondolok. Minden pillanatban hiányoznak és annyira irigylem azokat az embereket, akik a szüleikkel laknak a főiskolás tanulmányaik alatt is. Van pár jó dolog az egyedül lakásban, de valahogy még mindig úgy érzem, hogy nem állok készen.

- Simán visszamehetnél. Lucy és anyukád is örülnének és te sem lennél ennyire magányos. Nem egyszerű az egyedül élés, főleg nem egy olyan embernek, mint te. Bizonyosan eléggé hajlamos vagy befelé fordulni – mosolyodott el.

- Nem akarok anya nyakán lenni még én is.

- De nem lennél. Besegítenél neki, lehet még könnyebb lenne neki is minden. Gondold át – fogta meg az asztalon a kezem és kissé megszorította azt.

 Ideje lenne kicsit összekaparnom az életemet. Még mindig vannak elég erős kilengések. Elég nagy döntést hoztam akkor, mikor eljöttem otthonról. Még mindig iszom a levét. Akkor bele sem gondoltam a jövőmbe, csak a megbántottság cselekedett helyettem.
Reggeli után az udvaron álldogálva vártam rá. A friss hó ropogott a talpam alatt. Tényleg gyönyörű volt itt a táj. Volt egy kis nyugodt hangulata, ami ránk is jellemző volt mióta itt vagyunk. Egy rossz szavunk sem volt a másikhoz.

- Mehetünk, gyönyörű? - szólalt meg mögöttem nem sokkal később. Megszólítása hallatán a szívem erőteljesen kapálózott a mellkasomban és akaratlanul és mosoly húzódott az ajkaimra amint bólintottam neki. Felpattantam a motorra, míg ő bezárta a bejárati ajtót.

- Nem fog nagyon csúszni?

- Bíz bennem – hajolt elém kacsintva, majd egy csókot nyomott a számra és fel is pattant elém. A bukósisakot felhúztam és a derekát ölelve azonnal biztonságban éreztem magam.

A várt útvonal helyett a bálvárosban másfelé tartottunk. Törtem kicsit a fejem, mire rájöttem, hogy bizony hozzá megyünk. Annyira rég voltam nála. Az emlékek hatására megörültem, majd mikor eszembe jutott a utolsó éjszaka el is komorultam. Előttem volt, ahogy azon az éjjelen a fehér kávézóasztalán írom meg neki a azt a nyamvadt levelet, ami tönkretett mindent.
Harry szó nélkül nyúlt a parkolóban a kezem után és húzott magával. A lakásába lépve azonnal körbejárt az illata.